A politikai rendőrség még a szabadságharc után is veszélyesnek tartotta Mindszenty Józsefet
2024. november 23. 17:05 Múlt-kor, ArchívNet
A Mindszenty-szakirodalom gondosan számontartja, hány esetben nyílt elvileg esély Mindszenty bíboros menedéke kérdésének a megoldására. Az alábbiakban egy 1957-ben lezajlott eseménysorra szeretnénk felhívni a figyelmet. A végül sikertelennek bizonyult csapdát a magyar elhárítás állította Mindszenty számára 1957 januárjában, bő két hónappal az amerikai diplomáciai menedék kezdetét követően.
Deák András Miklós: Mindszenty bíboros amerikai menedéke – A magyar államvédelem meghiúsult csapdája című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 3. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
A Mindszenty-szakirodalom gondosan számontartja, hány esetben nyílt elvileg esély Mindszenty bíboros menedéke kérdésének a megoldására. Ennek a lehetősége villant fel például 1958 októberében, amikor – a Vatikán nevében eljárva – Garret Ackerson ügyvivő jegyzékben kérte a magyar féltől a bíboros biztonságok kiutazását a pápaválasztó konklávéra.
Ezt azonban a Külügyminisztérium durva hangvételű válaszában elutasította. Az alábbiakban egy ennél jó másfél évvel korábbi esetre szeretnénk felhívni a figyelmet. A végül sikertelennek bizonyult csapdát a magyar elhárítás állította Mindszenty számára 1957 januárjában, bő két hónappal a menedék kezdetét követően. De kezdjük a történetet a legelején!
Közismert, hogy Marton Endre (1910–2005) és a felesége, Neuman/Nyilas Ilona (1912–2004) 1949–1950-től az AP, illetve a UP hírügynökség tudósítójaként dolgoztak Magyarországon, és gyakran találkoztak az amerikai diplomatákkal. Koholt kémkedési vádak alapján 1955 februárjában a férjet, majd júniusban a feleségét letartóztatták. Még ebben az évben tizenhárom, illetve hat év börtönbüntetésre ítélték őket, de egy év múltán (április elején, illetve augusztusban) kegyelemmel szabadlábra kerültek, és folytathatták a tudósítói munkájukat. Sőt, egyenesen felszólították őket erre, mivel további terveik voltak velük. Ezt az amerikai oldalon viszont a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének és a magyar belpolitikai helyzet javulásának a jeleként értékelték.
Mindszenty gyóntat az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson (Fortepan / Fortepan)
Martonék – többek között – szoros kapcsolatban álltak az amerikai diplomata Rogers családdal, akik a letartóztatásban lévő magyar alkalmazottak szabadon bocsátásáért is kitartóan lobbiztak. A forradalom napjaiban, sőt egészen 1956. november 10-ig a Marton család a követség oltalmában (de nem a menedékében), a Szabadság téri épület földszintjén tartózkodott. Így az a helyzet állt elő, hogy az oltalmat élvező Marton-család – eltérő jogi státuszban – néhány napig egy fedél alatt tartózkodott a menedékes Mindszentyvel. Az oltalmukat azonban elhagyták, miközben a bíboros – a követség épületének III. emeletén, a követ irodájában – a menedékében maradt. Ezt követően 1957. január 17-én a két gyermekükkel, Júliával (sz. 1946) és Katival (sz. 1949) a hatóságok által kibocsátott útlevéllel kivándoroltak Magyarországról. Ezt követően az USA-ban folytatták az újságírói tevékenységüket.
Történetünk egy másik szereplője, a fent említett Jordan Thomas Rogers (1921–2022) II. o. kereskedelmi titkárként és alkonzulként négy és fél évet töltött a budapesti amerikai követségen. 1953 nyarától dolgozott itt, tehát az 1956-os forradalom idején is a magyar fővárosban tartózkodott. A magyar kémelhárítás 1954 márciusában készített összefoglaló jelentése szerint „[…] elhárítási szempontból foglalkozunk Jordan Thomas személyével […] Átlagon felüli képzettséggel és általános műveltséggel rendelkező személy […] Értékelésünk szerint gazdasági jellegű hírszerzéssel foglalkozik […] a vidéki utazásokat is felhasználja hírszerzésre.” Rogers volt az, aki a Marton családot 1957 januárjában gépkocsival kivitte Magyarországról. A naponta változó ügyeletes amerikai diplomata, így többek között az ő egyik rendszeres feladata volt Mindszenty napi udvari sétájának az elvégeztetése. Rogers németül és magyarul beszélgetett vele. Ezek az eszmecserék, például annak az ismerete, miképpen vélekedik a bíboros a követségi tartózkodásáról, igencsak hasznára váltak a lentebb ismertetett „ÁVÓ-s”csapda veszélyességének a felismerésében.
Az alábbiakban négy forrás összevetésével azt kívánjuk bizonyítani, hogy Mindszenty amerikai menedékének a lezárására az első kísérlet már 1957 januárjában megtörtént. De előbb lássuk, ki volt még fontos szereplő ebben a történetben.
Mindszenty József a Népbíróság különtanácsa előtt 1949-ben, (Fortepan/Album045)
Remek könyvében Kati Marton – nem kevés rácsodálkozással – saját maga számára is feltárta családja történetét. Ebben felidézi, hogy amikor már bizonyossá vált a kivándorlásuk, az édesapja telefonon egy olyan ajánlatot kapott az ÁVÓ-tól, hogy távozásukkor vigyék magukkal Mindszentyt: „Tudjuk, hogy holnap távoznak […] nem tenne-e meg egy utolsó szívességet a hazájának? Vigye magával Mindszentyt, és vörös szőnyeg fogja várni a határon.”
Fontos forrás, de mint a legtöbb visszaemlékezés, részben pontatlan: Az ajánlat kézhezvételekor Martonék már a szomszédban lakó Rogersék házában tartózkodtak, tehát kissé furcsa, hogy nem a vendéglátója, hanem Marton Endre vette volna fel a telefont. De még inkább nem stimmel a dátum. A hívás ideje nem lehetett január 16-a, a Bécsbe való indulásuk előtti nap, hiszen Edward Wailes távirata napokkal korábbi, január 10-i dátumozású.
Arra is gondolnunk kell, hogy a bíboros meggyőzéséhez némi időre lett volna szükség. Nem valószínű, hogy ugyanolyan gyors elhatározásra jutott volna, mint amikor 1956. november 4-e hajnalán Tildy Zoltán felvetette neki az amerikai menedék lehetőségét. További probléma, hogy a Marton családnak ekkor már nem volt gépkocsija, ezért szorultak Rogersék fuvarjára, és emiatt a követség akár el is utasíthatta volna a kérésüket. A lényeg azonban stimmel: az ÁVO Martonék szerint is sikertelen kísérletet tett a menedéknek a saját szája íze szerinti gyors lezárására.
Deák András Miklós: Mindszenty bíboros amerikai menedéke – A magyar államvédelem meghiúsult csapdája című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 3. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.