Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A színpadról leforduló Johnsontól a koktélozó JFK-ig – mit ittak az amerikai elnökök?

2016. november 14. 12:35

Az amerikai elnökök többsége, természetesen pártállástól függetlenül, szeretett olykor meginni pár pohár alkoholos italt – ki kevesebbet, ki többet. Persze voltak olyanok is, akik elnökségük alatt tartózkodtak az alkoholizálástól, de még a megrögzött antialkoholisták sem úszhattak meg 1-2 pohár pezsgőt a politikusi fogadásokon és találkozókon. A Business Insider Mark Will-Weber, a Mint Juleps with Teddy Roosevelt: The Complete History of Presidential Drinking című könyv szerzője segítségével vette számba az amerikai elnökök alkoholfogyasztási szokásait. 

<

A boros Jeffersontól a nagyivó elnökig

Will-Weber szerint az elnökök ugyanazért isznak, mint bárki más: „Néha azért, mert ez hozzátartozik a munkájukhoz, néha azért, mert magányosak vagy depressziósak – okok széles skálája állhat az ivás mögött.” Will-Weber számára a tény, hogy a korábbi elnökök többsége szeretett inni, az egyébként megközelíthetetlen férfiak „emberi oldalára” világítanak rá. Az alábbiakban rövid összefoglalót olvashatnak az amerikai elnökök alkoholosital-fogyasztási szokásairól, Will-Weber fent említett könyve, valamint a New York Post egy cikke alapján:

Az első elnök, George Washington mellett Andrew Jackson, Martin Van Buren, Zachary Taylor és Andrew Johnson is a whiskykedvelők táborát gyarapította. Utóbbinál az alkohollal ápolt valamivel mélyebb kapcsolatról is beszélhetünk, tekintve, hogy Johnson még alelnökként (Lincoln meggyilkolása után elnök lett) annyira részegen érkezett meg Abraham Lincoln 1865-ös beiktatására, hogy állítólag leesett a színpadról. 

A második elnök, John Adams állítólag minden reggel egy testes almaborral kezdett, amelynek rajongója volt William Henry Harrison is. Will-Weber könyve szerint Thomas Jefferson annyi bort vásárolt, hogy italszeretete a pénzügyi csőd szélére sodorta. A 19. századi elnökök közül sokan a pezsgőt is szerették: közéjük tartozott James Madison, James Monroe, John Tyler, James K. Polk és Ulysses S. Grant is. Közülük az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején (Zachary Taylor volt a másik elnök, aki ekkoriban tevékenykedett) az elnöki tisztet betöltő Polk volt a legvisszafogottabb pezsgőfogyasztó. A Monroe-elv („Amerika az amerikaiaké”) atyjáról ez nem mondható el, kisebb botrányt kavart ugyanis, amikor az elnök 1200 üveg burgundi bort és pezsgőt hozatott Franciaországból a Fehér Házba. 

John Quincy Adams, Millard Fillmore és James Buchanan a madeira bort is kedvelte, amely a hosszú hőkezelésnek köszönhetően nyeri el különleges ízét. Will-Weber szerint az elnökök között az egyik legnagyobb ivónak a tisztséget 1853 és 1857 között betöltő Franklin Pierce számított, aki 64 évesen korában, májzsugorban hunyt el. A másik oldalt képviselte Abraham Lincoln, aki a hivatali idejük alatt legkevesebb alkohol italt fogyasztó elnökök közé tartozott, de a visszafogott italozók közé tartozott Rutherford B. Hayes, William Howard Taft, Benjamin Harrison, és Calvin Coolidge is. James Garfield és Grover Cleveland általában sört fogyasztottak. Egy másik, 19. század végi elnököt, Chester A. Arthurt a mértékletesség mozgalom igyekezett meggyőzni arról, hogy száműzze az alkoholos italokat a Fehér Házból, Arthur azonban erre nem volt hajlandó.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A színpadról leforduló Johnsontól a koktélozó JFK-ig – mit ittak az amerikai elnökök?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra