A tábornok, aki megalkotta a történelem egyik legnépszerűbb regényét, a Ben-Hurt
2020. november 8. 08:27 Lados Tamás
Kalandregény egy kalandortól
Wallace és Ingersoll beszélgetése ugyan megmagyarázza, hogy miért éppen Jézus kora vált a Ben-Hur központi témájává, a regény műfajválasztásának okait azonban már sokkal inkább a szerző személyiségében kell keresnünk.
Az 1827-ben született Wallace egész életében szenvedélyesen vágyott a kalandokra – különösen a háborús dicsőségre –, és amikor 1905. február 15-én elhunyt, nem is volt miért szégyenkeznie e téren. Alig volt 15 éves, amikor 1842-ben egy barátjával kenura szállva indult Texas felé, hogy önkéntesként segítse az akkor még független köztársaság Mexikó elleni harcát. A fiúkat végül Wallace nagyapja érte utol és cipelte haza.
1846-ban viszont már semmi sem akadályozhatta meg, hogy hadba vonuljon Mexikó ellen. Amikor az Egyesült Államok hadat üzent szomszédjának, az akkoriban ügyvédnek tanuló Wallace vizsgáit összecsapva azonnal jelentkezett a sereghez, és hamarosan már egyenruhában masírozott dél felé. A dicsőségre éhes ifjúnak azonban csalatkoznia kellett: nem vívhatott meg a mexikóiak legendás tábornokával, Santa Annával, és nem vonulhatott be Mexikóvárosba sem az amerikai csapatokkal. A háború elején ugyanis őt és egységét egy Rio Grande melletti elhagyatott erőd védelmével bízták meg, ahol legnagyobb ellenségük az – egyébként számos áldozatot követelő – fertőző hasmenés volt.
Wallace háború iránti lelkesedése azonban ezután sem csökkent, így nem csoda, hogy amikor 1861-ben a polgárháború kettészakította az Egyesült Államokat, ismét az elsők között jelentkezett szolgálatra. Első feladata az volt, hogy Indiana állam önkénteseiből ütőképes haderőt kovácsoljon, amit az akkor ezredesi rangot viselő Wallace meglehetősen sajátos módon oldott meg. Katonáit a korabeli francia hadsereg egyik elitalakulatának számító algériai zuávok módjára képezte ki, akikről egy magazincikkben olvasott korábban. A zuáv harcmodor egyik fő jellegzetessége az volt, hogy a katonák fegyvereiket nem állva, hanem a földön fekve töltötték újra, ezzel elkerülve, hogy könnyű célpontot kínáljanak az ellenségnek. Emellett híresek voltak arról is, hogy parancsszavak helyett kürtjelekkel kommunikáltak – ami a csata forgatagában szintén igen praktikusnak bizonyult.
Wallace zuáv ezrede rögtön a háború elején meg is csillogtathatta tudását. Az – egyébként déli győzelemmel végződő – első Bull Run-i csata folyamán az indianai zuávok sikeres rajtaütést hajtottak végre egy déli helyőrség ellen. A konföderációs katonák teljesen megzavarodtak az amerikai szemmel szokatlan harcmodortól, és hamarosan menekülőre fogták a dolgot. Bár a győzelem értéke minimális volt, Wallace egy csapásra az északi sajtó ünnepelt hősévé vált, és hamarosan tábornoki rangot kapott.
A polgárháború után egy időre visszatért a jogi szakmához, és olyan nevezetes ügyekben közreműködött, mint a Lincoln-gyilkosság után bíróság elé állított összeesküvők pere, valamint ő elnökölt az egyetlen, háborús bűnök miatt halálra ítélt déli tiszt, az Andersonville mellett működő kegyetlen fogolytábor parancsnoka, Henry Wirz tárgyalásán. Az 1870-es évektől aztán egyre inkább a politika felé fordult. A Republikánus Párt tagjaként nagy szerepet vállalt Rutherford B. Hayes 1876-os elnöki kampányának sikerében, amiért hálából elnyerte Új-Mexikó kormányzói posztját.
Kormányzóként legfontosabb feladata az volt, hogy rendet tegyen a bandaháborúk tépázta területen. Ennek során Wallace egy alkalommal személyesen találkozott a hírhedt vadnyugati banditával, Billy, a Kölyökkel, akinek amnesztiát ígért cserébe azért, ha tanúskodik társai ellen. Már itt, a Santa Fe városában álló kormányzói palotában töltött évek alatt fejezte be a Ben-Hur kéziratát is.
1881-ben Wallace új megbízást kapott mint az Egyesült Államok török nagykövete. Az Isztambulban töltött évek alatt baráti kapcsolatot alakított ki II. Abdul Hamid szultánnal, és végre lehetősége nyílt személyesen is ellátogatni regényének helyszínére. Jeruzsálemben járva maga is meglepődött, hogy könyvtári kutatásai révén milyen pontos képet tudott festeni a Szentföld természeti viszonyairól.
Az 1884-es elnökválasztáson győztes demokrata Grover Cleveland hivatalba lépésével Wallace diplomáciai karrierje véget ért. Élete hátralevő részét ismét szülőhazájában, az Indiana állambeli Crawfordsville városában töltötte, ahol leginkább írással foglalkozott. A háborús dicsőség iránti vágya azonban még idős korára sem lankadt. Amikor 1898-ban háború tört ki az Egyesült Államok és Spanyolország között, az akkor már 71 éves Wallace ismét felajánlotta szolgálatait a kormányzatnak.
A Hadügyminisztériumnak küldött táviratában azt részletezte, hogy miként állítana fel és képezne ki egy feketékből álló ezredet, amelyet aztán személyesen vezetne hadba. A kormány udvariasan elutasította Wallace ajánlatát, mire a nyugalmazott tábornok megjelent a legközelebbi toborzóirodánál azzal a szándékkal, hogy ha hadvezérként nem, legalább közlegényként szolgálhassa hazáját. Jelentkezését természetesen ezúttal is elutasították, minden bizonnyal egészségügyi okokra hivatkozva.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
