A „mamelukokat” vezetve kormányzott másfél évtizeden át Tisza Kálmán

2023. október 20. 18:05 MTI

A kiegyezés után, 1867 februárjában Magyarországon (1849 után) ismét felelős kormány kezdhette meg működését. Az első miniszterelnököt a kiegyezést tető alá hozó Deák Párt adta Andrássy Gyula személyében, akárcsak az 1871-ben közös külügyminiszterré kinevezett Andrássyt követő Lónyay Menyhértet, Szlávy Józsefet és Bittó Istvánt.

A Tisza Kálmán vezette ellenzék, a Balközép Párt radikális függetlenségpárti szólamokat hangoztatott, de azt is hangoztatta, hogy „az alkotmányosság talaján” állva akar ténykedni. Az egyre erodálódó kormánypárt, amelynek helyzetét nehezítette az 1873-ban kezdődött világgazdasági válság is, a továbbélés egyetlen esélyét az ellenzékkel való egyesülésben látta.

A „második kiegyezésre” 1875-ben került sor, és a két párt fúziójával létrejött Szabadelvű Párt fölényes győzelmet aratott a választásokon. A kormányt a korábban Deák-párti Wenckheim Béla alakította meg, aki október 20-án lemondott, a helyére lépő Tisza Kálmán lett a dualizmus korának hatodik miniszterelnöke.

Tisza 1830. december 16-án született a Bihar megyei Geszten vagyonos nemesi családban. Nevelője az Akadémia egyik alapítója, Szőnyi Pál volt, aki az 1848-as kormány megalakulásakor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium titkára lett, a 18 éves Kálmán az ő keze alatt a minisztérium fogalmazójaként dolgozott.

Tisza Kálmán 1870-ben

Tisza Világos után külföldre menekült, bejárta Angliát, Németországot, Belgiumot és Franciaországot. 1851-ben hazatért, nevére akkor figyelt fel az ország, amikor fellépett az 1859-es, a protestáns autonómiát veszélyeztető pátens, majd az 1860 őszén kibocsátott „októberi diploma” ellen, visszautasítva Bihar megye főispáni tisztét.

Az 1861-es választásokon képviselőnek választották, és a képviselőház alelnöke lett. A Deák körül csoportosuló Felirati Párttal szemben a Ferenc Józsefet törvényes uralkodónak el nem ismerő Határozati Párthoz csatlakozott, amelynek elnöke is lett nagybátyja, Teleki László öngyilkossága után. Az országgyűlés feloszlatása után a Hon és a Magyar Sajtó lapjain élénk publicisztikai tevékenységet folytatott, 1867-től a dunántúli református egyházkerület főgondnoki tisztségét is betöltötte.

Tisza az 1865-ös választások után összeülő parlamentben – Ghyczy Kálmánnal együtt – a Határozati Párt szellemiségét tovább vivő Balközép Párt vezére lett. A kiegyezést ellenző programját, az úgynevezett bihari pontokat 1868. április 2-án tette közzé, ebben a delegációk és a közös minisztériumok megszüntetését, független kereskedelem- és pénzügyet, nemzeti hadsereget, sőt az ország „diplomáciai elismerését” követelte. A balközép igen népszerű lett, s miután sikerült az ellenzéki választók egy részét leválasztania a 48-asoktól, felvette az Országos 48-as Párt nevet.

Tisza gyorsan belátta, hogy hatalomra jutásához el kell fogadnia a status quót, ezért közeledni kezdett a kormánypárthoz. A fordulat betetőzéseként „szegre akasztotta a bihari pontokat”, tevékeny részt vállalt a Szabadelvű Párt létrehozásában, amely aztán három évtizeden át vezette az országot. 1875 márciusában belügyminiszter lett Wenckheim Béla kormányában, majd 1875. október 20-án az uralkodó kinevezése alapján ő lett a miniszterelnök.

Kormányfőként művészien lavírozott pártjának egyes frakciói között az egység fenntartása érdekében. Őt magát rosszmájúan Generálisként, a személyétől függő képviselők tömegét csak mamelukokként emlegették, mert a honatyák minden tervezetet megszavaztak, amit a kormány az országgyűlés elé terjesztett.

Tisza kormánya alatt épült ki a modern magyarországi közigazgatás, létrejött az egységes vármegyerendszer, felállt a számvevőszék és az adóadminisztráció, bevezették Magyarország első magyar nyelvű büntető törvénykönyvét, a Csemegi-kódexet, felállították a csendőrséget és az államrendőrséget, elkészültek a Trefort-féle iskolatörvények. A Tisza-kormány gazdasági programja biztosította a tőkés gazdasági növekedést, állami megrendelésekkel, kedvezményekkel és előnyös jogszabályokkal segítette a hazai ipar fejlődését.

Tisza Kálmán lemondása

Az ellenzék Tiszát mindvégig hazafiatlansággal vádolta, amit ő nemzetiségellenes intézkedésekkel és magyarosítással igyekezett ellensúlyozni. Kormányzati módszerei és erőszakossága miatt egyre több kritika érte, képviselőiről egyre több korrupciós pletyka látott napvilágot. Bukását végül a véderő-törvényjavaslat okozta (amikor Ferenc József megpróbálta magához vonni a hadsereggel kapcsolatos döntéseket), de „hivatalosan” 1890. március 15-én az 1879. évi, Kossuth Lajos állampolgárságát is elvevő honossági törvény miatt mondott le.

Magyarország „rekorder” miniszterelnöke ezután is aktívan politizált. Lemondása után egészen visszavonulásáig, 1901-ig országgyűlési képviselő, illetve pártja egyik vezető személyisége maradt. Hetvenegy évesen, 1902. március 23-án hunyt el Budapesten. Fia, Tisza István egy évvel később, 1903-ban került először a kormány élére, a posztot két évig töltötte be, majd 1913 és 1917 között ismét Magyarország miniszterelnöke volt.