A szégyenbe taszított barokk festőnő, aki minden megpróbáltatást kiállt

2018. augusztus 22. 15:09 Múlt-kor

Egy festő vagy más művész élettörténetének ismeretétől nem feltétlenül fogjuk jobban érteni munkásságát. Az olyan esetekben azonban, mint a barokk leghíresebb olasz festőnője, Artemisia Gentileschi, az élettapasztalat és a művészi vízió elválaszthatatlanok egymástól.

Artemisia 1593-ban született Rómában, Caravaggio híres tanítványa, Orazio Gentileschi első gyermekeként. Édesapja hamar felfigyelt tehetségére, és elkezdte rajzolni és festeni tanítani. Készségei gyors fejlődésnek indultak, és 17 évesen már elkészítette egyik legjellegzetesebb művét, a „Zsuzsanna és a vének” című festményt. A mű kiváló alkotóról árulkodott, és hamar elkezdtek terjedni a híresztelések, miszerint apja segített Artemisiának az elkészítésében, illetve olyanok is, hogy az teljes mértékben Orazio műve.

Lánya további tanítására Orazio felfogadott egy már neves festőt, Agostino Tassit, hogy magánórákat tartson Artemisiának. Ez a döntés tragikusnak bizonyult – a hírhedten brutális vérmérsékletű Tassi megerőszakolta a lányt. A fennmaradt dokumentumokból kiderül, Tassi megpróbálta elkerülni a büntetést azzal, hogy feleségül veszi Artemisiát – erre Orazio Gentileschi teljes mértékben nyitott volt, mivel a korban ez gyakori módja volt a lányokon esett „szégyen” elkendőzésének.

Ez a nász azonban nem volt jogilag lehetséges, mivel Tassi kegyetlen hajlamain kívül mást is eltitkolt hátteréből: már volt egy felesége, aki szintén igen fiatal volt, és Tassi hasonló okból vette el. A nő azonban eltűnt, és a nyomozás arra is jutott, hogy Tassi bérgyilkosokat fogadott fel arra, hogy megöljék.

Artemisia nem volt hajlandó belenyugodni a történtekbe, és apja engedélyével megvádolta Tassit. Eddigre a Gentileschi-család híres volt művészi tehetségéről, így a per nagy nyilvánosság előtt zajlott. Az ügy azonban igen bonyolultnak bizonyult, és a per hét hónapig tartott.

Az a tény, hogy Artemisia nem szakította meg azonnal a kapcsolatot Tassival, lehetetlenné tette, hogy bármi törvényellenessel vádolják meg az erőszaktevőt azon kívül, hogy elvette a lány szüzességét – ezt azonban rendkívül nehéz volt bizonyítani. A hetek és hónapok során Artemisiának kihallgatások és megalázó nőgyógyászati vizsgálatok végtelennek tűnő során kellett keresztülmennie.

Tassi ráadásul kegyetlen és cinikus vallomást tett. Mindenféle történeteket talált ki, amelyekkel szégyenbe hozhatta Artemisiát – hogy több férfival is volt viszonya, és hogy többször elkísérte őt és barátait a természetbe, hogy ott szexuális tevékenységet folytassanak. A perben gyakorlatilag Artemisia szava állt mindenki máséval szemben – ki hinne egy magát művésznek tartó fiatal lánynak, szemben egy már befutott, ráadásul férfi festővel szemben?

Artemisia vallomásának „megerősítése” érdekében az a döntés született, hogy hüvelykszorítóval kínozzák meg. A korban úgy tartották, hogy ha valaki kínzás alatt is ragaszkodik eredeti vallomásához, akkor igazat mond. Egy festővel szemben azonban különösen kegyetlen eljárás a kezeinek okozott ártalom.

A perben a bíróság végül Artemisia javára döntött – Tassi múltjából újabb sötét foltra derült fény: kiderült, hogy korábban zaklatta és meg is erőszakolta saját sógornőjét (ezt a korban vérfertőző kapcsolatként ítélték meg, ami még súlyosabb bűncselekménnyé tette). Tassit két év börtönbüntetésre ítélték, 1613-ban azonban nyolc hónap után kiengedték, és száműzték Rómából. Artemisiának sikerült megtisztítania hírnevét, azonban a per által keltett botrány ellehetetlenítette őt Rómában.

Artemisia apja végül egy Pierantonio Stiattesi nevű szerény firenzei festővel rendezte el, hogy feleségül vegye lányát. Artemisia így új férjével Firenzébe került. Itt töltött ideje alatt jó kapcsolatot alakított ki a kor legbefolyásosabb helyi művészeivel – fennmaradt levelekből tudjuk, hogy levelezett Galileo Galileivel és magával Toszkána nagyhercegével is. Apjához hasonlóan Artemisia nagy csodálója volt Caravaggio művészetének, főként félreismerhetetlen chiaroscurójának (fény- és árnyékviszonyok valósághű ábrázolása) és színei mélységének.

Caravaggio hatása megfigyelhető Artemisia műveiben, mind színvilágukban, mind témáikban – „Önarckép lantosként” című műve például egyenesen egybevág Caravaggio hasonló festményével. Artemisia a művészetnek szentelte életét, egyetlen célt tartva szem előtt: a firenzei szépművészeti akadémiára való felvételt. Több sikertelen kísérlet után ez végül sikerült is – ő lett az intézménybe felvett első nő.

Ezt követően egyre nagyobb kereslet mutatkozott műveire, főleg a bibliai ihletésűekre – némelyiket többször is megfestette eladási céllal. E művei közül talán a legismertebb a két változatban is elkészített „Judit lefejezi Holofernészt”. E festmény azt a jelenetet ábrázolja, amelyben a gyengédnek tűnő nő éppen megöli az utána vágyakozó ellenséges hadvezért. Judit arckifejezése a festményen nyugalmat és magabiztosságot sugároz, kardja pedig függőlegesen helyezkedik el a kép közepén, kettéosztva azt és egyúttal az igazságot jelképező keresztre is utalva.

Több szakértő is úgy gondolja, a festmény rejtett üzenetet tartalmaz Agostino Tassi számára, mivel Holofernész testhelyzete utalhat egy erőszak áldozatául esett nőére, Judit pedig Artemisia arcát viseli. A művésznő fiatalkori tragédiája nagy valószínűséggel mély nyomot hagyott művészetén – Artemisia rendszeresen visszatért a mitológiai alakokhoz, sokszor nőket ábrázolva, amint a gonosz miatt szenvednek, vagy éppen legyőzik azt.

Kijelenthető ugyan, hogy festményei témái jellemzőek korára, a 17. századra. Ez természetesen igaz, azonban Artemisia Gentileschi műveiben a bevett toposzok kétségtelenül személyes jelleget öltenek. Életútja ismeretében pedig tapinthatóvá válik festményein keresztül a mélységes keserűség és fájdalom, amely a jelenetek mögött rejtőzik.