A távíró segítségével nyerte meg Lincoln a polgárháborút

2020. július 28. 15:02 Múlt-kor

Nagyjából 150 évvel az e-mail és a tweetek megjelenése előtt Abraham Lincoln amerikai elnök korát meghaladva az USA első „bedrótozott” vezetője lett. Az Egyesült Államok 16. elnökéről az emberek nagy részének annak lelkesítő, az Unió polgárainak szívét tűzbe hozó szónoklatai jutnak eszébe, és csak kevesen tudják, hogy az elnök, mint a technikai újdonságok nagy csodálója a polgárháború alatt lelkesen írta az összesen mintegy 1000 bájt nagyságú adatot tartalmazó telegrammjait. Lincoln táviratai egy új megjelenési formát adtak az elnöki hatalomnak és jelentősen hozzájárultak az Unió polgárháborús győzelméhez.

A szövetségi kormányzat Samuel Morse 1844-ben debütáló találmányának kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget. Így a polgárháború előtt a szövetségi közigazgatásban dolgozó alkalmazottaknak, akik táviratot szerettek volna feladni, a többi állampolgárhoz hasonlóan a washingtoni központi távírdában kellett sorban állniuk. A közszolgák kényszerű várakozásának  csak a polgárháború elindulásával egy távíró alakulat felállításának köszönhetően lett vége. Tagjai életveszélyes körülmények között több mint 24 ezer kilométer hosszú, számtalan csatateret átszelő távíró-vonalhálózatott állítottak fel, amelynek segítségével 1862 márciusától a harcterekről fontos információkat lehetett küldeni a Fehér Ház szomszédságában lévő hadügyminisztériumba.

Az új távközlési technológia teljesen elvarázsolta Lincolnt, aki egyébként mindezidáig az egyetlen olyan feltaláló vénával rendelkező amerikai elnök, aki még szabadalmat is benyújtott. Lincoln elnökségi idejének legnagyobb részét a hadügyminisztérium távírdájában töltötte, ahová olyan gyakorisággal látogatott, hogy a Fehér Ház és a háborús iroda között egy ösvényt is kitaposott magának a makulátlanul zöld gyepszőnyegen. A katonai távírdát az elnök lefekvés előtt majdnem minden éjjel meglátogatta, és a sorsdöntő ütközeteknél éjszaka sem hagyta ott a helyiséget, és egy tábori ágyon szunyókálva várta a híreket.

A hadügyminisztériumban dolgozó katonai távírász, David Homer Bates visszaemlékezései szerint elnöksége első évében Lincoln egy hónapban átlagban csupán egy táviratot küldött. Az elnök által feladott sürgönyök száma akkor nőtt meg drasztikusan, amikor a hadi helyzet az Unió számára válságosra fordult. A távközlés új vívmányát kihasználva az elnök 1862. május 24-én valóságos telegramáradatot küldött tábornokai részére, arra utasítva őket, hogy egy utolsó, koncentrált támadást indítsanak a Konföderáció erőit vezérlő Thomas „Kőfal” Jackson ellen.

A telegram segítségével Lincoln valódi főparancsnokkként viselkedhetett és tulajdonképpen „élőben” irányíthatta tábornokait és az Unió egységeit. Először a történelemben egy nemzet vezetője – akár több száz kilométerre az eseményektől – tényleges, harctéri párbeszédeket folytathatott a csatatéren lévő magasrangú tisztjeivel. A túloldalon, a Konföderációt irányító Jefferson Davis elnököt saját szegényes távíróhálózata megakadályozta abban, hogy Lincolnhoz hasonlóan cselekedjen.

Lincoln nem volt szívbajos és gyakran olyan üzenetekbe is beleszólt, amelyeket közvetlenül nem is neki címeztek. Tom Wheeler szerint, aki „Mr Lincoln's T-Mails: How Abraham Lincoln Used the Telegraph to Win” címmel egy egész könyvet szentelt Lincoln távírós tevékenységének, a telegráf volt az elnök mindent meghalló „nagy füle”, amellyel tudomást szerezhetett a harctéri eseményekről, és egyben „hosszú karja” is, amelynek segítségével a megszerzett információk alapján kinyilváníthatta vezetői hatalmát. Ennek egyik ékes példája Henry W. Halleck és Ulysses S. Grant tábornokok között kitört nézeteltérés elnöki mederbe terelése volt Petersburg 1864-es ostrománál, amikor is Grant visszautasította Halleck javaslatát az ostromzár feloldására. Az elnök a vitában Grant mellé állt: „Tartsák a zárat, akár egy bulldog, és vonják szorosabbra a gyűrűt, fojtogassák a bent rekedteket, amennyire csak lehetséges”.

Lincoln számára a hadügyminisztérium távírdája nemcsak egyfajta parancsnoki irányító központként működött, de egyben menedéket is jelentett számára a Fehér Házban gyakran feltűnő, munkáért és kedvezményekért kilincselő emberek elől. „Ide menekülök az üldözőim elől” – fakadt ki Lincoln Albert B. Chandler távírdásznak. Az elnök baráti viszonyt épített ki a távírdában szolgálatot teljesítő személyzettel, miközben vad történetekkel és poénokkal bombázta őket.

„A Fehér Házban felgyülemlett feszültségektől és az idegesítő gondoskodástól az elnök ide jött leereszteni, és miközben a friss jelentésekre várt, állandóan megjegyzéseket tett, vagy szellemes történetekkel bombázott minket” – írta Bates. Amikor 1863-ban Grant bevette Vicksburg városának erődjét, Lincoln a szabályokat semmibe véve, sört hozatott az távírdászoknak és a tábornok által küldött telegrammal a kezében egy sörhabba boruló köszöntőt mondott.

Lincoln a virginiai City Point városából  1865. április 8-án küldte utolsó táviratát a hadügyminisztériumnak, amelyben tudatta a Konföderáció fővárosa, Richmond bevételét. Egy héttel később a hadügy távírdája szintén sürgöny formájában közölte a nemzettel a merényletben elhunyt Lincoln halálhírét, amelyet a hadügyminiszter, Edwin Stanton az elnök halálos ágyán vetett papírra. Stanton lakonikusan közölte a tragikus hírt: „Abraham Lincoln 22 perccel reggel hét óra után elhalálozott”.