A világhírnévig repítette a mexikói halálistenséget, Santa Muertét a drogháború
2018. december 11. 11:27 Múlt-kor
A mexikói kultúra egyik legfelismerhetőbb szereplője egy női istenség, Santa Muerte („Szent Halál”), akinek „rajongótábora” az elmúlt évtizedek során robbanásszerűen megnőtt. A korábban viszonylag ismeretlen vallási jelkép tisztelőiből a világ leggyorsabban növekvő felekezetévé nőtte ki magát követőinek társadalmi háttér szempontjából is széles tábora. Honnan ered, és mik az előzményei napjaink Santa Muerte-kultuszának?
A legszentebb halál
Követői a keményen dolgozó, átlagos családoktól a börtönökben raboskodókon át a drogkartellek magas rangú tagjaiig igen sokfélék, és sokféle okból kezdtek közeledni a kultusza felé. Tiszteletük jeléül gyakran inkább a „Santísima Muerte”, azaz „Legszentebb Halál” névvel illetik (eredeti teljes megnevezése „Nuestra Señora de la Santa Muerte”, azaz „a mi szent halál asszonyunk”). Az elsöprő többségben katolikus vallású mexikói lakosság körében az egyház szabályainak betartása és Santa Muerte tisztelete nem zárja ki egymást, azonban az egyháznak erről más a véleménye. A Vatikán a 2010-es években hivatalosan is sátáninak, a vallás kiforgatásának bélyegezte a kultuszt, tagjainak száma azonban ma már nem csupán Mexikóban, de világszerte is terjed.
Évszázados átalakulás
Habár csupán az utóbbi 10-15 évben ismerte meg a világ szélesebb közönsége, Santa Muerte alakja több évszázada jelen van a mexikói kultúrában. A legkorábbi megjelenése még a gyarmatosítás időszakából való – ahogy a spanyolok próbálták a katolikus hitre téríteni a mai Mexikó azték és maja lakosságát, a halál jelképeként az Európában ismert kaszást is felmutatták az őslakosoknak. Az őslakosoknak azonban már megvoltak a halállal kapcsolatos természetfeletti alakjaik.
A konkvisztádorok érkezése előtt a mai Mexikó középső részére kiterjedő Azték Birodalom lakói Mictecacihuatl-t, „a halottak asszonyát” istenségként tisztelték. E halálistennő a halottak földje, azaz Mictlan királynője volt, és leggyakrabban részben csontvázként, avagy feje helyén csupán egy koponyával ábrázolták – hasonlóan napjaink Santa Muerte-figuráihoz.
Nem véletlen, hogy a mai „csontos asszonynak” (la Huesuda), ahogy követői időnként nevezik, sokszor egy kasza is van a kezében. A katolikus hittérítők magukkal hozták a halál Európa-szerte ismert megtestesülésének képét is az Újvilágba, a két alak pedig összeolvadhatott Santa Muerte alakjává. Ahogy az a világ más részein is történt, a római hit nem törölte el a térség eredeti hitvilágának minden részét, hanem sokszor inkább keveredett vele. A legtöbb tudományos feltételezés szerint ebből a kölcsönhatásból származhat Santa Muerte.
Santa Muerte történelmét mindenesetre végigkíséri az erőszak is. A gyarmatosítás időszakában volt a legerősebb a hírhedt inkvizíció hatalma Spanyolországban, és a szigorú felfogást az amerikai kontinensre is magukkal hozták az egyház hivatalnokai – már ebből az időszakból akad feljegyzés arról, hogy Santa Muerte – nem pedig Mictecacihuatl – szentélyeit rombolták le Mexikó középső részén, tehát alakja jórészt már ekkor, az első kereszténységre tért mexikói lakosok körében kialakulhatott.
Az írott történelemből ezután jobbára eltűnt, csaknem a 20. század közepéig. Habár van rá utalás több helyen is az 1940-es és az 1980-as évek között, igazán a mexikói drogháborúk kezdetétől vált egyre népszerűbbé az emberek körében Santa Muerte. Első modern szentélye 2001-ben nyílt Mexikóváros Tepito nevű negyedében, a következő évtized során pedig a csontvázszerű istenséget tisztelők száma elérte a 10-12 milliót is Közép-Amerikában, Mexikóban és az Egyesült Államokban, ezzel a világ leggyorsabban növekvő vallási mozgalmává vált.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
