Amikor másfél millióan vándoroltak ki Magyarországról az „Ígéret földjére”
2016. január 19. 12:44 Vida István Kornél
Mintegy 30 millió bevándorló érkezett Észak-Amerikába az 1820 és 1920 közötti, úgynevezett „régi” és „új bevándorlás” során. Többségük jellemzően New Yorkban lépett először amerikai földre, ahogyan a XIX–XX. század fordulóján Amerikába érkező mintegy másfél millió magyarországi kivándorló is. Az „Ígéret földjére” az út a város híres bevándorlási ellenőrző állomásán, Ellis Islanden keresztül vezetett. Vagy éppen ellenkezőleg: egyenesen vissza Európába, amennyiben valaki nem felelt meg az Egyesült Államok egyre szigorodó bevándorlási feltételeinek.
A New York-i kikötő felé tartó kivándorlóhajók utasai ámulva nézték a város sziluettjét, amelyhez foghatót addig még feltehetően egyikük sem látott. New York a századfordulón már kétmilliós metropolisz volt, ahol a lakosság robbanásszerű növekedése éppen a tömegesen érkező bevándorlóknak volt köszönhető. A Lower East Side a világ legsűrűbben lakott területének számított: az 1870-es évektől kezdve New Yorkban és Chicagóban is egyre magasabb épületek emelkedtek – ebben az időszakban kezdett elterjedni a felhőkarcoló elnevezés, és olyan ikonikus, egyre magasabb toronyházak nőttek ki gombaként a földből, mint a húszemeletes World Tower (1890), a gigantikus vasalóra emlékeztető Flatiron épület (1903) vagy az ötvenemeletes Metropolitan Life Insurance Company Tower (1909).
Az 1899-ben az USA-ba látogató Szávay Gyula a hosszú hajóút végén így üdvözölte Amerikát és New Yorkot: „Minden, minden meg van bocsátva neked tenger és hajó; minden meg van bocsátva azért a képért, mely itt szürkül előttünk, még csak a homályos ködben, de mindig világosabban a new-yorki kikötőben (…) Felhőkbe nyúló házak vonalai rajzolódnak fel az égre távolból és mi dobogó szívvel türelmetlenkedünk, hogy csak már láthatnók: mi van falaik között? (...) Egy alak kezd kibontakozni hajónk előtt a ködből, egy óriási alak, mely fáklyát tart a kezében s a kikötő előnyúló fokán köszönti a világot. Az első köszöntést is a szabadság istennője adja. Megérkeztünk.”
Castle Garden, azaz kecegárda
A kikötő felé tartva méltóságteljesen siklottak el egy kis sziget, Liberty Island mellett, amelyet az Egyesült Államok egyik szimbóluma, a Szabadság-szobor ural. A hajók ezt követően kötöttek ki a Bevándorlási Felügyelő Hivatal által üzemeltetett legnagyobb bevándorlási ellenőrző állomásnál, Ellis Islanden, amely 1892. január 1-jén nyitotta meg kapuit.
Az ország első hasonló létesítménye szintén New Yorkban kezdte meg működését még 1855-ben. A Manhattan sziget déli csücskén lévő Castle Gardenben fennállása csaknem négy évtizede alatt mintegy 8 millió bevándorló lépett Amerika partjaira. Nem csoda, hogy a magyar bevándorlók később Ellis Islandet is kecegárdaként emlegették, ahogyan a kelet-európai zsidók is „Kesselgardennek” nevezték. Castle Garden-i ellenőrzéskor a szabályozás korai előírásainak megfelelően kiszűrték a prostituáltakat, a bűnözőket, illetve azokat, akik minden jel szerint nem tudták volna eltartani magukat Amerikában. Az állomás neve az évek során egyre inkább a korrupció szinonimájává vált, ahol mindennapos volt, hogy a tisztviselők becsapták a bevándorlókat, kicsalták maradék pénzüket, nem ritkán szexuálisan is zaklatták őket. A botránysorozat végül elég hangos lett ahhoz, hogy a Kongresszus vizsgálatot indítson, és arra a döntésre jusson, hogy 1890. április 18-án bezárja a létesítményt, amelynek funkcióját Ellis Island vette át. Az új bevándorlási ellenőrző állomás jórészt fából készült épületei 1897. július 14-én – máig ismeretlen okokból – leégtek, ahogyan az ott tárolt korábbi bevándorlási iratok zöme is. Ellis Islandet újjáépítették, és az új épületek már sokkal impozánsabbak voltak.
Vida István Kornél teljes cikkét a Múlt-kor téli számában olvashatják.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
