A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína

2019. október 16. 10:46 MTI

A kínai atomkutatás megalapozásában döntő szerepe volt annak, hogy az 1950-es évek első felében urániumot találtak Kuanghszi tartományban. Mao Ce-tung, a kommunista távol-keleti ország első embere arra a következtetésre jutott, hogy erre alapozva Kínának ki kell fejlesztenie saját atombombáját.

1956 áprilisában a Kínai Kommunista Párt (KKP) Politikai Bizottságának ülésén Mao kijelentette: Kína nem lehet meg atomfegyver nélkül, ha el akarja kerülni, hogy mások basáskodjanak felette. A terv megvalósítása az akkor még felhőtlen szovjet-kínai viszonynak köszönhetően szovjet támogatással indult.

A kínai-szovjet atomsegély-egyezményt 1957. október 15-én kötötték meg, ebben a szovjet fél vállalta, hogy az "új védelmi technikák" között a kínai kormány rendelkezésére bocsátja az atombomba makettjét és a gyártásához szükséges teljes műszaki dokumentációt.

A szovjet nukleáris know-how átadása a gyakorlatban már korábban megkezdődött és 1958-ig tartott. Szovjet közreműködéssel zajlott le a kínai uránkészletek feltárása és hasznosítása, épült fel a Takla-Makán sivatag keleti csücskében, a kiszáradt Lop Nor sóstó körzetében a Malan atomkísérleti telep.

Peking közelében hatezer főt foglalkoztató atomkutató központot hoztak létre, ennek munkáját tanácsadói minőségben Jevgenyij Vorobjov, a szovjet atomprogramot irányító Igor Kurcsatov jobb keze vezette.

Kína kísérleti nukleáris reaktort, uránfeldolgozáshoz és gázdiffúziós urándúsító üzemhez szükséges berendezéseket, valamint részecskegyorsító ciklotront is kapott Moszkvától, sőt nukleáris töltetek célba juttatására alkalmas hordozóeszközök mintadarabjai is a birtokába kerültek.

A szovjetek azért tanúsítottak némi óvatosságot: nem az amerikai séma alapján összeszerelt és 1949-ben felrobbantott első atombombájukat engedték át, mert az már elavultnak számított, de nem is a legkorszerűbb konstrukciót, hanem egy 1951-es változatot.

Moszkva ugyanis tartott a kínai hatalmi törekvésektől, különösen hogy Nyikita Hruscsov szovjet pártvezető 1958. júliusi pekingi tárgyalásain Mao az éleződő tajvani válság közepette nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakétákat követelt tárgyalópartnerétől.

Sokak szerint ez az epizód pecsételte meg az 1957-es egyezmény sorsát. Moszkva hivatalosan csak 1959 nyarán közölte Pekinggel, hogy mégsem szolgáltathatja ki a nukleáris fegyver gyártásának teljes dokumentációját és technológiáját, mert az megzavarná az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával folyó atomsorompó-tárgyalásokat.

Ezt a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága levélben hozta kínai testvérpártjának tudomására, egy év múlva visszarendelték Kínából az összes szovjet szakértőt.

A szakításkor a kínai tudósok már oly mérvű ismeretekre és tapasztalatokra tettek szert, hogy szovjet közreműködés nélkül is be tudták fejezni az atombomba kifejlesztését.

Csu Kuang-ja atomfizikus és társai 1964. október 16-án délután 3 órakor a Malan bázison - az 596-os kódszámú kísérlet során - felrobbantották az első kínai atombombát, amely 25 kilótonna hatóerejű volt és U-235 hasadóanyaggal működött.

A helyszínre különböző harci gépek mellett állatokat is szállítottak, hogy rajtuk teszteljék a bomba hatását. Kevesebb, mint három év elteltével elkészült az első kínai hidrogénbomba is.

A pekingi kormányzat szerint az 1960-as évekbeli robbantásoknak "nagy történelmi jelentősége volt" egy olyan korszakban, amikor Kínának "összetett" nemzetközi körülményekkel kellett számolnia.

A kínai vezetés máig hangoztatja, hogy Kína sosem használt atombombát támadásra, és hogy 1996-tól felfüggesztette nukleárisfegyver-programját, vagyis elkötelezett a globális nukleáris leszerelés mellett.

2012 októberében Kínában bejelentették, hogy megnyitják a látogatók előtt a Malan bázist, amelyet hatmillió jüanból (206 millió forint) turisztikai látványossággá alakítanak át.

A projektet az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület helyi kormányzata felügyeli a pekingi Csinghua Egyetemmel karöltve. A felújítás kiterjed a kutatók által egykor használt laboratóriumokra és lakóhelyekre, továbbá az ott lévő 300 méter hosszú, légicsapások ellen védelmet nyújtó bunkeralagútra is.