Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A városon kívül élők eredetileg nem kölcsönözhettek könyveket Debrecen első nyilvános könyvtárából

2020. február 14. 16:38 MTI

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára 130 évvel ezelőtt megnyitotta olvasótermét, ezzel létrejött Debrecen első nyilvános könyvtára - emlékeztetett a jeles évforduló alkalmából rendezett kamarakiállítás megnyitóján a kollégium igazgatótanácsának elnöke csütörtökön.

<

Kustár Zoltán azt mondta, hogy az 1880. február 15-én megnyitott olvasóterem fordulópontot jelentett a város kulturális életében, miután a város polgárai is hozzáférhettek a kollégium tudományos kincseihez.

Hozzátette: a kollégiumi könyvtár ma is "az ország, a nemzet könyvtára, iskolája, világító lámpása".

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint "a könyvtár ma, az internet korában is érvényes, élő pontja a tudáshoz való hozzáférésnek".

Bár az olvasás egyfajta intim kapcsolat a szerző, a mű és az olvasó között, de ez a fajta élmény a könyvtárban kinyílik a közösség felé - jegyezte meg.

Hozzátette: a Református Kollégium könyvtára emblematikusan meg tudja jeleníteni az intézmény és a város történetét, kapcsolatát.

Gáborjáni Szabó Botond, a kollégium gyűjteményi igazgatója felidézte: évtizedes előkészítés után 1880. február 15-én nyitotta meg a kapuit az olvasóterem, ahol egyszerre negyvenen válogathattak 3500 mű közül.

Már az első esztendőben csaknem négyezer regisztrált látogatója volt a nyilvános könyvtárnak.

Az akkori előírások szerint külön igazgatói engedéllyel a városhatáron kívül élők is látogathatták a könyvtárat, de számukra tilos volt könyveket kölcsönözni - idézte a szabályzatot az igazgató.

A Református Kollégium Nagykönyvtárában rendezett kamarakiállítás látogatói korabeli dokumentumokat, fotókat tekinthetnek meg Debrecen első nyilvános olvasótermének történetéből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A városon kívül élők eredetileg nem kölcsönözhettek könyveket Debrecen első nyilvános könyvtárából

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra