Múlt-kor.hu

A törökök Trianonja, avagy így hullott darabjaira az Oszmán Birodalom

A törökök Trianonja, avagy így hullott darabjaira az Oszmán Birodalom

2022. augusztus 10. 19:25 Csernus Szilveszter

A 102 éve, 1920. augusztus 10-én aláírt sévres-i békeszerződés egy óriási, egykor hódító birodalmat darabolt fel, nem egy nemzetet. Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy az első világháború előtti kiterjedéséhez viszonyítva az Oszmán Birodalom szenvedte el a legnagyobb területi veszteségeket – természetesen csak akkor, ha Németország gyarmatait kivonjuk a számításból.

A megszállt Konstantinápoly

Mint ismeretes, az Oszmán Birodalom számára az I. világháború harcai 1918. október 30-án értek véget, amikor a szultán haditengerészeti minisztere az Égei-tenger egyik görög szigete, bizonyos Múdrosz mellett horgonyzó brit hadihajón aláírta Calthorpe admirális előtt a fegyverszüneti okmányokat. A királyi flotta HMS Agamemnon nevet viselő ékessége adta a parafálás helyszínét, ami – bár nem szándékosan – szimbolikus volt: a már török földön fekvő Tróját meghódító, nyugatról érkező akháj király nevét viselő hajó már a Dardanellák ostromában is részt vett.

A „három pasa uralmának” akkorra már vége lett: a birodalmat háborúba vezető államférfiak egy német hadihajón hagyták el sebtében hazájukat szintén októberben. Az Oszmán Birodalomban így két erő vált meghatározóvá: a szultanátus hívei és a nacionalisták. De a fegyverszünetet követően nagyobb veszély leselkedett a törökökre, mint Timur Lenk 1402-es inváziója idején: négy hatalom és három kisebbség is területeket kívánt kihasítani a háborút a vesztes oldalon befejező birodalomból, tekintet nélkül arra, hogy az ország belpolitikája milyen irányba halad tovább.

A fegyverszünet révén Törökországot az Anatóliai-félszigetre korlátozták, ami többé-kevésbé az aktuális hadi helyzetet tükrözte, emellett fenntartották a jogot, hogy a szövetséges és társult hatalmak saját biztonságuk védelme érdekében adott esetben török területet szálljanak meg. Isztambul esetében (az angol ígérettel ellentétben) ezt nyomban meg is tették: a büszke világváros több mint négy és fél évszázada nem találkozott megszállókkal amikor a brit-francia-olasz erők megérkeztek.

A „törpék háborúja”

A béketeremtők a fegyverszüneteket követően 1919 január 18-án kezdték meg konferenciájukat Versailles-ban, ahol már a kezdetektől szóba került az Oszmán Birodalom sorsa. Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával még azon esztendőben sor került a békekötésre, csak a magyar és a török ügy lezárása váratott magára. Ennek ellenére a haldokló Oszmán Birodalomban sem telt el eseménytelenül az 1920 augusztusáig terjedő időszak, ugyanis Anatólia megtartása is kérdésessé vált.

Május 15-ére Görögország csapatai megszállták Szmirnát (törökül: Izmir), azzal a nem palástolt céllal, hogy a megali idea, avagy a pánhellén eszmének megfelelően egyesítsék a görögök lakta területeket. Az etnikai, vagy nemzeti elv (a történelmi érvek mellett) a Görögországhoz tartozás mellett szólt: Szmirna és környéke az ókor óta görög vidéknek számító Iónia központja volt, bár már jelentős török lakossággal.

Az Égei-tengerre néző metropoliszra vészterhes idők köszöntöttek: a bevonulókat éljenző görögök mellett a török lakosok a folyamatos éjjeli dobolást választották tiltakozásuk jeléül, ám nem sokkal később tettlegességig fajultak a feszültségek. Az utcai összecsapásoknak több száz török és görög áldozata volt, de Athénnak sikerült megszilárdítania uralmát a térségben.

Május végére egy másik hagyományosan göröglakta vidék került ki a szultán uralma alól: a Fekete-tenger partján fekvő Trapezuntban (törökül: Trabzon) kikiáltották a Pontusi Köztársaságot. Ugyanazon a napon, május 19-én kötött ki a Musztafa Kemált szállító hajó Samsunban, egy másik Fekete-tengeri kikötőben, hogy Gallipoli hőse Anatóliában nekiláthasson a török nemzeti mozgalom felfegyverzéséhez és megszervezéséhez.

Az 1919. május 19-i samsuni partraszállás ma a török függetlenségi háború szimbolikus kezdődátuma, nemzeti ünnep Törökországban (a törökök öt ilyen ünnepe közül egyébként négy Kemálhoz kötődik), bár a későbbi Atatürk június hónapot tartotta a nemzeti ellenállás kezdetének. A szultáni hatalom külpolitikai tehetetlensége is ekkor mutatkozott meg: a 17-én, Damad Ferid miniszterelnök által Párizsban megtartott török „védőbeszédet” a Négy Nagy ostobának és megalapozatlannak tartotta.

Július 23-án VI. Mohamed Vahideddin szultán visszarendelte a fővárosba Kemált, aki a parancs teljesítése helyett lemondott megbízatásáról és onnantól kötetlenül folytatta tevékenységét. Automobilon, vasúton és ha kellett lóháton járta Anatóliát és mozgósított a nemzeti ellenállásra. ,,Az utolsó kőig meg kell védenünk országunkat!” – hangoztatta, amikor bejelentette a nemzeti ellenállás kezdetét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A törökök Trianonja, avagy így hullott darabjaira az Oszmán Birodalom

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. ősz: Megrázó másnapok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra