Amikor nő uralta a Pápai Államot
2015. március 25. 17:50
Marózia, a mindenható
Mikor I. Alberik elhunyt, Marózia 926-ban újra férjhez ment, ezúttal a befolyásos toszkánai őrgrófhoz, Guidóhoz, amit a hatalmát féltő pápa, X. János egyértelmű támadásként fogott fel. Marózia ekkor elhatározta, hogy elűzi trónjáról Jánost. 928 júniusában meggyilkolták testvérét, Róma prefektusát, Pétert, majd elfogták és az Angyalvárba zárták a pápát, akit azzal a koholt vádakkal illettek, hogy ő szabadította Itáliára a magyarokat. X. János itt, a börtönben lelte halálát néhány hónappal később.
Ezt követően Marózia mint patricia és senatrix uralkodott Rómában. Fiát, Jánost akarta a pápai trónra tenni, de mivel ő még fiatal volt, kellett egy báb, akit kénye-kedve szerint irányíthat: így került hatalomra VI. Leó, akit miután egy merényletben állítólag megöltek, a szintén gyengekezű, végig a befolyásos római nemesek árnyékában tevékenykedő VII. (VIII.) István követett Szent Péter trónusán. Mikor 931-ben István tisztázatlan körülmények között szintén életét vesztette, az akkor már a húszas éveiben járó Jánost választották pápává. Marózia hatalma csúcsán volt, ahogy egy szerzetes fogalmazott: "Róma egy hatalmas nő befolyása alatt állt, mint a prófécia mondja: »Egy nő uralja Jeruzsálemet«".
Marózia azonban messzebbre tekintett Rómánál, ezért Guido halála után 932-ben házassági ajánlatot tett ősi riválisának, Hugó itáliai királynak. Hugó és Marózia frigyére az Angyalvárban, XI. János pápa áldásával került volna sor, ám a Pápai Államot már teljesen kezében tartó asszony figyelmét egy valami elkerülte: előző házasságából született fia, II. Alberik spoletói herceg hatalmi ambíciója. Alberik addigi életéről semmit nem tudunk, de valószínű, hogy nem nézte volna jó szemmel anyja és Hugó házasságát, s attól tartott, hogy ő lesz az áldozata Marózia újabb politikai machinációjának.
Az eseményeket Liudprand longobárd krónikaíró beszámolója rekonstruálja. Mint írja, anyja kérésére Alberiknek kellett vizet önteni Hugó kezére, de mivel nem elég gondosan járt el, Marózia újdonsült férje pofon vágta, erre Alberik fogta és maga köré gyűjtötte a rómaiakat, akiknek egy gyújtó hangú beszédet tartott az erkölcsi mélypontra süllyedt Rómáról. A város lakossága fellázadt és megtámadta az Angyalvárat, s bár Hugónak egy kötélhágcsón sikerült elmenekülnie, Maróziát és XI. Jánost elfogták. Róma élére Alberik került, anyja és mostohatestvére pedig élete hátralevő részét a börtönben töltötte.
Alberik több mint 20 évig uralkodott Rómában, s nagy szerepe volt abban, hogy a kérlelhetetlen világi befolyás ellen lassú reformok indultak. Halálos ágyán - hogy megszilárdítsa családja hatalmát - rábírta a római klérust, hogy a majdan megüresedő pápai trónra fiát, Octavianust emeljék, akit XII. János néven választották pápává. Maróziáról pedig lassan elfeledkeztek, úgy - a kortársak által csodált - politikai tehetségéről, mint udvari intrikáiról, ami a pápaság történetének talán legsötétebb fejezetével forrt össze.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
