Amikor II. Károly elhunyt, a boncolás kimutatta: egyetlen csepp vér sem volt a testében

2017. június 28. 16:21

Károly 1661-ben született IV. Fülöp spanyol király és (III. Habsburg Ferdinánd magyar király leánya) Habsburg Mária Anna gyermekeként. Habár nyolcéves koráig se járni, sem pedig beszélni nem tudott, 1665-ben – mikor csupán négyéves volt – négy idősebb fiútestvérének halálát követően az egykor szebb napokat megélt, ám még mindig hatalmas gyarmatokkal rendelkező, gazdag spanyol monarchia királyává emelték. A Habsburgok között gyakori belterjes (másod- és harmad-unokatestvérek közötti) házasságok miatt örökletes betegségekben szenvedő, egyáltalán nem uralkodásra termett férfi regnálásának első 31 évében anyja, majd annak halála után kegyencei kormányoztak.

A vérfertőző házasságokra egy jó példa: mivel Károlynak nem született utóda, 16 éves unokaöccsét, Anjou hercegét, Fülöpöt nevezte ki örökösének. Fülöp egyszerre volt az éppen regnáló XIV. Lajos francia király unokája, miközben II. Károly féltestvére, Mária Terézia a Napkirály első felesége is volt.

Apja, IV. Fülöp saját unokahúgát vette feleségül, s a fizikailag, szellemileg és érzelmileg fogyatékosnak mondott Károly összes felmenője a nyolc generációval őt megelőző Kasztíliai Fülöp és Őrült Johanna leszármazottai voltak – így nem sok alkalom nyílt a királyi génállomány frissítésére. A családon belüli házasság ritka genetikai rendellenességekhez vezetett: ún. hátraharapás jelensége alakult ki nála, ami azt jelentette, hogy az alsó fogsora szájzáráskor a felső elé került, ezért nem tudott rendesen rágni, a nyelve olyan nagy volt, hogy beszédét alig lehetett érteni, valamint gyakran nyáladzott.

Nagy valószínűséggel az agyalapi hormonok elégtelensége is fennállt nála, mellyel az alacsony termete, vézna izomzata, emésztési zavarai és az impotenciája magyarázható, másrészt pedig egy ritka veseelégtelenségben is szenvedhetett, ami az angolkórral, a fejének aránytalanul nagy méretével, illetve vérvizelésével állt összefüggésben. És ha ez még nem lett volna elég, valószínűleg akromegália is gyötörte a szerencsétlen királyt, ugyanis a testének kinyúló részei (orr, kéz, fül, ajkak) túlfejlődtek és kiszélesedtek.

Az El Hechizado, vagyis az „elvarázsolt” néven is ismert, a lövészeten kívül semmihez sem értő Károly, az utolsó spanyol Habsburg öt nappal a 39. születésnapja előtt, 1700 novemberében örökös nélkül hunyt el. Halálával 13 éven át tartó örökösödési háború vette kezdetét. Ám az uralkodó elhunytakor még nem a kialakuló, Európa jelentős részére kiterjedő politikai válság és háború szele foglalkoztatta a királyi udvart, hanem a halott testének különös állapota.

Életének vége felé Károly egészsége folyamatosan gyengült, a személyisége is megváltozott, hiperérzékennyé vált. Állítólag egy alkalommal azt kérte, hogy a család elhunyt tagjainak testét exhumálják, hogy szemügyre vehesse őket. Egy idegi összeomlás után – amelyet a spanyol gazdasági krízis és a belőle történő kilábalás nehézsége okozta, rá irányuló nyomás idézett elő – visszavonult a nyilvánosság elől. Ezt követően viszonylag egyszerű életet élt, különböző játékokkal múlatta az időt.

1700. november 1-jei madridi halálát követően az orvosa, aki a boncolását is elvégezte, állítólag a következő mondattal hökkentette meg a családtagokat: Károly „teste egy csepp vért sem tartalmazott, szíve akkora volt, mint egy borsszem, a tüdeje szétmaródott, a belei elrohadtak és elüszkösödtek, egyetlen heréje volt, amely fekete, mint a szén, a feje pedig tele volt vízzel”.

Will és Ariel Durant amerikai történészek később így jellemezték Károlyt: „alacsony, sánta, epilepsziás, szenilis volt, 35 éves korára teljesen kopasz lett, egész életében az élet és a halál között egyensúlyozott, maga a csoda, hogy eddig élt”.