Amikor nagyobb eséllyel rabolt ki egy hajdú, mint egy német
2016. április 8. 16:28
Székelyek Amerikában
A Székelyföldről származó Mátyás Zoltán előadásában a székelyek 1900-1913 közötti időszakbeli Egyesült Államokba történő kivándorlásáról beszélt. Kit nevezünk kivándorlónak? Az egy nyárra történő elköltözőt vagy aki tervezi a visszatérést, esetleg azt. aki csapot-papot itt hagyva utazik külföldre? – tette fel a kérdést a kutató. Az 1903. évi IV. törvénycikk 1. §-a válaszolhat részben a kérdésre: „E törvény alkalmazása szempontjából kivándorlónak tekintetik az, a ki tartós keresete czéljából bizonytalan időre – külföldre távozik”.
A korabeli kivándorlás okaiként a korábbi vallási és politikai okok helyett a gazdasági okokat emelték ki az 1918-as statisztikai adatok. Puskás Julianna szerint két tényezőre is figyelni kell: a toló (Székelyföld rossz gazdasági helyzete) és a húzó viszonyokra (az Egyesült Államok gazdasági potenciálja). Székelyföld gazdaságáról beszélve a kutató kifejtette, hogy igen rossz és kevés termőföld akad a vidéken, ahol még akkor is a tradicionális mezőgazdaság volt megfigyelhető. Kiemelte továbbá a pénzintézetek hiányát, a megfizethetetlen kamatok jellemezte a hitelviszonyokat, az erőtlen kisipart, valamint megemlítette, hogy a nehézipar – Marosvásárhely környékének kivételével – lényegében hiányzott, az utak rossz minőségűek voltak, a vasutak alig épültek ki, ahol pedig elkészült a sínpár, az olcsó cseh és osztrák áruk tették tönkre a helyi kisipart. A székelyföldi gazdaság helyzete a román-magyar vámháború idején (1886-1893) vált igazán elkeserítővé. Korábban ugyanis a székelyföldi árukat a román piac felszívta, ezt követően azonban a kialakuló román kisipar miatt nem tudták keletre eladni a termékeiket, amelyet a belső piacok alig tudtak felszívni.
Előadásában érintette a tradicionális romániai kivándorlást is, a keleti államban főként a cselédség keresett menedéket. Csík és Háromszék kivándorlói zömében nem nyugatra, hanem Romániába költöztek. A kivándorlást ösztökélte egyébként a hazaküldött levelek és a térségben hatalmasnak számító pénzek ténye, hiszen „ha valaki azt látja, hogy egy társa fél évre eltűnik, majd hatalmas összegeket küld haza, elgondolkodik”. A kormány nem tilthatta meg a kivándorlást, csupán az ügynökök tevékenységét igyekezett ellehetetleníteni. A kivándorlás drasztikus növekedése után (1903 után) kezébe vette a gyeplőt, ám ekkor sem megtiltotta, csupán irányítani szerette volna a folyamatokat: szerződést kötött a Cunard hajótársasággal, amelynek hajói heti két alkalommal Fiume kikötőjéből indulhattak nyugatra.
A kutató érintette az 1902-es Székely Kongresszust, valamint a Székely Társaságokat is, amelyek figyelték a riasztóan ható székely kivándorlás okait, hiszen „az utolsó erdélyi magyar bástya” fogyása a román nép tengerében különösen fájdalmasnak tetszett. Céljuk az volt, hogy az ország belseje felé tereljék az Erdélyből mindenáron kivándorolni akarókat. A legális kivándorlást nézve Székelyföldről 8 300-an vándoroltak az USA-ba, 12 925-en pedig Romániát választották új hazájukként. Ezek a számadatok nem tűntek jelentősnek, azonban a kutató hozzátette: Székelyföld lakossága 1910-ben csupán 620 ezer fő volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
