A Városliget jegén könnyedén szerelemre lobbanhattak a pesti fiatalok
2024. december 9. 08:20 Múlt-kor
Amikor beköszöntött a hideg évszak, sorra bezártak a szabadtéri szórakozásra alapozott intézmények, és a Városligetet kedvelőknek új elfoglaltság után kellett nézniük a behavazott területen. Így indult el a korcsolyázás máig élő hagyománya a befagyott tavon, először szervezetlenül, majd egyesületi keretek között. Ez akár ismerkedésre is alkalmas társasági eseménynek számított, de közben a pálya mellett is zajlott az élet: a figyelmes szemlélő hószobrokkal találkozhatott a fák alatt járva.
A szabadságharcot követő két évtizedben mindenféle szervezettség nélkül csúszkáltak a befagyott ligeti tavon a mozgásra és jó levegőre vágyó pestiek. A lázadó magyaroktól tartó bécsi udvar árgus szemmel figyelt mindenféle szervezkedést, és s sokáig tiltott egyesületalapításra csak a kiegyezés után nyílt lehetőség.
Így alakulhatott meg egy fiatal orvos, Kresz Géza és barátai kezdeményezésére 1869-ben a Pesti Korcsolyázó Egylet. A Városligeti tó jegén kerítették el a jégpályát, és a tóparton egy szerény deszkabódét állítottak fel melegedőnek. Az egyesületi tagok száma gyorsan nőtt, a korcsolyázás megítélése pedig néhány év alatt gyökeresen megváltozott.
Jégpálya a Városligeti-tavon 1908-ban (kép forrása: Fortepan / Deutsche Fotothek / Brück und Sohn)
Miután Rudolf koronaherceg kilátogatott az első, 1870-es szezonnyitóra és Eötvös József bárótól sikerült megszerezni az engedélyt két leánya számára a nyilvános korcsolyázáshoz, az arisztokrácia, s nyomában a tehetős polgári osztály tagjai – főként a nők – egyre növekvő számban kezdték látogatni a jégpályát.
Amíg korábban még az orvosok is óvták a nőket a jégen való száguldozástól, a Vasárnapi Újság 1872-ben már így írt: „A nők korcsolyázása el van terjedve mindenütt, hol a téli évszak állandó jéggel jár. […] Nincs meglepőbb, mint ügyes, gyakorlott s amellett szenvedélyesen korcsolyázó nőt, a jég sima tükrén, milyen kivált az idei, a madár könnyüségével s hajlékonyságával tovasiklani látni.”
Korcsolyázók a Ligetben 1920-ban (kép forrása: Fortepan / Saly Noémi)
A városligeti korcsolyázás népszerű és fontos társasági eseménnyé vált, és a pálya volt a korabeli partiszínhely, amely alkalmat nyújtott a randevúzásra. Sok, gyermeke jövőjéért aggódó édesanya áldotta a ligeti jeget, amiért eladósorban lévő leánya itt talált megfelelő párra. A korabeli képesújság szerint egyetlen korcsolyaszezon alatt félszáz házasság jött össze a városligeti jégen.
De természetesen a korcsolyázás közbeni ismerkedésnek megvolt a maga etikettje. Az illemszabályok megengedték, hogy egy fiatal hölgy megkérjen a pályán egy közelben tartózkodó, ismeretlen urat, hogy igazítsa meg a meglazult korcsolyaszíját. A fiatalember letérdelt a jégre, finoman megfogta a hölgy cipőcskéjét, és miközben korcsolyaigazítás ürügyén a bokája körül babrált, ki tudja, mi minden kerülhetett szóba közöttük.
A művészek – és nem mellesleg az újságírók – sem maradhattak ki a park téli életéből. Amikor 1929-ben, február legvégén egy nagy havazás félméteres hóbundába öltöztette a fővárost, a Színházi Élet című képes hetilap szerkesztői kitalálták, hogy a közeli Képzőművészeti Főiskola szobrásznövendékei között hószobrász versenyt rendeznek a Városligetben.
A behavazott Vajdahunyad-vára 1939-ben (kép forrása: Fortepan / Divéky István)
A verseny hírét nagy lelkesedéssel fogadták – különösen, amikor kiderült, hogy a legjobban sikerült alkotásokat jelentős pénzdíjakkal jutalmazza az újság. A szerkesztőség a főiskola tanárai mellett ismert képzőművészeket kért fel a bíráló bizottságba: Kisfaludy Strobl Zsigmond, Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István alkották a rangos zsűrit, melynek elnöke Hermann Lipót festőművész volt. Ő nyújtotta át a jól megérdemelt pályadíjakat a fagyos hó formázásától kivörösödött kezű nyerteseknek, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. (x)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
