A középkori Magyar Királyság egyik legfontosabb jogi dokumentuma, az 1222-ben kibocsátott Aranybulla elrendelte, hogy „ha ellenség jövend az ország ellen, a nemesek tartozzanak feltámadni, és mindnyájan hadba menni”. Ennek megfelelően a haza fegyveres védelmében való áldozatvállalás volt a középkori magyar társadalomban a nemesi státusz egyik legfontosabb követelménye, amely így szerepel Werbőczy Tripartitumában: „a valóságos nemességet hadi szolgálatokkal és egyéb érdemekkel szerzik és birtokadományozással erősitik meg.” Az országot ért támadások idején a nemesi családok időről időre lerótták véradójukat. Közülük is kitűntek a Zrínyiek, akik megalkuvást nem ismerő elszántságukkal életüket is készek voltak feláldozni a hazáért és a kereszténységért.

Az oszmán megszállás másfél évszázada a békeévekben is állandó harckészültséget, folyamatos csatározásokat hozott, amikor a magyarság fegyverrel a kezében, a halál árnyékában élte mindennapjait. Keveseknek adatott meg a nyugodt, békés öregkor, és társaik elvesztésére szinte az életük részeként tekintettek. A sors azonban még ekkor is produkált olyan eseteket, amelyek még a folyamatos életveszélybe belefásult embereket is képesek voltak megdöbbenteni. Ezek egyike volt az Esterházy család tragédiája, amikor az 1652-es vezekényi csatában harcoló nyolc férfi tagjából négyen maradtak holtan a csatatéren. A háborús áldozatvállalás és az elszenvedett veszteség nagyban hozzájárult a família elismertségéhez és felemelkedéséhez, ezért a török háborúk előtt nem oly jelentős Esterházyak három ága összefogott, és Nagyszombatban díszes temetést rendezett hősi halottainak, ezzel is hangsúlyozva a hazáért hozott áldozat nagyságát.

A hadba vonulás kötelezettségének teljesítése a békés élet feladásával, a hadjáratok megpróbáltatásainak elviselésével és a halál kockázatának vállalásával járt. Ez a tett már önmagában is elismerésre tarthatott számot a társadalom részéről, azonban a hon védelméért hozott véráldozat, az elszenvedett veszteség, a vállalt és beteljesült hősi halál mindig nagyobb jelentőséggel bírt a közösség szemében.

Megalkuvás nélkül

A halál a fegyveres harc velejárója, azonban egy-egy összecsapás során többnyire az egyén döntésétől is függ, hogy meddig vállalja a harcot. Kilátástalan helyzetben, amikor a küzdelem nem hozza meg a várt eredményt, választhatja a menekülést, vagy ha erre nincs lehetősége, elismerve a vereséget, vállalhatja a fogságba esést is. Az élni akarás időnként háttérbe szoríthatja a közösség céljaival való azonosulást, azonban a szilárd erkölccsel és értékrenddel rendelkező harcosok nem fogadják el ezt a mentalitást. Számukra a küzdelem élet-halál harc, ahol az ellenséggel nincs megalkuvás.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. ősz számában olvasható.