Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor az amerikaiak német katonákkal harcoltak az SS ellen

2015. július 1. 08:34

Hetven évvel ezelőtt az osztrák Alpokban található Itterben a második világháború egyik legkülönösebb összecsapása zajlott le. 1945 májusának elején német és amerikai katonák fogtak össze egymással annak érdekében, hogy kiszabadítsák az SS által fogságban tartott francia hadifoglyokat. 

<

"Mindent láttunk az iskolánk ablakából: a dupla szögesdrótkerítést és a fényszórókat, amelyeknek köszönhetően a kastély még éjszaka is úgy ki volt világítva, mintha nappal lenne" - emlékezett vissza az események idején még iskolás korú Hans Fuchs arra, hogyan alakult át az itteri kastély a náci börtönné 1943-ban.

Az itteri kastély

A 13. században épült kastély a dachaui koncentrációs tábor egyik alegysége lett, amelyben olyan politikusokat és katonai vezetőket tartottak fogva, akikről a nácik úgy gondolták, hogy a szövetségesekkel kötött alkuk során még hasznukat vehetik. A börtön foglya volt többek között a francia teniszcsillag, Jean Borotra, két korábbi francia miniszterelnök, Paul Reynaud és Édouard Daladier, valamint Charles de Gaulle tábornok nővére, Marie-Agnes Cailliau is.  

A kép bal oldalán Marie-Agnes Cailliau látható

1945 májusában, néhány nappal a háború vége előtt a német őrök elmenekültek a kastélyból. A foglyok azonban csapdába kerültek, mivel a közeli erdők még tele voltak a Waffen-SS és a Gestapo alakulataival. A rabok két társukat - köztük Borotrát - egy biciklivel küldték ki, hogy kérjenek segítséget. Egyiküknek sikerült kapcsolatba lépnie egy német őrnaggyal, Josef (Sepp) Gangllel. A Wehrmacht-tisztként korábban számos kitüntetést begyűjtő Gangl ekkorra már szembeszállt a nácikkal, és az osztrák ellenállási mozgalommal is kapcsolatba lépett.

Josef Gangl

"Gangl ráeszmélt, hogy nem védheti meg a rabokat, mivel mindössze körülbelül húsz hűséges katonája volt" - magyarázta Stephen Harding, a The Last Battle (Az utolsó csata) című nemrég megjelent könyv szerzője. Ezért az őrnagy egy nagy fehér zászlóval a kezében felkereste a legközelebbi amerikai katonai alakulatot, az amerikai 12. páncéloshadosztály Jack Lee százados vezette 23. harckocsi zászlóalját. A találkozó eredményes volt, Lee ugyanis felajánlotta, hogy szívesen elvállalja a foglyok kimentésére irányuló akció vezetését.

Jack Lee százados

Így amerikai katonák egy kis csoportja, valamint Gangl alakulata betört a kastélyba. Sherman tankjukat a bejárat közelében hagyták. Május 5-én hajnalban a katonákat megtámadta a Waffen SS. A tankot sikerült felrobbantaniuk, a kastélyba azonban már nem tudtak betörni. A 14 éves Hans Fuchs szülei tanyájáról nézte végig a csatát. "A tűzharc órákon át tartott. Csak por- és füstfelhőt láttunk" - emlékezett vissza a második világháború egyetlen olyan csatájára, amelyben németek és amerikaiak egy oldalon harcoltak. 

Maxime Weygand tábornok és felesége elhagyja a kastélyt 1945 májusában

A fiú aznap este - amint a gépfegyverropogás elhallgatott - ellátogatott a kastélyhoz. Amikor odaért, a tank még mindig égett. Elondása szerint mintegy száz SS-katona esett fogságba, akiket teherautókon szállítottak el a helyszínről. A foglyok sértetlenül kiszabadultak. "Az összecsapásnak mindössze egyetlen áldozata volt. Josef Ganglt egy mesterlövész ölte meg" - mondta Stephen Harding. Az őrnagyot a közeli Wörglben temették el. A falu egyik utcája manapság Gangl nevét viseli.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor az amerikaiak német katonákkal harcoltak az SS ellen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra