Ahol mindent megvolt, amire egy nőnek és férfinak szüksége van: a budai Skála áruház

2021. április 3. 14:43 Múlt-kor

A Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruházba 1976. április 3-án léphetett be az első vásárló. Az áruház a hiánygazdasággal még mindig küzdő fővárosi kereskedelemben egy új jelenségként tört be. Az igazgatói posztot betöltő Demján Sándor üzletember és vállalkozó – szabad kezet kapva – egy új üzleti szemlélet alapján valósította meg elképzeléseit, az eredmények pedig őt igazolták.

Az 1968-as gazdasági mechanizmus kedvező hatása – ahogyan arról Sikos T. Tamás és Hoffmann Istvánné: A kiskereskedelem új kihívói. Bevásárlóközpontok Budapesttől Prágáig című könyvében olvashatjuk – a belkereskedelmi hálózat fejlődésén, elsősorban az önkiszolgáló boltok terjedésében és az üzletek négyzetméterének növekedésében is érződött. Az 1970-es években nyílt meg a Domus Áruház, a Batthyány téri és a Déli pályaudvari ABC-áruház, az óbudai Flórián üzletközpont és a Skála Szövetkezeti Áruház.

Az úgynevezett első generációs bevásárlóközpontok alapterülete jellemzően 10 ezer négyzetméter alatti volt, a parkolóhelyek száma pedig néhány száz autónak volt elegendő. A budai Skála ezzel szemben több mint 20 ezer négyzetméteren épült fel. Kezdetben áruházként funkcionált, majd a szupermarket és több kisebb üzlet betelepülésével bevásárlóközponttá alakult.

A név és a szlogenek – „Skála – áruskála”, „legnagyobb áruház – legnagyobb választék” a bőséges kínálatra hívták fel a vásárlók figyelmét, akiket sikerült is megnyerni. Demján Sándor minden idők egyik legsikeresebben bevezetett kereskedelmi vállalkozását indította el. A belvárostól való viszonylagos távolságot a választékkal és a jól szervezett reklámkampányokkal sikerült ellensúlyozni.

A Skála nyitását izgalommal várta a közvélemény, a sajtó sorra számolt be az előkészületekről, a megnyitóról és az első hónapok tapasztalatairól. A Népszabadság 1979. február 29-i beharangozója sorra vette a várható kínálatot. E szerint a ruházati cikkek elhelyezését a Skálában nem a megszokott módon, azaz ruhafajták szerint, hanem viselőjük nemét és korát követve alakították ki: „A női osztályon minden megtalálható, ami a nőknek kell – például a divatáruk közelében található a kozmetikai osztály – a férfiak osztályán minden, ami a férfiaknak szükséges.” Az étterem mellett 74 féle szolgáltatást is kínáltak a kulcskészítéstől a cipősarkaláson és a tévéjavításon át egészen a pedikűrig. Mindemellett 1984-ben itt vezették be először a vonalkódot.

Az eladók nagy része a fiatalabb korosztályból került ki, majdnem 200 embernek ez volt az első munkahelye. A Skála személyzeti vezetője egy 1976. júniusi beszélgetésen elmondta, a munkavállalók számára azért volt csábító a Skálában dolgozni, mert a vállalatvezetés – az ugyanakkorra fizetés ellenére – „kényelmesebb, jobban szervezett munkát, öltözőket, étkezési lehetőséget, a dolgozók egyéni problémáihoz némiképpen alkalmazkodó munkaidő-beosztást” kínált.

A kiszolgáló személyzet emeletenként más-más színű, modern formaruhát viselt. Kötelező volt „mindig frissnek és ápoltnak” lenni, és újdonságként a ruhákra felkerültek az eladók nevei: „Ez is valami új: a név a ruhán. Ily módon a törzsvevő mindig tudja: ki az az ügyes (ügyetlen), udvarias (udvariatlan) kislány, vagy asszony, aki jól (rosszul) szolgálta ki.” A névtáblák bevezetésétől a vásárlás élményének személyesebbé válását várták. Az ügyesnek és udvariasnak bizonyult „kislányok” és „asszonyok” pedig a nevük mellé kitűzhették a Kiváló dolgozó kitüntetésüket is.

Az első kimutatások felülmúlták az elvárásokat. Július végére kiderült, hogy a Skála – Demján Sándor sajtótájékoztatója szerint – a tervezettnél nagyobb forgalmat ért el, száz nap alatt 5 millió vevő fordult meg az áruházban. Az egy napra jutó átlagos forgalom a tervezett négymillió helyett négy és fél millió forint körül alakult.

A főváros első szövetkezeti nagyáruháza a marketing terén is új lendületet hozott, például azzal, hogy reklámarcot kerestek az üzlet népszerűsítéséhez. A választás a közgazdaságtudományi egyetemen végzett Komjáthy Ágnesre esett, aki eredetileg vevőszolgálatosnak jelentkezett, de próbafotói alapján a Skála háziasszonya szerepet kapta meg. Hét évig volt az áruház reklámarca, meg is kapta a „Skála Ági” nevet.

A Skála 1979-ben fúzióra lépett a Szöváru Nagykereskedelmi Vállalattal, ezzel létrejött a Skála-Coop Közös Vállalat. Az egyesülés reklámfigurája, a Skála kópé tévéreklámokban is szerepelt, és reklámajándékként a gyerekek egyik kedvence volt. Öt évvel később a pesti oldal is kapott egy áruházat, amely a Nyugati téren épült meg. A budai Skála a sorra nyíló plázák árnyékában korszerűtlenné vált, bezárták, és 2007-ben le is bontották. A bontást szimbolikusan a homlokzaton lévő SKÁLA-felirat S-betűjével kezdték. A felirat Demján Sándor házának kertjébe került, emléket állítva az ország egykori legnagyobb és legmodernebb áruházának.