A nők, akik a hatalom szálait mozgatták az Oszmán Birodalomban
2021. október 17. 17:10 Múlt-kor
A nők évszázadokon át a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban, a 16-17. században azonban radikális átalakulás vette kezdetét, és a jól helyezkedő szeretők a szultáni állam legfelsőbb köreiben találhatták magukat.Ha az uralkodó ágyasa, vagy a leendő – önálló kormányzásra koránál fogva képtelen – szultán édesanyja megnyerte a háremen belül a többi nővel folytatott csatát, rendkívüli befolyásra tehetett szert, és akár az európai uralkodók egyenrangú partnereivé is válhatott. A birodalom hanyatlásával párhuzamosan elérkezett a nők ideje.
Nők Szultanátusa
Az Oszmán Birodalom, ha változó sikerrel is, de több mint hét évszázadon keresztül játszott meghatározó szerepet a világtörténelemben; hatalmát Kis-Ázsián, a Balkánon, a Fekete-tengeren és a Közel-Keleten keresztül egészen a Kaszpi-tengerig kiterjesztette.
Az 1299 és 1326 között uralkodó I. Oszmán szultán által alapított birodalom különleges pályát futott be. Hanyatlásának pontos okai még ma is kutatások és tudományos viták tárgyát képezik.
Egyes vélemények szerint az 1571. október 7-i lepantói csatát követően köszöntött be a birodalom hanyatlásának időszaka, de ez csak részben felel meg a valóságnak. Az újabb földterületek megszerzése elengedhetetlenül szükséges feltétel volt a túlélés szempontjából egy olyan birodalom számára, amely nemcsak pénzzel, hanem földbérleti szerződésekkel, úgynevezett timárral is fizetett harcosai szolgálataiért.
A megsemmisítő lepantói vereséget követően azonban a török terjeszkedés – főként a tengereken – veszített lendületéből. Mindazonáltal a bonyolult oszmán birodalmi gépezet megbénulását nem lehet egyetlen vereséggel magyarázni.
A 17. század első felének gazdasági válsága (az államcsődhöz nagyban hozzájárult a török valuta magas inflációja, amely az amerikai ezüst mediterrán térségbe történő beáramlásának volt betudható), majd a Velence ellen, Kréta szigetéért folytatott hosszú háború (1645-1669) rendkívüli módon megnehezítette az Oszmán Birodalom gazdasági-pénzügyi helyzetét.
Mindeközben a közigazgatásban a korrupció, a klientúra-építés, valamint a szultánok és a különböző tisztségviselők, miniszterek (vezírek) vezetésre való alkalmatlansága politikai instabilitáshoz vezetett. Ráadásul az egymást keresztező hatalmi törekvések is jelentősen hozzájárultak a központi hatalom meggyengüléséhez, és a válságtényezők együttesen a hárem befolyásának növekedését, és az ún. Nők Szultanátusának megalakulását eredményezték, amelynek hatalma az 17. század közepén érte el csúcspontját.
A Konstantinápolyban akkoriban uralkodó fejetlenség könnyen tetten érhető néhány számadat megvizsgálásával. A 17. század folyamán kétszer annyi szultán uralkodott, mint a 16. században, és a katonák száma is megduplázódott 1595 és 1652 között.
Csupán az 1640 és 1656 közötti időszakban a fizetett tisztségviselők száma 60 ezerről 100 ezerre nőtt, 1644 és 1656 között pedig 18 nagyvezírtett szert a legfelsőbb kormánytisztségekre, valamint ugyanennyi kapudán pasa (tengernagy) jutott el a flotta élére.
Ez meglehetősen magas szám, főként, ha figyelembe vesszük, hogy a birodalom virágkorában Hayreddin Babarossa 1533-tól 1546-ig állt a flotta élén, Ibrahim pasa pedig 1523-tól 1536-ig kormányozta nagyvezírként a birodalmat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
