Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A történelem hét legnagyobb alfahímje

2020. június 2. 12:02 Múlt-kor

<

A mongol csődör

Ha hihetünk az általában nem feltétlenül a megbízhatóságukról ismert középkori forrásoknak, a történelmi személyek által nemzett gyermekek számának tekintetében az abszolút csúcstartó Dzsingisz kán.

A mongol hadvezértől a legendák szerint egy-kétezer gyermek született.

Első számú feleségének, Börtének négy fiút és legalább hat lányt nemzett, de a hódítónak emellett több felesége és ágyasa is volt.

Ráadásul ismert történeti tény, hogy a mongolok az elfoglalt területeken élő nők tömeges megerőszakolásában is élen jártak.

Az uralkodónak a korabeli viszonyokat figyelembe véve viszonylag hosszú élet adatott (65 év), így tulajdonképpen nem elképzelhetetlen, hogy az általa megtermékenyített nők száma az ezres határt is túllépte.

Nőügyekben mindenesetre nem igazán lehettek problémái, tekintve, hogy a világ aktuálisan legnagyobb birodalmát irányító hadvezér szexuális aktusra vonatkozó felkérését viszonylag ritkán szokták visszautasítani, különösen akkor, ha előjogot élvez a legszebb lányok és asszonyok kiválogatásakor.

A kutyáktól egyébként betegesen rettegő, ugyanakkor hadjáratai során közel 40 millió ember halálát okozó Dzsingisz kán – Bryan Sykes, az Oxfordi Egyetem humángenetika-professzorának szavaival élve – a „történelem legsikeresebb alfahímje” volt.

Ma közel 16 millió ember tekinthető közvetlen leszármazottjának – ez pedig a világ lakosságának nem kevesebb, mint 0,5 százaléka.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A történelem hét legnagyobb alfahímje

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra