Múlt-kor.hu

Amikor a kommunisták már a törvényesség látszatára sem adtak: Kovács Béla elhurcolása

Amikor a kommunisták már a törvényesség látszatára sem adtak: Kovács Béla elhurcolása

2021. február 25. 07:56 Múlt-kor

Kovács Béla minden bizonnyal az a fajta politikus lett volna, akit meghalni is a parlamentből visznek el. Ehelyett 51 évesen, meghurcolása és a szovjet börtönévei után megtörve hunyt el. Kálváriája 74 évvel ezelőtt, 1947. február 25-én vett fordulatot, amikor is a politikai rendőrség letartóztatta, nem sokkal később pedig a Szovjetunióban börtönbe zárták.

Kovács Béla 1908. április 20-án született egy kis baranyai faluban, Patacson, római katolikus, kisparaszti családban. Ugyan iskoláit hamar befejezte, de sokat olvasott, leginkább a népi írók művei hatottak rá. Már fiatalon érdeklődni kezdett a közügyek iránt. 19 évesen tagja lett a patacsi képviselő-testületnek, 1933-tól a Kisgazdapárt tagjaként, előbb mint a Baranya megyei vezetője, majd 1939-től mint országos főtitkárhelyettese politizált. A Horthy-rendszert feudális jellegű, antidemokratikus rezsimnek tekintette. A II. világháború alatt a párt háború- és németellenes politikája miatt illegalitásba kényszerült. Kovács aktívan részt vett az ellenzéki szervezkedésben.

A háború után vált országosan ismert politikussá. 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. Egyre nagyobb tekintélyre tett szert, Nagy Ferenc és Varga Béla mellett a párt egyik meghatározó alakjaként szállt be az újjáépítésbe. Mindeközben a Független Kisgazdapárt 1945 nyarára mintegy 900 ezer fős tagságával az ország legnagyobb pártja lett, vezére Tildy Zoltán, elnöke Nagy Ferenc, főtitkára Kovács Béla volt ekkoriban. Az 1945. október 7-i budapesti törvényhatósági választásokat (50,54%) és a november 4-i nemzetgyűlési választásokat is (57,03%) nagy fölénnyel az FKgP nyerte. Kovács néhány hónapra a Tildy-, illetve a Nagy Ferenc-kormány földművelésügyi minisztere lett.

A II. világháborút a németekkel szövetséges, vesztes országként záró és a szovjet érdekszférába kerülő Magyarországon felállt koalíciós kormány alapja nem a tényleges szövetségi politika volt, hanem – ahogyan Palasik Mária: A kisgazdapárt felbomlasztására irányuló kommunista taktika lépései című tanulmányában olvasható – csak az adott helyzet diktálta taktikai megfontolás. A Magyar Kommunista Párt – az országban állomásozó Vörös Hadsereg támogatását élvezve – a kezdetektől fogva magához ragadta a legfontosabb területeken a döntés jogát. A kormányban kisebbségben lévő MKP diktált a többségben lévő kisgazdáknak. Beleszóltak a párt belügyeibe is, megmondták, kit kell reakciósként eltávolítani, ami tulajdonképpel a kommunistákat nem támogató párttagok gyűjtőfogalma volt.

A pártok vezetői egyeztetés céljából többször Tildy Zoltán leányfalui nyaralójában találkoztak.
Egyik alkalommal – ahogy azt a Varga Bélát idéző Izsák Lajos írja Pártok és politikusok Magyarországon 1944–1994 című könyvében – Kovács Béla odafordult Rákosihoz és a következőt mondta neki: „Mátyás! Neked még nyakad sincs, hova tesszük majd a kötelet?” Az ekkor még jobbára politikai vitákban és csipkelődésekben kiteljesedő viszonyból a kívülállók és valószínűleg maga Kovács sem sejthette, hogy mi fog később következni.

Az FKgP-re zúduló össztűz helyett Rákosi a szalámizás és a megosztás taktikáját választotta. A párt mozgásterét tovább szűkítette az 1946 márciusában az MKP, az Szociáldemokrata Párt és az Nemzeti Parasztpárt részvételével megalakult Baloldali Blokk. A többfrontú támadás és az MKP folyamatos követelései közepette Nagy Ferenc igyekezett csökkenteni a konfrontációt, Kovács Béla azonban – pártja önállóságát és függetlenségét szem előtt tartva – egyre erőteljesebben ellenezte az MKP irányából érkező nyomásnak való engedést.

A következő fordulatot a „köztársaságellenes összeesküvés” nevű illegális szervezkedés 1946 végi kirobbantása hozta meg. Az 1946-1947-ben őrizetbe vett 260 fő közül többen töltöttek be meghatározó pozíciót a kisgazdapártban. Beindult a propaganda, a kommunista sajtó ontotta magából a leleplező cikkeket. A koncepciós per mögé kreált történet szerint egy horthysta politikusokból, katonatisztekből, hivatalnokokból álló csoport a köztársaság megdöntésére irányuló, ellenséges tevékenységet fejtett ki. A fővádlottak között a Nagy Ferenc szűkebb köréhez tartozó Saláta Kálmán nemzetgyűlési képviselő is szerepelt.

A „nyomázás” során felgöngyölített szálak Kovács Béláig vezettek. A politikai rendőrség nem tudta elérni Kovács mentelmi jogának felfüggesztését. Az 1947. február 25-i kihallgatásán kitartott ártatlansága mellett és nem volt bizonyíték sem ellene. Ennek ellenére a szovjet hatóságok még ezen a napon letartóztatták. Az erről kiadott nyilatkozat így hangzott: „A szovjet megszálló hatóságok 1947. február 25-én Budapesten földalatti szovjetellenes fegyveres terrorista csapatok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében való aktív részvétele miatt letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt volt főtitkárát.” A lemondatott Nagy Ferencet a letartóztatástól svájci szabadsága mentette meg, ahonnan nem tért haza.

A korszak kutatóinak egy része 1947-et fordulópontnak tekinti, Nagy Ferenc lemondatása, Kovács Béla elhurcolása után már nem lehetett jogállamról beszélni. Kovácsot, mint „erős embert” akarták félreállítani. 1947 tavaszán – ahogyan az Vida István: Parasztpolitikus az úri Magyarországgal szemben című, a História 2002/3. számában megjelent írásából kiderül – az egyre élesebbé váló politikai csatározások középpontjába azért éppen ő került, mert a kisgazdapárt népszerű politikusa volt, nagy támogatottságot élvezett a parasztság körében, kezében tartotta a pártapparátust, és nem utolsósorban voltak személyi összetűzései is a kommunista vezetőkkel, akik sehogy sem tudták őt megegyezésre bírni.

Először Ausztriába vitték, ahonnan 1951-ben került át Moszkvába, a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma központi börtönébe. Bírósági tárgyalás nélkül 25 év szabadságvesztésre ítélték. Összesen végül 9 évet volt börtönben. 1955 novemberében került vissza Magyarországra, ahol az ÁVH börtönében „akklimatizálódhatott”. 1956. április 2-án térhetett haza családjához. Az Elnöki Tanács 1956. május 5-én kegyelemből megszüntette ellene az eljárást.

A fogságban egészsége súlyosan megroppant, szellemi érdeklődése azonban a nehéz körülmények ellenére nem lankadt, megtanult oroszul és németül, és sokat olvasott. A közügyekért és a parasztság érdekeinek képviseletéért érzett ambícióit a szovjet börtönök sem törték meg. Részt vett az 1956. októberi forradalmi eseményekben, az újjáalakult kisgazdapárt elnöke lett, Nagy Imre kormányában pedig földművelésügyi miniszter, majd államminiszter. Mindennek azonban inkább csak szimbolikus jelentősége volt, hiszen politikai cselekedetekre a szovjet csapatok nem adtak lehetőséget.

A forradalom leverése után Kovács Béla a Kádár-kormánnyal való kiegyezés pártján állt, amihez talán volt némi köze a szovjet börtönévek tapasztalatának. Talán Kovács Béla nem akarta, hogy az egész ország akkora árat fizessen a szembefordulásért, amekkorát ő fizetett. 1958-ban Kádár rábeszélésére képviselőséget is vállalt, de ekkor betegsége miatt politikai tevékenységet már nem tudott kifejteni.1959. június 21-én, 51 évesen hunyt el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor a kommunisták már a törvényesség látszatára sem adtak: Kovács Béla elhurcolása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra