Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor Buffalo Bill cirkuszának indiánjai összeverekedtek a magyarokkal a pesti kocsmákban

2020. október 18. 08:25 Perczel Olivér

<

Kocsmai bunyó az indiánokkal

A társulat három különvonata Bécsből érkezett Budapestre. A zuhogó eső ellenére megjelent sokezres tömeg nagy csodálatát vívta ki a sár miatt lefektetett pallókon zökkenőmentesen végbement kipakolás. A sokadalom elkísérte a csapatot a lóversenytérre, ahol rövid idő alatt felállították a sátortáborukat, majd lepihentek az alkalmazottak.

Budapesten telt házzal működött a cirkusz: „Buffalo Bill előadásai a Tattersallban rendkívüli látogatottságnak örvendtek a drága belépti díj ellenére is” – számoltak be a fővárosi lapok. Az arisztokrácia több tagja is kilátogatott a látványosság helyszínére, például gróf Pejacsevich Tivadar horvát bán a családjával együtt jelent meg, a cirkusz legnevesebb vendége pedig József főherceg volt.

A szervezők a szórakozni vágyó fővárosiak kényelmét azzal is igyekeztek kielégíteni, hogy az előadásokhoz igazodva külön omnibuszjáratokat indítottak. A város a rendőrségen kívül a mentőket is a helyszínre irányította. A 18 előadásból három esetben történt kisebb baleset (zúzódás, horzsolás, lábtörés), a többi show gond nélkül lezajlott.

A fővárosban vendégszereplő indiánok a magyar lakosság szórakoztatása után maguk is kikapcsolódtak néhány helyi kocsmában. Az itt töltött kilenc napból azonban két éjszaka verekedésbe bonyolódtak, erről színes cikkekben számoltak be a lapok.

A rézbőrűek dulakodásai felkavarták Budapest lakóinak indulatait, ennek ellenére a fővárosi szereplések igen jövedelmezőnek bizonyultak. Az utolsó esti előadás után a sátrat és az egész tábort szétszedték, és felpakolták a vonataikra, majd megkezdték vidéki körútjukat.

A szokásos beharangozásoknak mindenhol meglett az eredménye, a pályaudvarokon a korai órák ellenére hatalmas tömegek várták a vonatok érkezését. A megérkezés után következett a vonulás, amely szintén a show részét képezte: a társaság különleges tarka ruháiban átvonult a városok főutcáin a sátorvárosuk felállítására kapott városszéli vásárterekig.

Délutánonként a legkülönfélébb szállítóeszközökön (fogat, bérkocsi, automobil, szekér, kerékpár, omnibusz és gyalog) indult meg mindenütt a nép a vásárterek felé, majd izgatottan foglalták el helyeiket. A lapok rendre megemlítették a zsebtolvajlásokat is (Szegeden például tizenegy zsebmetszőt kaptak el), kitértek a balesetekre (Temesváron lábát törte egy lovászfiú), de hírt adtak más érdekességekről is. Békéscsabán két előadás között a társulat a temetőbe vonult megkoszorúzni az öt évvel korábban itt elhunyt Barnum cirkusz egyik alkalmazottját.

Kijelenthető, hogy a vidéki szállodások, kocsmárosok, kereskedők üzletmenetét mindenütt fellendítette az odaérkező show, mivel a lakosság fogyasztása mellett a vállalat napi étkezési költsége közel 2000 koronára rúgott, és ez az összeg mindig az adott város kereskedőit gazdagította. Az újságok szerint Buffalo Bill városonként 25 000–100 000 korona hasznot zsebelt be, ami biztosan túlzás, de ebből arra következtethetünk, hogy a vállalkozás sikeresen dolgozott Magyarországon. A Vadnyugat egy hónapra költözött be Magyarországra, ahová eljutottak, mindenhol két előadást tartottak, amelyeket városonként átlag 9–12 ezren nézték meg. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor Buffalo Bill cirkuszának indiánjai összeverekedtek a magyarokkal a pesti kocsmákban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra