Angliában egykor egy seprűnyélen is elég volt átugrani az érvényes házasságkötéshez
2020. május 15. 18:55 Múlt-kor
A modern esküvők a legtöbb esetben megszokott kellékeket vonultatnak fel: a menyasszony ruhája fehér, az egybekelő pár gyűrűt húz egymás ujjára, és fogadalmakat tesznek. Mióta létezhetnek e szokások, és mi tette őket nem csupán népszerűvé, de időtállóvá is?
A gyűrűk
Az 1680-as években Henry Swinburne angol író már kiemelte a gyűrűceremónia fontosságát: „Gyűrűt adni és kapni mindenek felett álló Jel, mely a házassági szerződéskor a leggyakoribb.”
Swinburne szerint egyáltalán nem fontos, a gyűrű milyen anyagból készült, mivel lényegét alakja adja: „kerek, és vég nélküli.” Ez azt jelképezi, a pár „kölcsönös szeretete és szívélyes érzései körforgásban folynak egyiktől a másikhoz.”
Hogy miért éppen a bal kéz negyedik ujján kell őket viselni? Az író e magyarázattal szolgál: „Van egy vérér, amely ama negyedik ujjtól a szívbe fut.”
A templomi esküvő
Nagy-Britanniában csupán a 18. században vált kötelezővé a templomban megesküdni ahhoz, hogy a házasság jogi erőre emelkedjen.
A „common law”, azaz a hagyományos angolszász szokásjogból eredő mindennapi törvényrendszer addig szinte bármilyen informális, közös eskütételt elfogadott, ezek közé tartozott a földre fektetett seprűnyélen egyszerre átugrás népszokása is.
Az egyházi nyilvántartás – és a felszentelt pap jelenlétének – előírása kölcsönözte a ma is ismert komolyságot és formalitást a korábban gyakran könnyed ceremóniának. A népszokások közül azonban sok megmaradt: még a későbbi IV. György angol király is végrehajtotta a seprűs mutatványt titkos „esküvőjén” szeretőjével, Maria Fitzherberttel 1785-ben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
