Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Akár eszméletét is veszthette az első harckocsik személyzete a benti hőség miatt

2019. szeptember 6. 10:32

104 évvel ezelőtt, 1915. szeptember 6-án gurult le a történelem első tankja a gyártósorról. Néhány nappal később megkezdődött a harckocsi tesztelése, 1916. szeptember 15-én pedig a Somme-nál már élesben is bevetettek tankokat. A harckocsik az első világháború során idővel egyre hatékonyabb fegyvernek bizonyultak, a második világháborúban pedig már komoly szerepet játszottak a csatatereken.

<

Az ókortól a Little Willie-ig

A tank ókori elődje, a harci szekér több mint 5000 évvel ezelőtt jelent meg a harcmezőkön. A szerkezet lélektani hatása felbecsülhetetlen volt.

Képzeljük csak el, mit éreztek a bronzkori harcosok, amikor az út porát felverő félelmetes harci szekerek tömegei kezdtek el feléjük vágtázni. Az íjászoknak megfelelő védelmet nyújtó szekerekkel a katonák azonnali, és szinte leküzdhetetlen előnyre tettek szert. 

A korát jóval megelőző Leonardo da Vinci készített vázlatot többek között helikopterről, búvár- és vízifelszerelésről, valamint kerékpárról, vagyis olyan eszközökről, amelyek a 15-16. században még nem léteztek. Nem meglepő, hogy a polihisztor, aki a háborús szerkezetek iránt is komoly érdeklődést mutatott, egy tankhoz hasonló gépről is kidolgozott egy vázlatot 1487-ben.

A teknőspáncél által ihletett, kör alakú, a tetején kúpban végződő, fából készült szerkezetből egyenletesen elosztva fegyverek álltak volna ki. A gép belsejében egy katona egymástól függetlenül irányíthatta volna a négy kereket, így a szerkezet minden irányba képes lett volna haladni.

A Little Willie (vagyis a Kis Willie) különös névnek tetszhet egy harckocsi számára, mégis ez lett az első világháború - és egyben a történelem - során kifejlesztett első tank beceneve. A szerkezetet arra fejlesztették ki, hogy megvédje az ellenséges vonalak áttörésének szándékával előrenyomuló katonákat.

Az első teljes tank 1915. szeptember 6-án készült el, de rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy még számos fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a Little Willie-t valóban hatékonyan vethessék be a harcok során.

A harckocsi végsebessége nem érte el a 4 km/h-t, és még ezzel a sebességgel haladva is túlmelegedett, emellett pedig gyakran beragadt a lövészárkokban, vagyis a legalapvetőbb feladatainak teljesítésére sem volt alkalmas.

A tank, vagyis tartály elnevezést biztonsági okokból adták a harckocsinak, hogy ennek segítségével álcázzák az ellenség előtt. A tank megnevezés hallatán mindenki arra gondolhatott, hogy csak vizet, és nem katonákat, valamint fegyvereket szállítanak a szerkezetekben.   

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Akár eszméletét is veszthette az első harckocsik személyzete a benti hőség miatt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra