Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A világ és az angol sajtó döbbenten állt a 6:3-as eredmény előtt

2020. november 25. 15:57 Múlt-kor

Még senki nem készített felmérést, hogy vajon a 6:3-ról hány magyarnak jut eszébe egy tenisz mérkőzés, de a végeredmény borítékolható: elenyészően kevés lehet azoknak a honpolgároknak a száma, akiknek a számpárról ne az Aranycsapat londoni diadala jutna eszébe. Puskásék éppen 67 éve, 1953. november 25-én győzedelmeskedtek a Wembley-ben Anglia válogatottja ellen.

<

Sebes Wembley-t csinált a Vasas pályából

Az Aranycsapat „arany időszaka” 1950-től 1956-ig tartott. A „mágikus magyaroknak” is hívott nemzeti tizenegy irányítását Sebes Gusztáv 1949 áprilisában vette át. A szövetségi kapitány április 10-én a csehszlovákok ellen egy vereséggel debütált. A Sebes által vezetett Aranycsapat ezután mindössze kétszer veszített meccset: 1950-ben az osztrákoktól, 1952-ben pedig Moszkva válogatottjától a Szovjetunióban.

Az 1952-es helsinki olimpián aztán diadal diadalt követett. Puskásék aranyéremmel térhettek haza a finn fővárosból. Sebes még a nyári ötkarikás játékok ideje alatt tárgyalt az angolokkal és lekötött egy barátságos mérkőzést a Wembley-ben. A szövetségi kapitány magánakcióját a magyar pártvezetés nem nézte jó szemmel. Rákosi Mátyás raportra hívta Sebest, és alapos fejmosásában részesítette, majd ezzel a lakonikus és vészjósló mondattal zárta a találkozót: „Hát jó lesz vigyázni!”

Rákosi talán arra gondolhatott, hogy az angolokat, akik 1872-ben játszották az első hivatalos válogatott mérkőzésüket Skócia ellen, külföldi, pontosabban nem brit-szigeteki csapat még soha nem verte meg otthonukban (a skótok azért többször diadalmaskodtak). A pártvezér foghatta a fejét, ugyanis az angolok az „évszázad mérkőzéseként” kezdték meghirdetni a szenzációsnak ígérkező csatát a londoni Wembley Stadionban. Az Aranycsapat 1953-ra Európa favoritjává vált és az 1954-es világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének tartották, így egy magyar bukás az „angol oroszlánok” hazájában minden bizonnyal kínos lett volna a párvezetés számára.

Sebes nem is vette félvállról a dolgot. Kiutazott Angliába, kért három labdát az angol szövetségtől, majd fiaival a Vasas-pályán készült fel a nagy megmérettetésre, mert a népligeti futballpálya (akkor nem Angyalföldön volt) hasonlított a legjobban a Wembley-re. Sebes Gusztáv még azt is elérte, hogy a pályát széltében és hosszanti irányban is megtoldják öt-öt méterrel, hogy a fiúk már itthon úgy érezzék, mintha Londonban játszanának.

Csehszlovák-magyar gasztrobarátság Londonban

A meccs előtt tíz nappal indult útnak a csapat. London előtt még megálltak Párizsban, ahol egy edzőmérkőzés keretében porrá zúzták a Club Olympique Billancourt-Renault csapatát, 13 gólt varrva annak hálójába.

Miután az Aranycsapat megérkezett Londonba az angolok csak egyszer engedték be őket a Wembley-be, akkor is csak civilben. Bár Sebes fiai nem edzhettek egy percet sem a híres stadionban, a mester mindent megtett azért, hogy a fiúk otthon érezzék magukat. A szó szerint ködös Albion fővárosában ugyanis talált egy csehszlovák éttermet magyar szakáccsal, így nem kellett aggódni, hogy az angol konyha esetleg negatív irányban befolyásolja a magyar csapat teljesítményét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A világ és az angol sajtó döbbenten állt a 6:3-as eredmény előtt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra