A rendszerváltás paktuma

2015. április 29. 08:22 MTI

Az 1947 utáni első szabad, többpárti parlamenti választásokat 1990. március 25-én és április 8-án tartották. Ezek eredményeként a 386 tagú Országgyűlésben az MDF 165, az SZDSZ 94, a Független Kisgazdapárt (FKGP) 44, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 33, a Fidesz 22, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 21 mandátumot szerzett, és a padsorokban 7 független képviselő is helyet foglalt. A választások után az MDF, az FKGP és a KDNP kötött koalíciós megállapodást.

A parlamenti pártok április 28-án megállapodást írtak alá arról, hogy az alkotmány értelmében az ideiglenes köztársasági teendőket is ellátó házelnök személyére a legtöbb szavazatot szerző MDF tesz javaslatot, az Országgyűlés három alelnökére pedig az SZDSZ, az FKGP és az MSZP, míg a házelnök feladatait ideiglenesen az SZDSZ által jelölt alelnök tölti be. A dokumentum utalt arra is, hogy két párt a fentiektől eltérő egyezségre is juthat egymással, ha nem sérti más tömörülés pozícióját.

Az MDF és az SZDSZ vezetősége külön is egyeztetett, így született meg április 29-én a később MDF-SZDSZ-paktumként ismertté vált megállapodás, amelyet csak május 2-án, az Országgyűlés megalakulásakor hoztak nyilvánosságra. A dokumentumot az MDF részéről Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kutrucz Katalin és Salamon László, az SZDSZ részéről Kis János, Tölgyessy Péter és Pető Iván látta el kézjegyével.

A paktum megkötésekor a két párt abból indult ki, hogy bizonyos alapvető kérdésekben összefogásra van szükség a kormányzó pártok és az ellenzék között, mert az alkotmány megkötései, főként a minősített többséggel meghozandó törvények széles köre működésképtelenné teheti az országot. A demokratikus intézmények stabilitása és a kormányozhatóság érdekében hatályon kívül kell helyezni néhány korábbi rendelkezést, és alkotmánymódosítást is végre kell hajtani.

Az MDF és az SZDSZ tárgyaló képviselői átlátták, hogy az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény, amely szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat csak alkotmányerejű, azaz kétharmados törvényekben lehet megállapítani, a gyakorlatban lehetetlenné teszi a végrehajtó hatalom működését. További megoldandó kérdés volt, hogy az utolsó nem szabadon választott Országgyűlés - az úgynevezett "négyigenes" népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyva - 1990. február 27-én úgy döntött, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül kell megválasztani.

A felek ezért úgy egyeztek meg, hogy az alkotmányból ki kell iktatni az alkotmányerejű törvény fogalmát és helyette fel kell sorolni azokat az alapintézményeket és alapjogokat, amelyek törvényi szabályozásához minősített többség szükséges. Az egyezség melléklete jelezte, mely törvények megváltoztatásához vagy elfogadásához szükséges az összes vagy a jelenlévő képviselő kétharmadának szavazata; a húsz legfontosabb törvényt tételesen felsorolták.

A dokumentum az Országgyűlés jogosítványává tette a köztársasági elnök megválasztását, és kimondta, hogy a szükséges alkotmánymódosítások után a parlament haladéktalanul megválasztja az államfőt. A felek - az április 28-ai pártközi megállapodástól eltérően - közösen Göncz Árpádot, az SZDSZ Országos Tanácsának tagját, a Magyar Írószövetség elnökét jelölték az Országgyűlés elnökének, egyben ideiglenes államfőnek, az Országgyűlés első alelnöki tisztségére, egyben ideiglenes házelnöknek Szabad Györgyöt, az MDF elnökségi tagját javasolták. Az új Országgyűlés 1990. május 2-án 339 szavazattal Göncz Árpádot választotta meg házelnökké, Szabad Györgyöt pedig 348 szavazattal az első alelnökké. Göncz Árpádot augusztus 3-án választották meg köztársasági elnöknek, az Országgyűlés elnöke Szabad György lett.

A megállapodás tartalmazta azt is, hogy a parlament csak a miniszterelnök személyéről dönt, a minisztereket a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Bizalmatlansági indítványt a miniszterekkel szemben nem, csak a miniszterelnökkel szemben, konstruktív bizalmatlansági indítvány formájában lehet előterjeszteni, azaz a kormányfőt csak egy másik kormányfőjelölt megválasztásával lehet megbuktatni.

A paktum tartalmazta emellett, hogy az alkotmányban kell rendelkezni a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék jogállásának alapjairól. A paktum fontos rendelkezése volt, hogy a közszolgálati rádió és televízió függetlenségének megőrzése érdekében elnökeiket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Javasolták az úgynevezett nemzetiségi jogok biztosa - ombudsman - megválasztását valamennyi nemzetiség jogainak és érdekeinek védelmére, továbbá a választójogi törvény módosítását, hogy a következő parlamenti választáson a pártlista mellett nemzetiségi listára is lehessen szavazni.

A két legerősebb politikai tömörülés - a többi párt által nem egyszer kifogásolt - "külön útja" végeredményben megteremtette a kormányozhatóság, a politikai stabilitás alapjait. Létrehozott egy erős kormányfői státust, mellette pedig egy "közepesen gyenge" államfői tisztséget. Az így kialakult helyzet viszont már akkor ellentéteket hordozott magában, és a későbbi ádáz belpolitikai csatározásokat sokan a paktum számlájára írták.