Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A téliszalámi hazai előélete

A téliszalámi hazai előélete

Mai nyelvünkben a hússal foglalkozó mesterségek nevei megfogyatkoztak és keverednek is: mindent a hentesnél veszünk. Eleink egy szép fartőért a mészárszékbe mentek, ahol vágólegények vágták le a marhát, székálló legények darabolták és mérték a húst. A hentes mostani fogalmaink szerint főleg feldolgozott húsárukat készít és forgalmaz – ki emlékszik arra, hogy valaha csak sertést vágott? (Borjút és juhot viszont a szúró.) Hát a böllér? Ő a házi disznóölés szakértője, de nem főhivatású, mint az előbbiek. S végül itt vannak még a szigorú zsidó állatvágási szabályok tudói, a sakterek is.

Önálló húsiparosok Magyarországon a XIII. századtól, a mészárosok céhei a XIV. századtól működtek. Érthető, hogy ők szakosodtak a leghamarabb: az emberek a kisebb állatokkal otthon is elbántak, de a marhával nem, és egyszerre több mázsa hússal egy-egy család nem is tudott volna mit kezdeni.
A hús gyorsan romlik, jégverem nem volt mindenütt, ezért húsvéttól a szüretig csak baromfit, malacot, bárányt vágtak, ami nyomban elfogyott. Szent Andrástól, november 30-tól a böjti időszak kezdetéig aztán sorjáztak a disznótorok. Megkönnyebbülés lehetett, amikor felvirradt hamvazószerda reggele.

S míg nyáron és ősszel az asszonyok tüsténkedtek a lekvárral, befőttel, savanyúsággal, télen a férfiaké lett a főszerep: ez volt a húsok tartósításának ideje. Aminek éppúgy ezerféle módja és receptje létezett: sokkal bonyolultabbak és titkosabbak, valamint a kockázat is jóval nagyobbnak számított. (Mindez persze a halra is vonatkozott, azt is télen kellett nagy tételben eltenni, és amíg őseink komolyan vették a böjtöt, ennek is megvolt a jelentősége.)

Mi most maradjunk csak a húsnál! Mit érdemes csinálni vele? Sózni, pácolni, füstölni. Lesütve, zsírral légmentesen lezárva elspájzolni. Főzve, apróra, sőt péppé vagdalva (később darálva), sóval és fűszerekkel keverve, netán kenyérrel, krumplival, darával, rizzsel szaporítva különféle bélszakaszokba tölteni. A változatok szinte végtelenek, de a fő műfajok – sonka, kolbász, hurka – már az ókorban is léteztek.

Az olasz a menő

Ha valaki ezt a szót hallja: vándoriparos, talán a köszörűs jut az eszébe, idősebbek a drótostótra vagy a szólásban hanyatt eső ablakos/üveges tótra, falusiak a vályogvető, üstfoltozó, teknővájó, kosárfonó cigányokra emlékeznek. Ha még régebbre megyünk vissza az időben, és messzebbről nézünk a vándor mesteremberek életkörülményeire, azt látjuk, hogy mindig olyan vidékekről rajzottak ki, ahol nemigen volt termőföld, így más megélhetést kellett keresniük. Olyan hivatást, amelynek az eszközei elfértek egy bőriszákban, a tudás a kézben és a fejben volt, az alapanyag pedig ott, ahová elgyalogoltak. Így járták a világot már a középkortól az olasz kövezőmesterek, kőművesek és kéményseprők, majd a XVIII–XIX. században az élelmiszeripar szakértői is: kávé- és csokoládéfőzők, cukrászok és – igen – hentesek.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tél számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2023. tél: Idegenbe szakadt színészeink

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra