Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A szikhek Thermopülaija: 21 katona 10 000 afgán harcos ellen

2018. szeptember 17. 14:19 Múlt-kor

<

Körbevett állás

Az ellenséges erők szeptember 12-én vették körbe Saragarhit, tudván, hogy ezzel elvágnák a kommunikációt és a csapatmozgásokat a Lockhart és a Gulisztán erődök között, valamint hogy a csapatok szétosztottsága miatt Haughton nem fog tudni erősítést küldeni. A bent lévőknek Havildar Ishar Singh őrmester parancsolt, aki sikeresen öntött lelket embereibe, hogy védjék állásukat.

A pastuk délelőtt kilenc óra körül támadást indítottak, a szikhek azonban sűrű tömegükbe belelőve mintegy 60 főnyi veszteséget okozva visszaverték ezt. A törzsi harcosok nagy része kövek mögé és a talaj mélyedéseibe bújva keresett fedezéket, kettőnek azonban sikerült a kis erődítmény falához közel érve a védők holtterébe kerülni, ahol nem látták őket és nem tudtak tüzelni rájuk. Itt zavartalanul elkezdtek ásni, hogy a falak alatt bejussanak a szikhek állásába.

Ezt követően az afgánok felgyújtották a környező száraz növényzetet, hogy annak füstje alatt közelebb merészkedhessenek. Fegyvereik tűzerejét az erődítmény fa bejárati kapujára összpontosították, amely az átgondolatlan tervezés következtében igen nagy gyenge pontot jelentett. Ezalatt a szikhek egyik jeladója, Gurmukh Singh a tükörtávíróval közölte a Gulisztán erőd felé a történteket, azonban Des Voeux őrnagy válaszait nem tudta feljegyezni – így is egyedül végezte három ember munkáját.

A tükörtávíró használatához három emberre volt szükség: egy ember kezelte magát a tükröt, és adta le az üzenetül szolgáló jeleket, egy másik olvasta le a bejövő jeleket, és egy harmadik mindezt leírta papírra. Ha bár nem feltétlenül lehetetlen mindhárom dolgot egy embernek végezni, a helyzet igencsak stresszes mivoltát tekintve nem meglepő, hogy Singh nem tudott mindenre odafigyelni.

Haughton megpróbálta a Lockhart-erőd felől többször is egy csoport lövésszel elterelni a pastuk támadását a Saragarhiról, azonban az afgánok puszta száma miatt nem tudott messzire jutni anélkül, hogy bekerítés fenyegette volna őket. A szikhek ezalatt tovább tartották magukat az apró erődítményben, délre azonban egyikőjük elesett, és három puskájukat is működésképtelenné tették ellenséges lövedékek.

A csata csúcspontja délután három óra körül érkezett el, amikor a falnál lévő pastuk ásása következtében annak egyik szakasza elkezdett beomlani, és a harcosok egy utolsó kiáltással özönleni kezdtek a létrejött résen keresztül. Miközben az ellenség saját halottjain és sebesültjein átmászva igyekezett bejutni Saragarhiba, a néhány megmaradt szikh elszántan védekezett, de végül az erődítmény belsejébe kellett húzódniuk.

Visszavonulásukat a leírások szerint egy Ishar Singh nevű katona fedezte, aki ezután közelharcba bocsátkozott az ellenséggel. Egy másik szikh katona belülről eltorlaszolta az őrszoba ajtaját, és bentről folytatta a tüzelést, azonban a támadók végül felgyújtották a helyiséget, ő pedig bennégett. A jeladó, Gumurkh Singh állítólag engedélyt kért felszerelése összepakolására, mielőtt csatlakozott volna a harchoz. Az afgánok magas árat fizettek a kicsiny állás bevételéért: körülbelül 180-ra becsülték a halottak számát.

„Bátor katonák”

A sors fintora, hogy a tükörtávíró, amelynek védelmében a szikhek oly elszántan küzdöttek, lett hírnevük közvetítője is: hőstetteik részleteit előbb ilyen eszközzel közvetítették a brit ellenőrzésű területek belseje felé, majd onnan vezetékes távíróval Londonba, a Times szerkesztőségébe. A brit lap beszámolója nyomán szerte a világon elterjedt hírük. India akkori főparancsnoka, George Stuart White altábornagy nyilvánvalóvá tette „csodálatát a hősiesség iránt, amelyet ezek a bátor katonák tanúsítottak.”

A britek a szikhek elszántságáról szóló történetben meglátták a lehetőséget arra, hogy még több indiait inspiráljanak a seregükhöz való csatlakozásra, így két gurdvárát (szikh templomot) is építettek emlékükre: egyet az amritszári Aranytemplom közelében, egy másikat pedig Firozpurban. A 36. szikh ezredet kitüntették a Samana-hegységben való helytállásért, és szeptember 12-ét az ezred ünnepnapjává nyilvánították.

Saragarhiról napjainkban már Nagy-Britanniában is megemlékeznek hivatalosan, ahogy egyre több elfeledett határvidéki konfliktus kap több figyelmet. 2017-ben a csata 120. évfordulója alkalmából az ország legelső első világháborús szikh emlékművének otthont adó National Memorial Arboretumban tartották az éves megemlékezést, gondolva mindazokra, akik az elfeledett határvidéken estek el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A szikhek Thermopülaija: 21 katona 10 000 afgán harcos ellen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra