Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A nehézségek közepette is kitartott egymás mellett az utolsó orosz cár és cárné

2021. július 13. 10:55 Bebesi György

Mélyen emberi, tragédiába torkolló nagy történet az oroszországi Nyikolajnak, ahogy a történelemből közismert: II. Miklósnak, az utolsó Romanovnak és feleségének, Hesseni vagy Darmstadti Alice-nek a szerelme.

<

Szerelem első látásra 12 évesen

Nyikolaj Alexandrovics 1868. május 6-án született, gyermekéveit az úgynevezett Anyicskov-palotában töltötte, és a kor szokása szerint magánneveltetésben részesült. Miklós egy korabeli átlagos gimnáziumi tanterv anyagát sajátította el, de a klasszikus görög és latin helyett a modern nyelvekre, valamint a történelem és a földrajz oktatására helyezték képzése során a fő hangsúlyt.

Gyakran mondogatta, hogyha nem kellett volna uralkodói szerepet vállalnia, akkor történész szeretett volna lenni. 1884-ben, orosz szokás szerint, 16 éves korában nagykorúsították, s megkezdte katonai szolgálatát, amelynek során a kor kialakult gyakorlata szerint folyamatosan haladt előre a katonai ranglétrán. 1892-re elérte a legmagasabb rendfokozatot, az ezredesit, ez volt a legtöbb, amire önerőből el lehetett jutni. 1890-ben nagy külföldi utazásokra indult, világot kívánt látni, vadászott Indiában, megfordult Ceylonban, Szingapúrban, Kínában, Jáva szigetén, valamint Japánban is.

Miklós „sportosan” élt, naponta több kilométert gyalogolt, úszott, ekkor engedte meg, hogy uralkodójelölttől példa nélkül álló módon ruhátlan felvételeket készítsenek róla. Ezenkívül szeretett teniszezni és biliárdozni, és az uralkodó elit kötelező sportjának, a vadászatnak is szívesen hódolt, ugyanakkor kortársaihoz hasonlóan nem vetette meg sem a cigarettát, sem az alkoholt. Barátságos, közvetlen ember hírében állt, meghallgatta a nála alacsonyabb rangúakat is, de már ekkor kiderült túlzott befolyásolhatósága, gyakran változtatta véleményét, és általában az utoljára kapott tanács szerint döntött.

Utazásairól történő hazatérése után meghitt, romantikus kapcsolata alakult ki a Szentpétervári Opera egyik balettcsillagával, a lengyel származású Matilda Kseszinszkajával, ami bőséges beszédtémát nyújtott a főváros közönségének. A művésznő 4 évvel volt fiatalabb Miklósnál, s szerelmesek voltak egymásba, Miklós még naplójába is többször feljegyezte, hogy mennyire jól töltötte az idejét a balett-táncosnővel. A viszonynak azonban Miklós közelgő házassága miatt 1893 telén vége szakadt.

Leendő feleségének a cári család Hesseni vagy másképpen Darmstadti Alexandrát szemelte ki, akit rokonai csak Alice-nek neveztek. Alice Hesseni IV. Lajos gyermeke volt, 1872-ben született, édesanyja, akit szintén Alice-nek hívtak, Viktória, angol királynő lánya volt. V. György király az unokatestvére volt – így került Miklós rokonságba az angol királyi családdal. Alice bátyja háromévesen halt meg hemofíliában, az angol királyi família betegségét ő is megkapta, de a család nőtagjainál ez nem okozott tüneteket, viszont tovább örökíthették.

A hercegnő és Miklós 1884-ben a Peterhofban találkoztak először, azonnal egymásba szerettek, s bár Alice ekkor még csak 12 éves volt, rögvest elhatározták, hogy összeházasodnak. A romantikus legenda szerint gyémántgyűrűjükkel belekarcolták lakóhelyük, az úgynevezett olasz ház ablakába nevük kezdőbetűit. Legközelebb öt évvel később találkoztak, hat hetet töltöttek együtt, Miklós már ekkor eljegyzést szeretett volna, de úgy tűnt, házasságuknak több akadálya is van: Alice-nek fel kellett volna hagynia evangélikus hitével, és áttérni az ortodoxiára, amire ekkor még nem állt készen.

Ezenkívül Miklós apja, III. Sándor szívesebben vette volna, ha fia a párizsi gróf leányát, Orléans-i Hélène-t veszi feleségül, és úgy hírlett, Viktória angol királynő sem rajongott ezért a frigyért. 1894-ben Coburgban újból találkoztak, a szerelmes Alice ekkor már beleegyezett az eljegyzésbe, és vállalta az áttérést, erre október 21-én, egy nappal III. Sándor halála után került sor. A feleség a pravoszláviában az Alexandra Fjodorovna nevet kapta, így ismeri őt a történelem.

Alice tudott Kseszinszkajáról, a táncosnő maga tájékoztatta levélben a leendő cárnét Miklóssal való viszonyáról. Miklós is mindent bevallott, de ez nem lett akadálya házasságkötésüknek, Alexandra megbocsájtott, csak a kapcsolat lezárását kívánta. A koronázásra 1896. május 14-én került sor.

Alice-nek nem sikerült sem az orosz közvéleményt, sem az Oroszországban állomásozó külföldi diplomatákat megnyernie magának, kialakult az a vélemény róla, hogy ostoba, s ráadásul ehhez fennhéjazó, gőgös viselkedés társult. Szentpétervár nevezetességei nem érdekelték, egyszer sem nézte meg a főváros híres múzeumait, nem olvasott, viszont gyógyítókkal, misztikusokkal, sarlatánokkal vette körül magát az udvarban. Mindezeknek később tragikus következményei lettek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A nehézségek közepette is kitartott egymás mellett az utolsó orosz cár és cárné

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra