A Szovjetunió „jóindulatából” választhatták meg az Ideiglenes Nemzetgyűlést

2022. december 19. 19:05 MTI

A második világháború 1944 szeptemberétől a trianoni Magyarország területén folyt, az év végére a szovjet Vörös Hadsereg már bekerítette Budapestet és a Dunántúlon nyomult előre. A front átvonulását követően a régi hatalmi szervek és struktúrák megszűntek, az élet újraszervezéséhez a spontán megalakuló népi bizottságok kezdtek hozzá. A politikai erők között egyre nagyobb súlyra tett szert az illegalitásból kilépő, szovjet támogatást élvező Magyar Kommunista Párt (MKP), amely az antifasiszta demokratikus erők összefogására szólított fel. 1944. december 2-án Szegeden az MKP, a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP), a Polgári Demokrata Párt (PDP) és a szakszervezetek részvételével megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF).

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a kormány létrehozását megelőző tárgyalások Moszkvában zajlottak, a leendő kabinet tagjait és a szovjetek képviselőit szállító vonat december 12-én érkezett meg Debrecenbe. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő bizottsága 1944. december 14-én tartotta alakuló ülését, a bizottság elnöke a kisgazda Vásáry István lett. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjait a már felszabadult országrész mintegy 50 nagyobb városában választották meg vagy jelölték ki december 15-20. között, a nemzeti bizottságok szervezésében. A többségében nyílt szavazásra gyűlések után került sor, a jelöltek az erős, független és demokratikus Magyarország megteremtésére kértek és kaptak felhatalmazást.

A Szovjetunió kizárólag azért engedte megtartani a választásokat, mert bízott abban, hogy a Vörös Hadsereg jelenléte kezeskedik a „megfelelő” összetételű parlamentről. Végül az összesen 230 képviselői hely közül az MKP 90, az FKgP 56, az SZDP 43, az NPP 16, a PDP 13 mandátumot kapott, 12 képviselő független volt. Közülük a szakszervezeteket – pártállástól függetlenül – 26-an képviselték.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-i első ülésén, a debreceni református kollégium oratóriumában a magyar államszuverenitás kizárólagos képviselőjének, a nemzet akaratának kifejezésére egyedül hivatottnak nyilvánította magát. A képviselők, akik házelnöknek a jogász Zsedényi Bélát választották meg, „az ideiglenes kormány megalakítása céljából” másnap 23 tagú Politikai Bizottságot választottak, ebben 5 kisgazda, 4-4 kommunista és szociáldemokrata, 3 parasztpárti 2 polgári demokrata párti és 5 pártonkívüli képviselő foglalt helyet.

Ez választotta meg az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amelynek összetételét a szövetséges nagyhatalmak hagyták jóvá. A Dálnoki Miklós Béla vezérezredes vezette kabinet tagja lett 4 pártonkívüli (köztük három volt horthysta tábornok, akik engedelmeskedtek a Horthy-féle kiugrási kísérlet parancsának), 4 kommunista, 2-2 szociáldemokrata és kisgazda és 1 parasztpárti politikus. A kormány a parlament ülésszakai közötti időszak alatt rendeleti úton szabályozhatta a megoldásra váró kérdéseket.

A szovjet hadsereg előrenyomulásával a budapesti, illetve dunántúli képviselők megválasztásával és behívásával az Ideiglenes nemzetgyűlés tagjainak száma 488 főre nőtt, miközben a pártarányok alapvetően változatlanok maradtak. A nemzetgyűlés lényegében nem működött, 1945 szeptemberéig nem is ült össze. Legfontosabb alkotása az új választójogi törvény (1945. VIII. törvény) volt, két hónappal később, az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások után fel is oszlott.

A kormány felügyeletét a „kis nemzetgyűlésként” működő Politikai Bizottság látta el, a Zsedényi Béla vezette testület nevezte ki a nemzetgyűlés bizottságait is. A Politikai Bizottság és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 26-án Nemzeti Főtanács létrehozásáról rendelkezett, ami a miniszterelnök kinevezési jogkörét meghaladó jogkörrel rendelkezett, afféle kollektív államfői testületként működött, mindezek a változások bonyolult jogköröket, alkotmányos viszonyokat eredményeztek.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrehozásával megkezdődött Magyarország önállóságának és függetlenségének visszaszerzése és egy modern, független, szabad és demokratikus ország megteremtésének kísérlete. Formailag többpárti parlamentáris politikai rendszer volt kialakulóban, de mindez egy bel- és külpolitikai tekintetben szuverenitásában erősen korlátozott államiság keretében történt.