A valódi „utolsó szamuráj” egy gazdagon kitüntetett francia tüzértiszt volt
2020. augusztus 27. 17:33 Múlt-kor
Az évszázadok óta a világtól elzárkózó Japánra egyszerre köszöntött rá az újkor a 19. század közepén. Ez nem ment zökkenőmentesen, és egy szimbolikusnak is tekinthető belháborúval is járt az 1860-as évek végén a modern állam és a szamurájok hagyományait őrző hajdani rend képviselői között. A japán haderő korszerűsítésével megbízott francia katonai tanácsadók egyike végül az utóbbiak oldalán szállt harcba.
Népszerű toposz
A Japánt egykor uraló szamuráj kaszt és az őket vezető daimjók és sógunok rideg, a személyes becsület köré épülő világáról régóta igen romantikus kép él a nyugati emberek többségében, és se szeri, se száma az olyan fiktív és valós (vagy legalábbis annak mondott) történeteknek, amelyekben egy külföldi eme újkori lovagi világba csöppenve kivívja a szamurájok megbecsülését.
Ezek közé tartozik a 2003-as Az utolsó szamuráj című hollywoodi mozifilm is, amelyben a főszereplő Tom Cruise egy amerikai lovassági tisztet alakít, aki a hatalmába visszahelyezett, az országot modernizáló Meidzsi császár ellen lázadó szamurájokhoz csatlakozik.
Habár a film egy valódi, 1877-ben történt lázadást alkalmaz a cselekmény háttereként, Cruise karakterének valós alapja egyértelműen egy francia tiszt, Jules Brunet volt. Brunet a francia tüzérség hadnagyaként, majd századosaként éppen a császári hatalomátvétel (a Meidzsi-restauráció) idején tartózkodott Japánban, ahol feladata még az utolsó sógun hadseregének modernizálása volt.
A belpolitikai viszály, majd az ebből kirobbanó, Bosin-háború néven ismert konfliktus során előbb a regnáló sógun, Tokugava Josinobu, majd az ő megadását követően az északi Hokkaidó szigetén megalakított „Ezói Köztársaság” seregeinek vezetésében vállalt fontos szerepet.
Kényszerű modernizálás
A 17. századtól a 19. század közepéig Japán a császárt csupán jelképes figuraként megtartó Tokugava sógunok uralma alatt állt, akik a bezárkózás külpolitikáját látták a legjobbnak a szigetország számára.
Ez 1853-ban változott meg gyökeresen, amikor Matthew Perry amerikai admirális flottájával – a „fekete hajókkal” – behajózott Edo (a mai Tokió) kikötőjébe, és modern fegyverei árnyékában kikövetelte, hogy az Egyesült Államok kereskedőhajói kiköthessenek Japánban. Az esetet követően az amerikaiak egy konzulátust is létrehoztak Simoda városában.
A megszégyenítő diplomáciai vereség sokkolta a sógunt és államapparátusát, amely megosztott volt abban a kérdésben, hogy szabad-e engedni a további modernizálásnak és nyitásnak. Az utóbbi pártján állók maguk elé emelték a két és fél évszázada valódi hatalommal nem bíró császárt, Meidzsit, és háborúba indultak az utolsó sógun, Tokugava Josinobu ellen 1868-ban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
