A revízió reménye miatt rúgta fel Horthy a Jugoszláviával kötött örök barátsági szerződést

2018. április 11. 09:57 MTI

A magyar külpolitikát a két világháború között az 1920. június 4-én aláírt, a történelmi Magyarország területének kétharmadát és a magyar népesség egyharmadát az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak juttató trianoni békediktátum revíziója határozta meg. Az ország vezetése ehhez a fasiszta Olaszországnál és a nemzetiszocialista Németországnál keresett támogatást. Az 1938. november 2-ai első bécsi döntés visszajuttatta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939 márciusában, Csehszlovákia megszűnése után a honvédség bevonult Kárpátaljára, az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés pedig Magyarországnak ítélte Észak-Erdélyt.

Mindennek azonban komoly ára volt: a Teleki Pál vezette, 1939 februárjában hivatalba lépett kormány a második világháború kitörése után hiába igyekezett a „fegyveres semlegesség” politikáját követni, külpolitikai szempontból egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került, egyre szorosabban köteleződött el Németország mellett, újabb és újabb engedményekre kényszerült. Növelni kellett a Németországba irányuló szállításokat, elfogadták a második zsidótörvényt, amely már faji alapon határozta meg a zsidóságot és szűkítette életlehetőségeit, az ország csatlakozott a tengelyhatalmi szerződésekhez.

Az egyensúlyt kereső Teleki, feltehetően a német nyomás ellensúlyozására, rendezni akarta a viszonyt Jugoszláviával. Paradox módon ebben Hitler hallgatólagosan támogatta, mert úgy vélte, így biztosíthatja a Balkán stabilitását, ha háborút kezd Keleten. A mindössze három pontból álló jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést 1940. december 12-én Belgrádban írták alá. A délszláv állam 1941. március 24-én csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, három nappal később azonban katonai puccs buktatta meg a németbarát kormányt. Mindez veszélyeztette Hitler terveit, aki a katonai beavatkozás mellett döntött.

A Führer Horthy Miklós kormányzótól nemcsak átvonulási engedélyt kért a Wehrmacht számára - amit március 28-án meg is kapott -, hanem a hadműveletekben való magyar részvételt is, kilátásba helyezve a Délvidék visszacsatolását. Teleki feloldhatatlan dilemma elé került, hiszen a visszautasítással a revíziós eredményeket tette volna kockára, a hadba lépéssel viszont a semlegességet, mert Nagy-Britannia közölte: ezt háborús oknak tekintené. Horthy és Teleki az időhúzást választva a katonai részvétel kérdését minisztertanácsi döntéshez kötötte.

A március 28-ai ülésen a feltételeket így határozták meg: ha Horvátország kikiáltja függetlenségét, ezzel Jugoszlávia mint államalakulat felbomlik; ha a Délvidéken az atrocitások miatt a magyarság helyzete tarthatatlanná válik; ha politikai vákuum keletkezik a térségben. A végső döntést április elsején a Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén a kormányzó hozta meg, aki a hadba lépés mellett foglalt állást. Teleki a felelősség súlya elől április 3-án az öngyilkosságba menekült, Horthynak címzett búcsúlevelében azt írta: „Szószegők lettünk - gyávaságból... Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”

Teleki helyére Horthy a németbarát Bárdossy Lászlót nevezte ki a kormány élére, aki elrendelte a részleges mozgósítást. A németek április 6-án indították meg támadásukat Jugoszlávia ellen, másnap Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel, de a vezetés legnagyobb megkönnyebbülésére nem üzent hadat. Április 10-én Horvátország kikiáltotta függetlenségét, a magyar csapatok csak ezt követően kapcsolódtak be a harcokba arra hivatkozva, hogy Jugoszlávia már felbomlott, így az örök barátsági szerződést nem sértették meg. A vezetés attól is tartott hogy - mivel a németek már Belgrád környékén jártak - a háború a magyar beavatkozás előtt véget ér, és meghiúsulnak a revíziós remények.

A magyar királyi 3. honvéd hadsereg a trianoni határt átlépve, többszörös túlerőben indult meg a felbomlóban és visszavonulóban lévő jugoszláv haderő ellen, ellenállást lényegében csak a partizánok, a csetnik milícia és polgárőrség tanúsított. A magyar alakulatok négy nap alatt érték el a Duna vonalát, a sereg- és csapattestműveletek április 23-ra fejeződtek be, a honvédség embervesztesége 467 fő volt halottakban és sebesültekben.

Ezzel a revíziós célkitűzések közül az utolsó is teljesült, a visszakerült 11 417 négyzetkilométernyi délvidéki terület 1 025 508 lakosának 36,6 százaléka volt magyar. Magyarország Trianonban megállapított területe 1941-re csaknem kétszeresére nőtt, a lakosság több mint négymillióval gyarapodott és a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került. A második világháborús vereség után az 1947. február 10-ei párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut is a Duna jobb partján.