A Tisza-szabályozásról folyó vita közepén kapott szívrohamot Vásárhelyi Pál

2021. április 8. 09:28 Múlt-kor

Filozófusból mérnök

Az 1795. március 25-én, a mai Szlovákiához tartozó Szepesolasziban született Vásárhelyi Pál az eperjesi líceumban tanult filozófiát, majd a bölcsészetet maga mögött hagyva a mérnöki tanulmányok felé fordult. Diplomáját 1816-ban, a hazai mérnökképzés fellegvárában, a II. József alapította pesti Institutum Geometricumban, azaz a Pesti Tudományegyetem Mérnöki Intézetében szerezte meg.

A 19. század elejére Magyarország legnagyobb folyóinak (Duna, Tisza, Kőrösök, Dráva) szabályozására egyre nagyobb igény jelentkezett a bécsi udvar, a part menti földbirtokosok és az érintett városok részéről. Az árvízvédelem és a folyami közlekedés fejlesztése ugyanis egyre sürgető gazdasági igénnyé vált. A folyószabályozások egyik elengedhetetlen feltétele volt a megbízható vízrajzi térképek előállítása, ami mérnökök nélkül nem valósulhatott meg.

A Mérnöki Intézetben magas szintű képzés folyt, így Vásárhelyi Pál kiváló alapokkal hagyta el az intézetet. 1819-től a Körösök vízrajzi felmérésében Huszár Mátyás irányítása alatt dolgozott, majd a Duna térképészeti munkálataiba kapcsolódott be. 1829-től a Duna Pétervárad-Orsova közötti, nagy kihívást jelentő szakaszának a térképészeti munkáit vezette, majd 1833-tól az al-dunai szabályozás szakmai vezetője lett. Vásárhelyit Széchenyi István választotta ki a feladatra, a „legnagyobb magyar” ebben az időben királyi biztosként vezényelte az Al-Duna szabályozás munkáját.

Robbantással teremtett harmóniát

Az al-dunai szakasz kemény kihívásokat tartogatott. Vásárhelyi és Széchenyi komolyan vették a feladatot, és 1833 végén Angliába utaztak, ahol többek között a víz alatti sziklarobbantásokról szereztek tapasztalatokat. Vásárhelyi Angliából hazatérve 1837-re befejezte az al-dunai hajóvontató út kiépítését. A tervei alapján végzett mederrobbantások eredményeképpen valósult meg a Déli-Kárpátokban lévő Vaskapu-szoros részleges szabályozása.

A mai Románia és Szerbia határán fekvő Vaskapu-szurdokvölgy a nagy sodrás és a kiálló sziklák miatt korábban csak magas vízállás esetén volt hajózható, de Vásárhelyi terveinek köszönhetően a gőzhajók már közepes vízállás esetén is át tudtak rajta haladni. Az al-dunai tervezések mellett, az 1830-as években Vásárhelyi megbízást kapott a Helytartótanácstól a szegedi Tisza-szakasz és a Maros-torkolat rendezési terveinek az elkészítésére is.

Vásárhelyi 1841-től központi hajózási felügyelőként a Száva szabályozási munkálatait, illetve a Fertő-tó levezető csatornájának az építését irányította, amely lehetővé tette a Hanság földterületeinek megművelését.  1843-ban elkészítette Magyarország vízrajzi térképét.

A Tisza megszelídítése

A vízépítő mérnök utolsó nagyszabású munkája a Tisza szabályozási tervének elkészítése volt. A felmérési munkálatok már 1834-ben megindultak, miután az al-dunai szabályozás irányítója, Széchenyi István gőzhajóval letesztelte a Tisza alsó szakaszának hajózhatóságát. Világossá vált, hogy valamit kezdeni kell a végeláthatatlanul kanyargó folyóval, nem beszélve a Tisza hatalmas árterületeiről. Széchenyi ekkor ismét Vásárhelyihez fordult.

A mérnök a Tisza szabályozási tervére két változatot is készített. Az első a Felső-Tisza vidékén keletkező árvizek megakadályozását célozta meg, míg a második már egy átfogóbb, az egész Tisza-völgyet érintő szabályozási terv volt, amelyet 1846. március 25-én nyújtott be a Helytartótanácsnak. Vásárhelyi tervében 122 kanyarátvágást javasolt, nem véletlenül, hiszen az össze-visszakanyargó Tisza folyási útja a folyóvölgy hosszának kétszerese volt. Az óriási kanyarok átvágásával az árvizek levonulását is meg lehetett gyorsítani.

A folyó nagyon lassú lefolyása és csekély esése miatt, a kialakítandó töltéseket pedig úgy tervezte meg, hogy azok ne legyenek túl szélesek, így az irdatlan víztömegnek sebesebb lefolyást biztosítsanak. Vásárhelyi Pál az elképzeléseinek gyakorlati megvalósítását nem élhette meg. Terveit a Helytartótanács mellett ugyanis a Széchenyi kezdeményezésére a Tisza szabályozására létrehozott Tiszavölgyi Társulatnak is jóvá kellett hagynia.

A társulat 1846. április 8-án tartotta ülését a pesti Károlyi-palotában. Vásárhelyi költséges és grandiózus terve heves vitát váltott ki az értekezleten. Az ellentábor Pietro Paleocapa vízimérnök tervei alapján ellenezte a Tisza szűk gátak közé szorítását, és egy olcsóbb megoldás, a nagyobb árterek megtartása mellett érvelt. Vásárhelyi az ülésen megpróbálta megvédeni álláspontját, de a heves diskurzust nem bírta a szíve, és a tárgyalás kellős közepén összeesett.  A szívrohamot a mérnökzseni nem élte túl.

A Tisza szabályozása még az 1846-os évben Tiszadobnál, Széchenyi első kapavágásával indult meg. A folyó szabályozása végül több évtizedes folyamat lett, és csak az 1879-es szegedi árvíz után vált nyilvánvalóvá a Vásárhelyi által hirdetett egységes, a Tisza-völgy teljes szakaszát egy egységként kezelendő folyó- és árvízszabályozási koncepciójának szükségessége. Az 1880-as évek közepétől a folyószabályozási és ármentesítési munkálatok már teljes egészében állami irányítással zajlottak. Az átfogó szabályozásnak köszönhetően a Tisza eredeti hossza 1419 km-ről 966 km-re csökkent. A Tisza mentén 4000 km hosszú gátrendszer került kiépítésre, amely közel 20 ezer négyzetkilométernyi területet árvízmentesített.