A „tánc istenét” a skizofrénia taszította le a színpadról
2024. december 15. 15:08 Múlt-kor
Nyizsinszkij nem volt alkata szerint balett-táncos, de a gravitációt meghazudtoló ugrásai és merész koreográfiái mégis világhírűvé tették. A Cári Orosz Balett vezetőjének, Gyagilevnek támogatásával pályája csúcsára ért, de később mentális betegsége árnyékolta be életét. 1917-ben skizofréniát állapítottak meg nála, és utoljára 1919-ben lépett színpadra.
Alkatát tekintve Nyizsinszkij nem a balettra született: alacsony volt és túlságosan izmos ehhez a fajta táncművészethez A világhírű balettáncos szülei szintén színpadi emberek voltak, így nem csoda, hogy a gyermek Nyizsinszkijnek vérében volt a tánc. Ez korán meg is mutatkozott, már kiskorától kezdve gyakran lépett fel különféle balettprodukciókban.
Mindezen alkati hátrányát el tudta feledtetni a közönséggel, amikor a gravitációt meghazudtoló ugrásaival és kifinomult mozdulataival kápráztatta el a nézőket. Nem hiába kapta meg kritikusaitól „a tánc istene” és „a levegő királya” titulusokat. Radikális, innovatív koreográfiáiban nem mellőzte az erotikát sem: ez tette olyan egyedivé előadásait.
A Giselle c. darab főszerepében, 1934:
Karrierjének irányításában és felívelésében nagy szerepet játszott Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója is. Pályája csúcsán táncolhatott a Seherezádé, a Karnevál, illetve a Daphnis és Cloé főszerepeiben is. Dél-amerikai turnéja során ismerte meg későbbi feleségét, Pulszky Romolát, a magyar balerinát. A 17 éves lány egy budapesti előadáson pillantotta meg Nyizsinszkijt, aki azonnal elbűvölte. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, a felesége lesz. Így történt, hogy ő is ugyanahhoz a társulathoz csatlakozott, mint ahol a férfi táncolt. Nyizsinszkij feleségül is vette a lányt, ám frigyük sok nehézséggel járt.
Feleségével együtt Magyarországra költöztek, az első világháború alatt – mivel az Osztrák–Magyar Monarchia Oroszországgal szemben viselt hadat – házi őrizetbe kényszerültek, ami „csupán” annyit jelentett, hogy Romola anyjának hűvösvölgyi villájába költöztek.
1917-ben mentális zavarokkal kezdték el kezelni, skizofréniát állapították meg nála. Elmeállapota és olykor erőszakos viselkedése kihívásokat állított mind a családja, mind a barátai elé. Állapotán semmi sem javított, még a kor neves pszichiátere, Jung is kezelte. Utoljára 1919-ben, Svájcban lépett fel. Az addig balettban kamatoztatott kreativitását rajzolásban és írásban bontakoztatta ki. A világháború alatt kiadott naplójában a visszaemlékezések és a belső küzdelmekről szóló fejezetek egyvelege alkot egy különös és bizarr hangulatú művet.
Felesége így ír Nyizsinszkij torz gondolatairól: „Villámgyorsasággal, három perc alatt készített el egy rajzot. Szobái a szó szoros értelemében el voltak borítva rajzaival, most már nem arcképeket vagy színpadi díszleteket vetett papírra, hanem különös arcokat, vörös és fekete szemeket, melyek úgy meredtek elő minden szögletből, mint valami vérfoltos halotti lepel.”
Nyizsinszkij feleségével, Pulszky Romolával
A naplót a balett-táncos absztrakt-geometrikus rajzai díszítették. Magyar kiadása 1940-ben, Harc Istenért címmel jelent meg. Az önmagát prófétának, olykor Megváltónak képzelő művész 23 évet töltött hol otthoni ápolásban, hol elmegyógyintézetekben. Így számolt be erről az időszakról: „Azt gondoltam, meglehetősen érdekes kísérlet lenne kipróbálni színészi képességeimet, ezért hat évig az őrültet játszottam. Az egész falu, a családom, sőt még az orvosok is bedőltek.”
A második világháború kitörése miatt, feleségével és gyerekeikkel a bombázások elől előbb Sopronba, onnan pedig Svájcba menekültek. Végül 1950-ben, Londonban veseelégtelenségben hunyt el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
