Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor Hollywood egy buli erejéig Budapestre költözött: Elizabeth Taylor 40. születésnapja

2022. február 27. 15:03 Csatári Bence

<

Díszkivilágítás nincs, bunyó van

A séfhelyettes testközelből figyelhette meg a sztárokat, azok allűrjeivel együtt. Elmondása szerint Grace Kelly – aki két évvel korábban szintén meghívta Liz Taylorékat a saját 40. születésnapjára – vagy Ringo Starr egymással és a személyzettel is meglepően udvarias és közvetlen volt, a születésnap után pedig alig egy héttel sorra érkeztek tőlük a fényképek, személyesen egy-egy pincérnek vagy a személyzet más tagjának dedikálva.

Egy valami azért akadt, amin Richard Burton és felesége megsértődött: szerették volna, ha a jeles ünnepen kivilágítják a hotellel szemben lévő budai várat, ám erre nem kapták meg az engedélyt a hivatalos szervektől. Az efölötti csalódottságukat egyáltalán nem rejtették véka alá, még a pincéreknek is elpanaszolták, hogy ha mindezt Belgrádban próbálták volna elérni, biztosan megengedte volna nekik Tito, a jugoszláv pártvezér.

Állítólag Richard Burton még azzal is megpróbálkozott, hogy kétnapi villanyszámlát fizessen ki az egyetlen éjszakáért, de még így is hajthatatlanok maradtak a pártállami bürokraták. Nagy csalódottságukban elfelejtették, hogy Budapest mégiscsak a Vadkelethez tartozik, és csak ekkor tudatosodott bennük: Magyarország nem a piacgazdaság szabályai szerint működik, még ha oly gáláns ajánlattal álltak is elő.

A média képviselőivel is akadt egy kis affér: a nyugati publicisták ugyan bejutottak a szülinapra, de a magyarok döntő többsége kívül rekedt, a sztárok testőrei állítólag még egy pofont is kiosztottak a túlságosan erőszakos magyar újságírók között.

Nem is jelent meg első kézből származó információk alapján írt újságcikk az eseményről, a Népszabadság meg sem említette, míg a Kádár-korszak félhivatalos bulvárlapja, az Esti Hírlap méltatlankodva jegyezte meg az 1972. február 28-i számában, hogy meg sem hívták őket a rendezvényre, és az International Herald Tribune tudósítása alapján kellett írniuk az eseményről, amelyen egyébként Elizabeth Tayloron kívül felköszöntötték a 17 éves Christopher nevű fiukat is, aki szintén február 27-én született.

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is így járhatott, mert mindössze egy apróhirdetés nagyságú felületen számoltak be a zsúrról. A Népszava pedig azért írhatott valamivel többet, mert a Magyar Távirati Irodára hagyatkozott, de ez ne tévesszen meg senkit: az MTI sem lehetett jelen hivatalosan az eseményen, hanem külföldi forrásokat használva írt pár sort a partiról, ahová a magyarok közül csak azok jutottak be, akik valamilyen személyes kapcsolat révén meghívottként szerepeltek a listán.

Így Ungvári Tamás, aki úgy került a képbe, hogy a szintén meghívott Nevill Coghill nyelvészprofesszor tanítványa volt óangolból, ahogy Richard Burton is. A szülinapi buli előtt nem sokkal egyébként Ungvárinak jutott az a megtiszteltetés, hogy megszervezhette a magyarországi sajtótájékoztatót a Kékszakáll című filmről. Ő számolt be arról egy Tóth Eszter Zsófiának és Benedek Szabolcsnak adott korábbi interjújában, hogy hajnalban tisztázatlan okokból hatalmas ökölharcba keveredtek a biztonságiak, amelybe a legenda szerint maga Burton is becsatlakozott.

A walesi filmsztár azonban nem csak a balhét kereste: éppen a fenti sajtótájékoztatón mondta el, hogy élete első filmszerepét Korda Sándor rendezőtől kapta, ami miatt a magyarokat különösen kedvelte, sőt még a Légy jó mindhalálig című regényt is olvasta Móricz Zsigmondtól, természetesen angolul.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor Hollywood egy buli erejéig Budapestre költözött: Elizabeth Taylor 40. születésnapja

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra