A nehézségek közepette is kitartott egymás mellett az utolsó orosz cár és cárné
2021. július 13. 10:55 Bebesi György
Sarlatánok és csodatevő helyek nyomában
Házasságkötésük után az uralkodói pár egyre jobban elszigetelődött. Korábban Miklós társasági embernek mutatkozott, gyakran járt színházba, most csak legszűkebb környezetükkel tartották a kapcsolatot, felesége és édesanyja, Marija Fjodorovna között pedig klasszikus „anyós-meny” konfliktus alakult ki, mindketten igényt tartottak Miklós irányítására. A gyerekek születése után ebből a küzdelemből Alexandra jött ki jobban, az uralkodó elsősorban őrá hallgatott.
Az Orosz Birodalom a századfordulón súlyos válságot élt át, és ennek kezelésében az új cárként az autokráciát megőrizni kívánó Miklós nem jeleskedett, ugyanakkor a házassága boldog volt, ekkor keletkezett a „rossz uralkodó jó családapa” sztereotípia. Sorban születtek gyermekeik, ám trónöröklési szempontból szerencsétlen módon csak lányok érkeztek.
1895-ben született Olga Nyikolajevna, 1897-ben Tatyjana, 1899-ben Marija, 1901-ben Anasztázia, és végül 1904-ben megjött a várva várt fiú trónörökös, Alekszej Nyikolajevics. Bár érkezése óriási öröm volt a család és a Birodalom számára, hamar kiderült, hogy különös betegségben szenved, amelyet éppenhogy megismert a kor orvostudománya. Hemofíliát diagnosztizáltak nála, amelyet családja női ágától örökölhetett. Állapotát azonnal államtitokká nyilvánították.
A család gyarapodásán túl más szempontból is furcsa képet mutatott az udvar. A századfordulós világvégeváró hisztéria felerősítette a spiritualizmust, amelyre Alexandra egyébként is igen fogékonynak bizonyult. Hírhedt figura volt az udvari sarlatánok sorában Philippe, a diploma nélküli, Franciaországból elkergetett orvos, akinek Alexandra utasítására Oroszországban katonaorvosi oklevelet utaltak ki. Philippe feladata lett volna a fiúörökös születésének elősegítése az udvarban.
Alexandra annyira megbízott benne, hogy csak neki engedte megvizsgálni magát, sőt egyszer még hisztérikus, úgynevezett álterhességet is produkált a kedvéért. Philippe váltig állította, hogy Anasztázia fiú lesz, ezzel és a cárné álterhességével azonban eljátszotta a becsületét, hazaküldték Franciaországba. Miklós és Alexandra mindent megtettek a fiúörökös megszületéséért, csodatévő helyeket kerestek fel, varázserővel rendelkező ikonokat gyűjtöttek.
1905. október 24-én Miklós a következőket jegyezte fel naplójába: „Ma délután, miközben Sztankával és Milicával (montenegrói udvarhölgyek) teáztunk, megismerkedtünk Grigorijjal, Isten balgájával a tobolszki kormányzóságból”. Ő volt Grigorij Raszputyin, a ravasz, erotomán szibériai paraszt, aki egy szent ereklye (Verhoturjei Szent Simon) odaajándékozása ürügyével került az uralkodó pár közelébe, befolyásos patrónusai ajánlásával.
Hamarosan kiderült, hogy a sztarec hipnotikus képességekkel rendelkezik, és megnyugtató hangjával, éneklésével képes elállítani a cárevics külső vérzését, és csillapítani a belső vérzések következtében fellépő fájdalmat, emellett kiváló jövendőmondó látnok volt. Mindezek miatt, de főleg gyógyító képessége okán a gyermekéért aggódó cárné legközelebbi bizalmasa, majd hamarosan a család gyóntatója lett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
