Arany, tűz és akasztófa: mennyire voltak hatásosak a karanténok a történelem során?
2020. február 6. 18:33
Küzdelem a pestissel
A járványmegelőzés nagy újítása a fekete halál kapcsán a formális – habár gyakran rögtönzött – szabályok alkotása volt, amelyek a fertőző betegségnek való kitettség csökkentését célozták.
Amellett, hogy sok lepratelepet (gyakori olasz nevükön lazarettót) pestisházzá alakítottak a kórban haldoklók számára, szélesebb prevenciós lépéseket is tettek a betegség hatásának korlátozására.
A pestiskontroll „itáliai modellje” – gyakorlatilag az első egészségügyi hatóságokkal – Európa egyéb részein is átvételre került, és idővel a köztisztaság, a fertőzött ruházat megsemmisítése, a fertőtlenítés (többnyire füstöléssel), valamint a holttestek összegyűjtése és eltemetése is e hatóságok alá tartozott.
A mai értelemben vett karantén egy ilyen preventív kezdeményezés egyik intézkedésből származik, amelyről Raguza velencei gyarmat (a mai horvátországi Dubrovnik) rektora döntött 1377-ben. Ennek értelmében minden pestisgyanús területről érkező hajónak 30 napon át a kikötőn kívül kellett horgonyoznia.
A később 40 („quaranta”) napra bővített korlátozás aztán a szárazföldön érkezőkre is ki lett terjesztve. Az időtartam eredeti alapja máig vita tárgya: vélhetően Hippokratész feljegyzései az akut betegségből való gyógyulásról, vagy valamely bibliai passzus alapján állapíthatták meg.
Kettős célja mindenesetre nyilvánvaló volt: az egészség védelme a régió gazdagságát jelentő kereskedelmi hálózat biztosítása mellett.