Múlt-kor.hu

Albrecht Dürer alkotása lehet egy németországi templom egyik festménye, elözönlötték a látogatók

2021. június 22. 12:49 MTI

Elözönlötték az érdeklődők a baden-württembergi Crailsheim város evangélikus templomát, miután művészettörténészek azt gyanítják, hogy a főoltár hátoldalán látható, de a látogatók szeme elől többnyire rejtve maradó táblakép egy darabját Albrecht Dürer, a német reneszánsz legnagyobb mestere festette.

Összecsukott szárnyasoltár

A crailsheimi János-templomban hétfőn összecsukták a többnyire széttárva bemutatott későgótikus szárnyasoltárt, hogy a feltűnően nagy számban érkező látogatók megnézhessék a Dürernek tulajdonított oltárfestményt.

Szakértők szerint az 1490 körül keletkezett szárnyasoltár Dürer tanítója, Michael Wolgemut festő és fametszőmester műhelyéből származik, az egyik táblakép pedig, amelyen egy hóhér látható Keresztelő János levágott fejével a kezében, igen nagy hasonlóságot mutat az 550 éve született Albrecht Dürer más műveivel.

A szárnyasoltár összehajtogatva marad a következő két-három hónapra, amíg el nem apad a látogatók áradata – közölte hétfőn a templom esperese, Friederike Wagner.

Vizsgálatok következnek

Az újonnan felfedezett Dürer-festményt a közeljövőben tüzetes vizsgálat alá veszik az alkotó szűkebb hazájának, Bajorországnak a vezető Dürer-szakértői.

A nürnbergi születésű Dürer volt az első a német festők közül, aki vallásos hitét összeegyeztette az olasz reneszánsz formanyelvével, tanulmányozta a perspektívát és a szépség szabályait, ugyanakkor kerülte az olasz minták idealizmusát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Albrecht Dürer alkotása lehet egy németországi templom egyik festménye, elözönlötték a látogatók

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. nyár: Mesebeli menyegzők

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra