Bár manapság az emberek túlnyomó többsége nem elégedett a munkájával, legtöbbünk valószínűleg jóval szerencsésebbnek vallhatja magát az alábbi összeállításban szereplőknél.

A főszékletőr

„Legyen a könnyebbítő hely szép és tiszta
és a deszkák zöld ruhával jól beborítva,
a luk helyénél nehogy látszódjon a deszka,
legyen rajta párna, s mocsok rajta ne bosszantsa.
Legyen takaró, pamut és szövet az alfelet azzal törölni meg,
és amint hív, állj készen,
válladon törölközővel, tállal és kancsóval a kezedben.”

Ez az 1452-ből fennmaradt versike az angol királyi mellékhelyiségért felelős szolgák tennivalóit tartalmazta. Kezdetben alacsony presztízsű feladatkörről lehetett szó, amelynek lényege, hogy az uralkodó kényelme a szobavécén történő trónolás közben se szenvedjen hiányt.
A Tudor-korszaktól, elsősorban VIII. Henrik uralkodása idejétől azonban a főszékletőr egyre fontosabb méltóságnak számított. Hiszen míg a király a vécén ült, az is a feladata volt, hogy szóval tartsa az uralkodót, meghallgassa annak titkait, sőt, minden bizonnyal még arra is lehetősége nyílt, hogy ő is megossza vele saját személyes vagy éppen politikai problémáit.

A kiváltságos személy a XVI. századtól kezdve folyamatosan a király mellett tartózkodott, utazásaira is elkísérte. Egy idő után már az uralkodói hálószobáért, az öltözködésért is felelős volt, sőt előfordult, hogy ő intézte a király személyes ügyeit. Az udvari körökben gyakran – s joggal – tartottak a főszékletőr hatalmától, mivel a király egyik legszemélyesebb tanácsadójaként temérdek bizalmas információval rendelkezett, olykor a királyi pecséthez is hozzáférhetett. A XVIII. század elejére – a magánélet térnyerésével párhuzamosan – azonban e méltóság jelentősége csökkent.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. ősz számában olvasható.