Amerika első férfi szexszimbóluma egy olasz színész, a „latin szerető” volt

2018. november 28. 15:35 Múlt-kor

Valentinónak csupán néhány év jutott kiélvezni a hírnevet és az ezáltal nyújtott bőséget. Korábban élete nagy részét szegénységben élte le, miközben feltörekvő színészként kereste a nagy lehetőséget. Az 1895-ben, az apuliai Castellanetában született férfi már gyermekként rokonszenves, vidám természetű, és szép arcú volt. Tanulmányai során sokat bukdácsolt, végül azonban a genovai agráriskolában sikerült képesítést szereznie.

Ezt követően Párizsban próbált szerencsét, és táncleckéket vett. Nehezen talált azonban munkát, amikor pedig talált, nem tudott benne megmaradni sokáig, így hamar visszaköltözött Olaszországba úgy, hogy semmivel sem volt gazdagabb, mint amikor elindult. 18 évesen, 1913-ban az Egyesült Államokba költözött, azonban New Yorkban sem ütötte fel jobban a szerencse, mint Párizsban. Hamar elfogyott a pénze, és egy ideig az utcán volt kénytelen élni.

Mivel nem sikerült stabil munkahelyet találnia, és minden vágya volt, hogy színész lehessen, mindenféle rejtélyes és alulfizetett alkalmi munkát elvállalt a túlélés érdekében. A korabeli pletykák szerint szép vonásai és tánctehetsége miatt sokszor dzsigolói munkakörben találta magát. Legalább egy alkalommal biztosan dolgozott úgynevezett „taxitáncosként”, azaz olyan személyként, akinek fizetnek a szórakozóhely vendégei, hogy táncoljon velük (női taxitáncosból lényegesen több volt, azonban előfordultak férfiak is). Ez a szórakozási forma igen népszerű volt a 20. század első felében az Egyesült Államokban.

Dédelgetett vágya, hogy színész legyen, végül Los Angelesbe vitte, ahol minden erejével azon volt, hogy bekerüljön különféle szerepek meghallgatásaira. Kinézete és akcentusa azonban nem testesítették meg a „jófiú” korabeli amerikai eszményképét, így legtöbbször gonosztevőként kapott szerepet. Ezekkel ő nem volt elégedett, ezért visszaköltözött New Yorkba. 1920-ban szerepet kapott „Az apokalipszis négy lovasa” című filmben, amely 1921-ben jelent meg, és az első olyan film volt, amelynek jegyirodai bevételei meghaladták az 1 000 000 dollárt (egészen napjainkig a valaha készült hatodik legjövedelmezőbb némafilmnek számít).

Valentino arca végre ismertté vált, beceneve a „latin szerető” lett. A nők egyszerre ellenállhatatlannak találták, és az érzékiség, a szex, de még a szerelem tárgyává is vált – nem csupán a filmvásznon, hanem az ekkoriban már elterjedőben lévő filmes magazinokban is. Természetesen míg a nők rajongtak érte, a férfiakból irigységet váltott ki helyzete. Dick Dorgan, a 20. század elejének híres karikaturistája és írója viccelődve jelentette ki a Photoplay magazin lapjain: „Gyűlölöm Valentinót! Minden férfi gyűlöli Valentinót (…) a férfiak alapítottak egy titkos rendet, hogy utálják, gyűlöljék és megvessék nyilvánvaló okokból.”

Hírnevének ötödik évében, 1926. augusztus 15-én Valentino hirtelen összeesett egy New York-i szállodában. Kórházba szállították, és azonnal meg is műtötték, miután kiderült, vakbélgyulladásban és gyomorfekélyben szenved. Állapota nem javult a műtétet követően, és habár eszméleténél volt, és kedélyesen beszélgetett még az orvosokkal, azok felismerték, hogy Valentino haldoklik. Végül augusztus 23-án hunyt el.

Amikor a szomorú hír elérte a publikumot, 100 000-nél is többen vonultak utcára a temetési menetén részt venni. Mindannyian akartak egy pillantást vetni Valentino testére, amelyet a Szent Malakiás nevét viselő katolikus templomban ravataloztak fel. Az őrült hangulatban voltak, akik a templom üvegablakait betörve igyekeztek belátni Valentino holttestéhez. Menyasszonya, Pola Negri is azok között volt, akik eszméletüket vesztették, és több beszámoló is szólt olyan nőkről, akik öngyilkosak lettek. 100-nál is több rendőrre volt szükség a rend helyreállítására – végül a nyugati parton is tartottak Valentinonak egy szertartást, és itt lett végül eltemetve, a Hollywood Forever temetőben.