A testvéri szeretet helyett a feudális rend fenntartása volt a Szent Szövetség lényege

2019. szeptember 26. 18:42 MTI

Napóleon 1815-ben bekövetkezett bukásával negyedszázados háborús időszak ért véget Európában, a kontinens hatalmi rendjét az 1814-15-ben ülésező bécsi kongresszus alkotta újra a feudális konzervativizmus szellemében.

A tanácskozásra Európa valamennyi államát és államocskáját meghívták, a legfontosabb kérdések eldöntését azonban a négy nagyhatalom: Ausztria, Nagy-Britannia, Oroszország és Poroszország magának tartotta fenn magának. Hozzájuk csatlakozott a gyakorlatban a magát minden rendszerben feltaláló, zseniális diplomata, Talleyrand révén Franciaország is.

Az új európai rend a legitimitás elvére épült, a francia forradalom előtti állapotokat kívánta restaurálni, visszaültetve a trónra a letaszított dinasztiákat, s visszaállítva az eredeti határokat.

A hatalmi ellentétek és az egyensúlyra törekvés miatt azonban ez nem sikerülhetett tökéletesen, számos esetben területi változások történtek. A bécsi kongresszus által létrehozott rendszer fennmaradását az 1815. szeptember 26-án Párizsban megkötött Szent Szövetség és a két hónappal későbbi Négyes Szövetség biztosította.

A Szent Szövetséget I. Sándor orosz cár kezdeményezte, akin akkorra már vallási megszállottság lett úrrá, és azt hitte, hogy a francia forradalom és Napóleon uralma Isten büntetése volt, mert az európai uralkodók vetekedtek egymással. Az általa szerkesztett okmány szándékai szerint a krisztusi szeretet alapján nyugvó békét hozta volna el Európa uralkodóinak és nemzeteinek.

A dokumentum szerint "...a három szerződő uralkodó egy igaz és feloldhatatlan testvériség köteléke által egyesítve, magukat honfitársnak tekintvén, egymásnak minden alkalommal és minden helyen segítséget és támogatást fognak nyújtani; alattvalóikkal és hadseregeikkel szemben családapáknak tekintik magukat, és őket ugyanannak a testvériségnek a szellemében fogják kormányozni, melyek őket a vallás, a béke és igazság védelmére lelkesítik".

Az idealista látomás a valóságban konzervatív, forradalomellenes szövetséggé változott, amelyhez valamilyen formában Európa összes uralkodója csatlakozott, kivéve Nagy-Britanniát, a pápát és az Oszmán Birodalmat.

A britek kifogása az volt, hogy uralkodójuk - a gyengeelméjű III. György - személyesen nem csatlakozhat, mert ehhez a parlament beleegyezése volna szükséges. A pápa azt kifogásolta, hogy az alapítók közül csupán Ausztria katolikus hatalom, a muszlim török szultánt pedig vallása zárta ki a megállapodásból.

A napóleoni korszak utáni politikai-hatalmi rendezés másik garanciája az 1815. november 20-án aláírt, Angliával kiegészült Négyes Szövetség lett, amelyben a szerződő felek arra kötelezték magukat, hogy ha bármelyiküket agresszió érné, a többiek 60 ezer katonát küldenek megsegítésére.

A Szent Szövetség az orosz felfogást képviselte, mely szerint az európai békét minden megmozdulás veszélyezteti, és azonnali elfojtásuk a nagyhatalmak beavatkozását igényli.

A Négyes Szövetség ezzel szemben azon az angol állásponton alapult, hogy az európai békét egyedül Franciaország veszélyezteti, ezért a szövetségesek együttes fellépésére csak akkor van szükség, ha a franciák revansot akarnak venni vereségükért.

A bécsi kongresszus után Franciaországban béke honolt, de a német államokban, Itáliában, Spanyolországban és Görögországban a "rend őreit" aggasztó forrongások kezdődtek. Ezek leveréséről döntöttek az "egyetértésre törekvő" uralkodók 1818 őszén Aachenben, 1820 októberében a morvaországi Troppauban, 1821 januárjában Laibachban (ma Ljubljana) és 1822 októberében Veronában.

Az ellentétek azonban már ekkor felütötték fejüket: Aachenben még mindnyájan egyetértettek Franciaország megszállásának megszüntetésében, valamint abban, hogy felveszik Párizst az irányító nagyhatalmak sorába, Anglia azonban ellenezte a forradalmi megmozdulások leverésére az oroszok és az osztrákok által szorgalmazott intervenciós módszert.

Franciaország és Anglia a troppaui kongresszuson már csak nagyköveti szinten képviseltette magát, Londonból Laibachba csupán megfigyelőt küldtek, a francia és a brit küldött Troppauban is, Laibachban is megtagadta a közös nyilatkozat aláírását.

Amikor 1823 januárjában a nagyhatalmak az alkotmányos útra tért Spanyolország elleni intervencióról döntöttek, Nagy-Britannia látványosan be nem avatkozást hirdetett.

I. Sándor 1825-ben bekövetkezett halálával a Szent Szövetség gyakorlatilag megszűnt. Az angol és a Metternich kancellár által irányított osztrák külpolitika is a saját érdekeit kezdte követni, s a nagyhatalmak egysége a keleti kérdésben is megbomlott.

A görög szabadságharc, majd Belgium létrejötte után Európa térképe megváltozott, és 1848 forradalmai elsöpörték a Szent Szövetség szellemét.