Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor Széchenyi álma, a Lánchíd „be akarta adni a kulcsot”

2020. január 22. 16:55 Múlt-kor

„A hajdani időknek ez a művészi és szépségekben párját nem találó hídja visszavonhatatlanul be akarja adni a kulcsot” – írta a Pesti Hírlap 1913. május végén kissé talán túlozva. Gróf Széchenyi István 1849-ben megvalósult álma ugyanis még viszonylag jó állapotban volt, ám az idő tájt már naponta 14 ezren keltek át rajta, és az egyre erősödő forgalom, valamint a járművek súlyának növekedése elkerülhetetlenné tette a városvezetés által már évek óta halogatott átépítést.

<

A magyarországi Duna-szakasz első állandó, emellett a világ egykor legnagyobb, láncokon függő hídjához kiküldött szakemberek egyébként azt tapasztalták, hogy a több mint hat évtizedes, Angliából szállított láncokon a kifáradás jelei egyáltalán nem mutatkoznak, a növekedő terheknek azonban már nem feleltek meg.

Az öntöttvas kereszttartókon ugyanakkor repedéseket találtak, és a híd fából készült merevítőtartói sem arra voltak kitalálva, hogy ekkora súlyt bírjanak el. Mindez azt eredményezte, hogy a Lánchíd lengései egyre dinamikusabbá váltak.

A munkálatok megkövetelték, hogy 1914 februárjában mintegy másfél évre lezárják a forgalom elől a hidat, amit a korabeli közvélemény hasonló „lelkesedéssel” fogadott, mint manapság. A Lánchídnak csupán a pillérei maradtak változatlanul, a hídfőket megerősítették és kiszélesítették (a budai oldalon kijavították az 1848-as szabadságharc idején egy ágyúgolyó okozta sérülést), a láncszemeket 26 cm-ről 36 cm-re vastagították, és kovácsoltvas helyett karbon-mangán acélból gyártották le a diósgyőri vasműben, a famerevítők helyett pedig vasat szereltek be.

A megújult, ám külsőleg vajmi keveset változó Lánchíd ezt követően kétszer annyi terhelést bírt el, mint Széchenyi idejében, és jóval több ideig bírta volna erővel, mint amennyit a német robbanóanyagok hagytak neki 1944-ben.

További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor Széchenyi álma, a Lánchíd „be akarta adni a kulcsot”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra