A Nobel-díjra is esélyes volt a turáni átok ellen küzdő magyar író

2023. szeptember 22. 20:20 MTI

Jómódú bánáti sváb család sarjaként született a Temes megyei Versecen. Apja, aki patikus, majd a település polgármestere volt, nem beszélt magyarul, de fiát magyar gimnáziumba íratta. Herczeg Temesvárott, majd a szegedi piaristáknál tanult, s már diákévei alatt hetilapot indított, amelyet maga írt, illusztrált és terjesztett.

A budapesti egyetemen 1881-84 közt jogot hallgatott, később Temesváron, majd Budapesten volt ügyvédjelölt, s élte a bálozó, kártyázó aranyifjak életét. 1887-ben egy halálos kimenetelű párbaja miatt négy hónapot töltött a váci fegyházban, itt írta meg a Fenn és lenn című regényét, amely megnyerte a Singer és Wolfner kiadó Egyetemes Regénytárának pályadíját.

Herczeg, aki 1891-től a Budapesti Hírlap munkatársa volt, ironikus és érzelmes novelláival szerzett országos népszerűséget. 1894-ben alapította meg a középosztály igényeit megcélzó Új Idők című irodalmi folyóiratot, amelyet egészen 1944-ig szerkesztett. 1891-ben a Petőfi Társaság, 1893-ban a Kisfaludy Társaság, 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett.

Politikai karrierje 1896-ban kezdődött, amikor a verseci választókerületben képviselővé választották, és 1918-ig foglalt helyet a képviselőházban. Barátja és rendíthetetlen híve volt Tisza Istvánnak, 1911-ben együtt indították el a Magyar Figyelő című radikális jobboldali folyóiratot, amely erősen támadta a polgári radikálisokat és a szocialistákat. A Tanácsköztársaság idején nézetei miatt rövid ideig fogságban volt, 1919 után szerepet vállalt az irredenta, revíziós mozgalmakban, a Revíziós Liga elnöke, a felsőház tagja volt.

A harmincas évek közepétől fokozatosan visszavonult a politikától. Egy ideig rokonszenvezett az olasz fasizmussal, ám a német nácizmussal mindig szemben állt, Horthyt és környezetét igyekezett a háborúból való kimaradásra, majd a kilépésre bírni. Publicisztikájának vezérgondolata a nemzeti széthúzás, a „turáni átok” elleni harc volt, maga a kifejezés is tőle származik. 1945 után visszavonultan élt, írásai nem jelenhettek meg, 1949-ben törölték az Írószövetség és az MTA tagjai közül. 1954. február 24-én Budapesten halt meg.

Herczeg Ferencet a századforduló és a második világháború előtti korszak nemzeti klasszikusának, az ország írófejedelmének tartották, három alkalommal a Nobel-díjra is felterjesztették Az élet kapuja című regényéért, 1930-ban pedig Corvin-láncot kapott.

Fordulatos meseszövésű, találóan jellemzett alakokat felvonultató regényei és elbeszélései a dzsentrivilágban játszódó könnyed darabok (A Gyurkovics leányok, A Gyurkovics fiúk). Történelmi regényeiben a magyar múlt egy-egy sorsfordulóját jelenítette meg. Közülük az 1848-as forradalom idején játszódó Hét svábot tartják a legjobbnak, a Bakócz Tamás esztergomi érsekről szóló Az élet kapuja fő eszméje a magyarság magányossága. Rákócziról is írt regényt Pro libertate! címmel.

Molnár Ferenc mellett Herczeg volt az 1945 előtti időszak egyik legnépszerűbb színpadi szerzője. A kék róka (1917) című társasági vígjátéka világsikert aratott, a darabot 1937-es felújítása alkalmából Bajor Gizi számára jelentősen kiegészítette. Írt történelmi drámákat is: a Pogányok Szent István korát, az Ocskay brigadéros a kuruc kort, a Bizánc a törökök által ostromolt város tragédiája révén a kiegyezés utáni Magyarországra lesújtó nemzethalál vízióját jeleníti meg.

Feleséget is a színházból választott, bár a házassága a nála jóval fiatalabb Grill Juliskával nem tartott sokáig. A korábban koszorús írót 1949 után több évtizeden keresztül mellőzték, az 1980-as évekig műveit ki sem adták. 1993-ban három kötetben megjelentek emlékezései, amelyben az író szemén keresztül láthatjuk Magyarország történelmét a kiegyezéstől a második világháború végéig.