A párizsi katakombákban készült első fotók azonnal népszerű turistacélponttá tették őket
2021. február 12. 17:54 Múlt-kor
„Azon helyek egyike, amelyeket mindenki látni akar, de aztán senki sem akar látni többet” – írta le Félix Nadar fényképész a párizsi katakombákat. Napjainkban e híres földalatti járatokat elektromos lámpák világítják be, és barátságos idegenvezetők kísérik rajtuk végig a turistákat.
Amikor azonban Nadar alámerült „a halál birodalmába” az 1860-as években, a mesterséges világítás még gyermekcipőben járt: az úttörő fotográfus maga volt kénytelen megoldani a sötétben fényképezés kihívásait.
A párizsi katakombarendszer egykori kőfejtők labirintusszerű hálózata, ahová aztán később több különböző felszámolt temetőből a csontokat áthelyezték a város átépítése során. A járatokba a becslések szerint 6-7 millió ember csontmaradványai kerülhettek.
Nadar végül egy egyszerű magnéziumlámpa használata mellett döntött, amely némelyik képen ki is vehető a fotó alsó sarkában. Habár sok képen csak az előtérben lévő koponyák és más csontok vehetők ki tisztán, elrendezésükből látszik, hogy a távolba vezető sötétségben is ezek sorai folytatódnak.
Éppen akkoriban, amikor a fényképész e történelmi jelentőségű fotósorozatot készítette, két közeli barátja is elhunyt. Könnyen elképzelhető, hogy Nadar magát is szembesíteni kívánta a halandóság tényével, amikor megkezdte a fényképek elkészítését, ám az is tény, hogy ekkoriban divatos hóbort volt a katakombákba való leereszkedés. A 19. századi Párizsban évente négy nap volt, amikor hivatalosan látogatni lehetett őket, ilyenkor pedig valósággal megteltek kíváncsiskodókkal.
Habár ma már jobban ki vannak táblázva és világítva, és a koponyák szegélyezte járatokról is folyamatosan készülnek újabb és újabb fotók, a katakombák továbbra is őriznek valamit abból a titokzatosságból, amely Nadart is hozzájuk vonzotta.
Amikor Nadar leereszkedett a föld alá, a katakombák Párizs lakóinak körében már igen ismertek voltak: a fáklyáik által hagyott koromcsíkok ma is láthatók a mennyezeten. Nadar fotósorozatával azonban egy sokkal szélesebb közönség is értesült létezésükről, és minden korábbinál népszerűbb turistacélponttá váltak.
Ahogy Matthew Gandy urbanista írta A tér szövete című, nagyvárosok vízjáratait összehasonlító könyvében, „Nadar földalatti fényképei kulcsszerepet játszottak a csatornák és katakombák népszerűségnövekedésében középosztálybeli párizsiak körében, és az 1867-es világkiállítástól fogva a városi hatóságok már vezetett túrákat is ajánlott a közönségnek a földalatti Párizsban.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
