Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán

2018. december 1. 12:32 Múlt-kor

<

Amatőrből szakértő

Hearst előtt sem volt emiatt ismeretlen, és az újságai igyekeztek is maximálisan kihasználni, hogy Kennedy náluk dolgozik. Háborús hősi hírnevét is bevetették azzal, hogy „John Kennedy hadnagyként” jegyezhette cikkeit. Számos írását „a katonaember nézőpontjaként” hirdették, mellette egyenruhás fényképével.

Kennedy életrajzírója, Michael O'Brien szerint korai cikkei „közhelyektől hemzsegők, következetlenek, és unalmasak” voltak. Olyannyira át voltak itatva Kennedy személyes nézeteivel, hogy inkább lett volna helyük a véleményrovatban, mint a hírek között. Idővel azonban írásai sokat javultak, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai publikum megértse a háború végének bonyolult politikai folyamatait.

Kennedy kritikus volt az ENSZ-szel szemben, és úgy érezte, ez a szervezet sem lesz képes arra, hogy biztosítsa a tartós békét Európában. „A San Franciscóban születő világszervezet ugyanazon szenvedélyek és önzőség terméke lesz, amelyek a versailles-i békét is létrehozták” – írta 1945 májusában. „Van itt azonban egy élesen világító fény. Ez pedig az a felismerés, amelyet minden küldött érez, hogy az emberiség nem engedhet meg magának egy újabb háborút.”

Azt is nagy pontossággal jósolta meg, hogy Winston Churchill, a Nagy-Britanniát a háborún átsegítő miniszterelnök a következő parlamenti választáson vereséget szenved, mivel növekvőben van a konzervatív kormányzás elutasítottsága a lakosság körében. „Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy Anglia a következő néhány évben olyan gazdasági változásokat fog keresztülvinni, amelyekről sokan Amerikában és Angliában is úgy érzik, nem lehetséges elkövetni a demokratikus kormányzásra helyezett jelentős korlátozás nélkül” – írta. „Angliát figyelve sokat tanulhatunk majd” – tette hozzá.

A szabad világ jövőbeli vezetője naplójában lejegyezte benyomásait a potsdami konferenciáról és Európa tartós békére való esélyeiről. Habár a hatalomról, a közvéleményről és a kormányzásról alkotott véleményei nagy része ekkor konszolidálódott, újságírói karrierje rövidnek bizonyult. 1945 augusztusában már nagyobb szerepet kívánt vállalni a közéletben. Néhány hónap múlva már képviselőházi helyért indult a törvényhozásban, nagy hatalmú édesapja segítségével (és nyomására). Kennedy végzete az elnökség volt, nem az újságírás. A nyár azonban, amelyet azzal töltött, hogy figyelte a világ felépülését egy katasztrofális háborúból, előkészítette a terepet a hatalom és politika óvatos táncának, amellyel élete hátralevő részében foglalkozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra