A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
2024. november 14. 09:50 Múlt-kor
A szükség nagy úr
Ahogy a háború egyre kétségbeesettebb helyzetbe hozta a Harmadik Birodalmat, annak minden bevethető katonára szüksége volt. Végül a Vlaszovval szemben korábban szintén igen bizalmatlan Heinrich Himmler sikeresen meggyőzte Hitlert, hogy adjon engedélyt egy tíz hadosztályból álló sereg létrehozására Vlaszov irányítása alatt. Így alakult meg 1944. november 14-én az Oroszország Népei Felszabadító Bizottsága, amelynek Vlaszov volt az elnöke, és amely létrehozta – szintén az ő vezetése alatt – november 23-án az Orosz Felszabadító Hadsereget.
Vlaszov (bal szélen) találkozik Joseph Goebbels német propagandaminiszterrel (jobb szélen) (Wikipédia / Bundesarchiv, Bild 183-H27774 / CC-BY-SA 3.0 de)
A hadsereg tervezett tíz hadosztályából mindössze egyet sikerült teljes feltöltöttségre hozni, míg egy másikat félig. Többnyire másodrendű német, illetve zsákmányolt szovjet fegyverzettel látták el őket. Az ROA kisebb egységei eredményesen vették fel a harcot a Vörös Hadsereggel 1945 februárjában, egyetlen nagyobb akciójuk az Odera folyónál volt április 11-én. Innen a túlerővel szemben három nap után vissza kellett vonulniuk.
Vlaszov egyetlen teljes értékű hadosztályát ezután a fronttól távolabb, Prágába helyezték. Itt – látva, hogy Németország hamarosan elveszíti a háborút – csatlakoztak a május 5-én kezdődött felkeléshez, azzal a szándékkal, hogy egyfajta „harmadik erőként” legyenek jelen a Harmadik Birodalom elleni harcban a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió mellett. Innen tovább vonultak, hogy elkerüljék a szovjet csapatokat – a Prágában hagyott mintegy 200 sebesültjüket a források szerint az érkező Vörös Hadsereg katonái azonnal megölték.
Vlaszovot és hadosztályát végül Plzeňtől mintegy 40 kilométerre délkeletre szovjet csapatok fogták el, miután az amerikai csapatoknak nem voltak hajlandók megadni magukat – Vlaszov és parancsnokai úgy gondolták, a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között óhatatlanul bekövetkező háborúban ők is harcolnak majd Sztálin ellen. Vlaszov szovjet csapatok elől is megpróbált elrejtőzni – egy autóban pokrócok közé bújt –, azonban rövidesen elfogták. Az ROA egyes tagjainak máshol sikerült a nyugati csapatoknak megadni magukat, de ezen katonáknak is csupán egyharmada tudta elérni azt, hogy menedéket nyújtsanak neki, és ne adják ki a Szovjetuniónak.
Az Orosz Felszabadító Hadsereg minden tagját hazaárulónak tekintette a szovjet igazságszolgáltatás, így kényszermunka vagy halálos ítélet várt rájuk. Magát Vlaszovot több tisztjével együtt halálra ítélték, és 1946. augusztus 1-jén felakasztották – érdekesség, hogy ez volt az utolsó akasztások egyike a Szovjetunióban, mielőtt a kivégzés fő módszeréül a sortüzet választották volna.
Az ROA 187 ismeretlen katonájának és három tisztjének tömegsírja a prágai Olšany temetőben
2001-ben egy „Hitért és Hazáért” nevű civil szervezet kérvényezte az Oroszországi Föderáció katonai ügyészénél Vlaszov ügyének újratárgyalását. Elmondásuk szerint „Vlaszov hazafi volt, aki hosszú időt töltött saját Vörös Hadsereg-beli szolgálata és Sztálin rendszere szellemiségének újraértékelésével, mielőtt beleegyezett volna a németekkel való együttműködésbe.” Az ügyész úgy határozott, hogy a politikai elnyomás áldozatainak rehabilitációjáról szóló törvény nem vonatkozik Vlaszovra, és nem volt hajlandó újranyitni az ügyet. Megsemmisítették azonban a vele szembeni vádak közül azokat, amelyek szovjetellenes agitációra vonatkoztak.
Az Egyesült Államokban, New York állam déli csücskében, a Nanuet nevű városban található Novo-Gyinyejevo nevű orosz ortodox zárda területén emlékmű áll Vlaszov és az Orosz Felszabadító Hadsereg katonáinak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
