Afrikai hercegeknek maszkírozva alázták meg a brit haditengerészetet Virginia Woolf és társai
2017. szeptember 5. 08:29
Vörös szőnyeg és egy bizarr verekedés
A haditengerészetnél nem aprózták el a külsőségeket: szó szerint vörös szőnyeget terítettek le a delegáció elé, és kordonnal akadályozták meg, hogy közönséges járókelők közel férkőzhessenek a hercegekhez. A haditengerészet karmestere sajnos nem találta meg az abesszín nemzeti himnuszt (mivel az nem létezett), ezért Zanzibár himnuszát, a „Mungu ibariki Afrikát” játszotta le helyette. A „herceg” ennek hallatán állítólag csak annyit jegyzett meg: „Bunga bunga!”, kifejezve ezzel csodálkozását, amelyet kísérete tagjaival együtt szintén megtett, amikor meglátta a hajón az elektromos világítást. A „fordító”, Cole egy korabeli leveléből tudjuk, hogy a tisztek előtt „vidám vadembereknek” nevezte az abesszínenet, és ravasz módon „bevallotta”, hogy még ő sem sokat ért abból, amit a vendégek hablatyolnak.
A tréfa résztvevői a nyelvet, amelyet beszéltek, a vonaton alkották meg egy tanulj-magad szuahéli nyelvkönyv segítségével. Ez annyira jól sikerült, hogy a brit újságok abesszínül „folyékonyan beszélő” tolmácsokról írtak – holott abesszín nyelv nem létezik. Azokat tehát, akik kevés ismerettel rendelkeztek Afrikáról, meggyőzte a trükk. A külföldi látogatóknak öltözött mókamesterek végül szinte már maguk is elhitték, hogy abesszínek. 45 percen át élvezték a brit haditengerészet vendégszeretetét, majd miután egy fotót is készítettek róluk, elégedetten távozhattak a hajóról.
Talán maga Cole adta ki az információt, talán más, mindenesetre nemsokára kiderült, hogy egy remekül kivitelezett átverésről volt szó. A Daily Mirror ugyanis a fotóval együtt nyilvánosságra hozta a tréfát. A haditengerészet tisztjei úgy érezték, megalázták őket, és az elkövetők letartóztatását követelték. Ebből végül nem lett semmi, de a briteket megosztotta az ügy. Még az újságírók is két táborra szakadtak aszerint, hogy jót szórakoztak az eseten vagy skandalumnak bélyegezték azt. A Penny Illustrated Paper újságírója a lap 1910. február 19-i számában például kifejtette, „az ügy túl komoly ahhoz, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják”.
Két tengerésztiszt végül az önbíráskodás eszközéhez nyúlt, és Cole otthonában akarták kiküszöbölni a haditengerészet becsületén ejtett csorbát. Azt tervezték, hogy botok segítségével megverik, ám Cole épp betegeskedett, így végül egy különös egyezségre jutottak vele. A tisztek egy elhagyatott utcán hat botütést mértek a banda vezetőjének ülepére, aki azonban csak amiatt ment bele a szertartásba, mert a tisztek megígérték, ő is visszaadhatja nekik a hat ütést. Így is történt.
A haditengerészet számára igazi megszégyenülést jelentett az ügy, amelyről három hónapon át a világsajtó is cikkezett. A „Bunga bunga” kifejezés valóságos szállóigévé vált. Félő volt, a tény, hogy ilyen könnyedén átverték őket, megtépázza félelmetes hírnevüket. Bor Woolf és társai akciójában, amellett, hogy elsősorban egyszerű tréfának szánták, kétségkívül megvolt a pacifista, valamint a tekitélytisztelet és pompa kigúnyolására irányuló elem, a haditengerészet tekintélye megtépázásának szándéka, sokan elfeledkeznek annak rasszista vonásairól. Maga a „Bunga bunga”, valamint az abesszínek arcára a villanyvilágítás hatására kiülő meglepetés is erre enged következtetni, de azt is tudjuk, hogy Woolf (akiről egyébként a lapokban tévesen állították, hogy prostituált) milyen lesújtó véleménnyel volt azokról az afrikaiakról, akiket európai ruhában látott az utcán. A századelő egyik legismertebb átverését manapság kevésbé fogadnák megértően a lapok.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
