A túlvilágra vezető út minden kihívására szolgált megoldással az egyiptomi Halottak Könyve
2019. február 13. 17:48 Múlt-kor
A szív megmérettetése
Apep után az elhunyt idővel egy labirintushoz érkezett, amelyben egy sor kapun kellett átmennie. Minden kapuhoz egy bizonyos ima tartozott, amelyet az elhunytnak el kellett mondania. Ha a helyes imát mondta el, a kapu megszólalt: „Haladj, tiszta vagy!”
A labirintus után következett a Két Igazság Csarnoka, ahol az elhunyt felett 42 bíró és az elnöklő Ozirisz ítélkezett. A „vádlott” megesküdött, hogy egy sor lehetséges bűnben ártatlan, a Halottak Könyvének 125. szövege igen sok példát tartalmaz ezekre: „Nem öltem embert (…) nem loptam az istenek tulajdonából (…) nem okoztam senkinek sírást (…) nem nyerészkedtem gabonán (…) nem közösültem bűnös módon (…) nem voltam rettegés oka (…) nem voltam türelmetlen (…) nem öltem szent marhát.”
E vallomás után jött a „tárgyalás” csúcspontja: a szív megmérettetése. Anubisz, a mumifikálás sakálfejű istene feltartott egy mérleget, melynek egyik serpenyőjébe Maat, az igazság istennője által viselt strucctoll került, amely az igazságot jelképezte, a másikba az elhunyt szíve, amely életük tetteit szimbolizálta. Ha a szív és a toll egyensúlyban voltak, az elhunyt átment a próbán. Akinek a szíve azonban lehúzta a mérleg serpenyőjét, tisztátalannak minősültek, és számos borzasztó sors várt rájuk.
A Halottak Könyvének 53. szövegében összefoglalásra kerül, miféle sorsoktól retteghettek az emberek halálukat követően: az egyik kiszabható örökös büntetés a saját széklet elfogyasztása volt. „Utálom azt, ami utálatos. Nem fogok székletet enni, nem fogok vizeletet inni, nem fogok leszegett fejjel járni.” Egyéb rettegett ítéletek közé tartozott az örök éhség és szomjúság, a forralás, vagy egy vadállat általi felfalás.
Olyannyira fontos volt a szív megmérettetése, hogy létezett egy külön amulett, a szív szkarabeusza, amelyet mumifikálás előtt a halott szíve elé helyeztek. Ennek hátuljára gyakran a 30. szöveget vésték: „Ó szívem, melyet anyámtól kaptam! Ó különböző koraim szíve! Ne állj ki tanúként ellenem, ne legyél ellenemre a bíróságon, ne legyél velem ellenséges az Egyensúly Tartójának jelenlétében!”
A túlvilág jutalmai
Az igazak számára a szív megmérettetését követően megnyílt a paradicsomba vezető út. Itt Aaru síksága várt rájuk, avagy „a nádak mezeje”. Meglehetősen hasonlított az élők világára, azonban nem volt hiány folyókból vagy termékeny földből, amelyen öt könyök magasra nőtt az árpa. Egyáltalán nem csak a lélek paradicsoma volt ez: ahogy a 110. szövegből kiderül, a testi vágyak és szükségletek a túlvilágra is elkísérték az elhunytat, és itt ugyanúgy evett, ivott és szeretkezett. Az ételek mindenesetre igen különlegesek voltak: a 125. szöveg említ különféle tortákat és süteményeket, sört, valamint húst, amely egyenesen Ozirisz oltáráról származik.
A túlvilágon a munka is elvárt volt: Aaruban ugyanúgy kellett vetni és aratni, mint a földön. A munka azonban nem volt olyan nehéz, mint az életben, ugyanis az erényes holtak egy sor szolgára hagyatkozhattak ennek elvégzésében. Ezek voltak az usébtik, azaz szolgaszobrok, amelyeket a halott mellé helyeztek a sírba, és Aaruba érve szolgákká változtak. Mindegyik usébti figura keresztbe tett karokkal állt, kezeiben földműves eszközök voltak. Alsó részükre a Halottak Könyvéből véstek idézetet: „Ha [elhunyt neve]-t munkára szólítják az Istenek Birodalmában (…) a mezők öntözésében, vagy a partokat öntözni, vagy a kelet homokját nyugatra seperni, én megteszem. Itt vagyok.”
A fizikai és lelki megváltásra helyezett egyenlő hangsúly tükrözi az ókori egyiptomiak félelmeit – nevezetesen a test pusztulásától való félelmüket. A Halottak Könyvének szövegei azonban magabiztosan ismétlik számos alkalommal, hogy az elhunyt a szöveg megfelelő használatával birtokba veheti a túlvilági jutalmat: „Virágozni fog és gyermekei is virágozni fognak (…) bekerül Felső-Egyiptom és Alsó-Egyiptom királyai közé, és Ozirisz lakában lesz. Ez egymilliószor is igaz.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
