A matematikával és a mágnesességgel is foglalkozott a kora újkor legnagyobb magyar csillagásza

2020. május 15. 16:52 MTI

Maximilian Höll néven született egy selmecbányai német bányamérnök 22. gyermekeként. A helyi gimnáziumban végzett tanulmányai után felvételét kérte a jezsuita rendbe.

Noviciátusi évei után, 1741-ben a bécsi egyetemre küldték filozófiát, majd természettudományokat tanulni, 1745-ben megjelentette Giovanni Crivelli olasz nyelvű matematikai munkájának bővített, saját csillagászati megfigyeléseivel kiegészített latin fordítását.

Tanulmányai végeztével, 1745-ben a rend Lőcsére helyezte gimnáziumi tanárnak. 1748 és 1752 közt teológiát hallgatott Bécsben, társai számára kompendiumot (rövid, kivonatos összefoglalót) készített, amelyet később többször kiadtak. Ebben az időszakban az udvari kamara felkérésére nemes ifjakat oktatott bányászati ismeretekre és latinra fordította a német bányatörvényeket.

1751-ben pappá szentelték, az örökfogadalom előtti harmadik, végső probációs időszakot Besztercebányán töltötte, és irányította a nagyszombati csillagvizsgáló építését.

1752-ben Kolozsvárra helyezték, ahol matematikát oktatott, felügyelte az új obszervatórium építését, hitszónokként és lelkipásztorként ténykedett, csillagászati vizsgálatokat végzett. Belefogott egy nemcsak tanulóknak, hanem mindenkinek szánt, a matematika minden ágát felölelő könyvsorozat megírásába is, de ebből csak az aritmetikával és algebrával foglalkozó kötet készült el.

Hell feladatgyűjteménnyel kiegészített művében foglalkozott a kamatszámítással, az akkori pénzérmék és a különböző mértékegységek leírásával is. Kolozsváron úttörő módon tanulmányozta a mágnesesség és az elektromosság közti összefüggést,

kidolgozta a mágnesesség elektromos elméletét, a mágnesek gyakorlati hasznának egyik lehetséges területének a gyógyítást gondolta.

Vizsgálódásairól 1762-ben Bécsben megjelentetett könyvében számolt be, amelyet elsősorban nem tudósoknak ajánlott, ezért nem latinul, hanem németül írta meg.

A már elismert tudósnak számító Hellt Mária Terézia 1755. október 25-én császári és királyi csillagásznak (Astronomus Caesareo-regius), a bécsi udvari csillagda igazgatójának és az egyetemi csillagászati tanszék vezetőjének nevezte ki.

Kapcsolatba került a kor legnagyobb csillagászaival, 1757-től szerkesztette az Ephemerides Astronomicae című csillagászati évkönyvet, ebben jelent meg 1762-ben a Vénusz-átvonulás néven ismert csillagászati jelenség tudományos jelentőségéről írt tanulmánya.

Feltehetően ennek nyomán hívta meg VII. Keresztély dán király az észak-norvégiai Vardøbe (Norvégia akkor Dánia része volt), a Vénusz bolygó a napkorong előtt 1769. június 3-án esedékes átvonulásának megfigyelésére.

Az expedícióra 1768. április 28-án indult el rendtársával, a matematikus és csillagász Sajnovics Jánossal, valamint a norvég Jens Finne Borchkreving evangélikus teológussal és botanikussal. Október 11-én érkeztek meg az Északi-sarkkörön túl fekvő szigetre, ahol ideiglenes obszervatóriumot építettek.

A kedvező időjárás lehetővé tette, hogy figyelemmel kövessék a Vénusz átvonulását, Hell 1772-ben megjelent munkájában saját adatait több különböző méréssel összevetve megállapította a Nap parallaxisszögét.

Elsőként ő számította ki helyesen a Nap–Föld távolságot, amit kora csillagászai közül többen kétségbe vontak, de a későbbi mérések őt igazolták.

Hazatérte után Hellt nagy nemzetközi elismerés övezte, számos tudományos testület választotta tagjai közé, és megbízták a bécsi Tudományos Akadémia megszervezésével.

Nagy figyelmet fordított szülőföldje csillagászatának fejlődésére, segítette az egri, a budai és a gyulafehérvári csillagvizsgálók alapítását, számos fiatal magyar tudós oktatója volt. Amikor XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, Hell a világi papság kötelékébe lépett, csillagászati megfigyeléseit, sokoldalú tudományos kutatásait 1792. április 18-án bekövetkezett haláláig folytatta.

Ma a Holdon egy kráter és egy kisbolygó viseli nevét, a Népligetben a Planetárium közelében sétányt, Egerben utcát neveztek el róla.