Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó

A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó

2024. október 1. 08:20 Múlt-kor

„Magas minőség alacsony áron!” – az 1910-es években így hirdették a Ford Motor Company „zászlóshajóját”, a Ford T-modellt, amely 1908. október 1-én debütált az amerikai piacon. Az autó hamar népszerűvé vált, Henry Ford álma a néptömegek mobilizálásáról pedig megvalósulni látszott.

<

A Ford T-modell megjelenése előtt az autó igazi kuriózumnak számított, amelyet csak a társadalom legfelsőbb rétegeiből származó emberek engedhettek meg maguknak. A huszadik század első évtizedében világszerte mindössze kétszázezer gépjármű rótta az országutakat.

A Ford T-modell – amelynek tervezésében nagy szerepet játszott Galamb József – színrelépésével viszont a középosztály is négy kerékre szállhatott az iparilag fejlett nyugaton. Az autót és általa nyújtott szabadságot ugyanis mindössze 825 dollárért (a mai áron 18 ezer dollárért, azaz 5,4 millió forintért) lehetett megvásárolni.

Ford olyan komolyan vette a népautónak szánt járműve elérhető áron tartását, hogy minden más típus fejlesztését leállította, hogy mérnökei csak a T-modell tökéletesítésére koncentráljanak.

A jármű egy 22 lóerős, új tervezésű, könnyített, négyhengeres motorral varázsolta el a benzingőztől megmámorosodott vevőket, akik ha tövig taposták a gázpedált, járművükkel elérhették akár a 60 km/h-s csúcssebességet is.

Ford autója a benzin mellett kenderalapú üzemanyaggal is működött. A gazdaságosság szellemében a Ford T-modellt hosszú ideig csak fekete színben lehetett megvásárolni.

Fekete szín ide vagy oda, a T-modell egyre népszerűbb lett, így Ford mérnökeinek hamarosan ki kellett találniuk valamit, hogy az autó iránti növekvő keresetet kielégíthessék. A megoldás a Michigan állambeli Highland Park Ford üzemében született meg, ahol 1913. október 7-én működésbe helyezték a futószalagot.

A vadonatúj találmány bevezetésének köszönhetően a Ford T-modell gyártási ideje 728 percről 93 percre csökkent. A mozgó gyártósor azonban nemcsak a gyártási időt csökkentette jelentősen, de lehetővé tette az olcsóbb betanított munkások alkalmazását is, amely csökkentette a késztermék gyártási költségeit.

A futószalag elementáris hatást gyakorolt a termelésre. Az 1914-es évben már több ezer Ford T-modell gördült le hetente a gyártósorokról, így Ford népautója az első világháborút követő években a világ legelterjedtebb gépjárműjévé vált.

A „Bádog Böske” sikerszériája egészen a húszas évek közepéig tartott. A vásárlói igények ekkor változtak meg jelentősen: az emberek nagyobb luxusra és erősebb, stílusosabb autókra vágytak. Ford autójának spártai kialakítása többé már nem volt opció, így gyártása 1927-ben befejeződött.

1908 és 1927 között több mint 15 millió Ford T-modellt indítottak útjára Henry Ford gyáraiból, így a legendássá váló modell égészen 1972-ig őrizte a leghosszabb ideig gyártott gépkocsi kitüntető címét, mikor is a Volkswagen Bogár letaszította trónjáról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra